Azért nincsenek csodák a Teslák sem örökéletűek, a rekorder is átesett már egy-két „szívátültetésen”.

A német Hansjorg Eberhard von Gemmingen a tulajdonosa ennek a Tesla Model S P85-nek, amely a legtöbb kilométert megtett autó rekordját tartja. A kocsiról már mi is többször írtunk, de most újabb álomhatár felé közeledik.

Von Gemmingen több mint 1,9 millió kilométert tett meg Model S-ével, amelyet 2014 márciusában vásárolt használtan, a kilométeróra akkor 30 000 km-t mutatott. Munkája miatt azonban naponta rengeteget megy, emiatt sikerült kilenc év elteltével az elképesztő számot elérnie.





A Model S P85 gyárilag egy elektromotorral rendelkezik a hátsó tengelyen, ebben az autóban eddig 13 villanymotort cseréltek. Még mindig a negyedik akkumulátorcsomagot viseli, von Gemmingen elmondása szerint az első csomag akkor kezdett problémákat mutatni, amikor az autó 290 000 kilométert futott.





Von Gemmingen azt mondja, hogy megtartja az autót, és továbbra is gyűjti a kilométereket, mivel a következő célja a 2 000 000 km. Elmondása szerint az akkumulátort 15 és 70 százalék között tölti, ezért 150 000 km után csak 8 százalékos a lemerülés, ami 400 km-es hatótávolságot jelent. A harmadik akkumulátora viszont a csere előtt annyira leépült már, hogy alig 260 km-t bírt ki, mielőtt töltésre szorult volna.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



HVG



A Pártoló tagsághoz csatlakozó olvasóink az anyagi támogatásukért a sokszínű, független és tényszerű tájékoztatás mellett még számos előnyt is élvezhetnek.

Tagsági szintedtől függően többek között az alábbiakat kínáljuk:

  • exkluzív heti összefoglalót küldünk a világ érdekességeiről;
  • betekintést nyerhetsz a HVG munkájába, találkozhatsz a szerzőinkkel;
  • részt vehetsz a legújabb filmek premier előtti vetítésein, különféle rendezvényeken;
  • kedvezménnyel vásárolhatsz HVG-könyveket, kiadványokat;
  • olvashatod a hvg360 digitális hírmagazint.