Index – Belföld – Alaposan megbolydul a közlekedés hétvégén Budapesten

általa megosztva admin
Kategória:


Nem érdemes megszokásból útnak indulni szombaton és vasárnap, ugyanis Budapest szerte közlekedési változásokra kell számítani. November 4-én, szombaton 6.00 és 17.30 óra között lezárják az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca között, mert a Magyar Állami Operaház előtt filmet forgatnak. A BKK korábbi közleménye szerint 

  • a 105-ös és a 210B autóbuszok a fenti időszakban mindkét irányban módosított útvonalon közlekednek, illetve a Bajcsy-Zsilinszky út megállóhely helyett mindkét irányban a Szent István-bazilikánál állnak meg.
  • Az Operánál a Gyöngyösi utca felé a 70-es trolibusz megállóhelyén, a budai végállomásuk felé pedig az Andrássy úton állnak meg. Az 1-es metró szerelvényei az Opera állomáson egyik irányban sem állnak meg.

Szombaton az 1956-os forradalom eltiprásával kapcsolatos nemzeti gyásznapon megemlékezést tartanak a Kossuth Lajos téren és a Szent István-bazilikánál,

  • ezért a 2-es, 2B és 23-as villamosok aznap 10 óráig a Jászai Mari tér és a Kossuth Lajos tér között nem közlekednek. A 2-es, 2B és 23-as villamosok az első járatindulástól 10 óráig csak a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között járnak, az Országház Látogatóközpont és a Jászai Mari tér megállót nem érintik.
  • A Kossuth Lajos térnél a villamosra a Széchenyi rakparton lévő megállóban lehet felszállni. A Kossuth Lajos tér és a Szent István körút között a 15-ös autóbusszal lehet utazni.
  • A bazilikában tartandó ünnepi megemlékezés miatt a 9-es autóbuszok és a 72-es trolibuszok 16 órától 19 óráig a Deák Ferenc tér felé nem állnak meg a Szent István-bazilika megállóhelyen.

Vasárnap 8 és 18 óra között le lesz zárva a Hungária körút – M3-as bevezető csomópontban a Hungária körútról (Zugló felől) az M3-as bevezetőre jobbra felvezető felüljáróág, mert a Kacsóh Pongrác úti felüljárón dilatációjavítást végeznek.

  • A Hungária körút felől az M3-as autópálya bevezetőjére a Hungária körút – Thököly út – Mexikói út – Horváth Boldizsár utca útvonalon, vagy a Hungária körútról a Mogyoródi útra, vagy Egressy útra jobbra kanyarodva, majd a Nagy Lajos király útján át lehet eljutni. Az Ajtósi Dürer sor felől a Hermina úton át lehet felhajtani az M3 bevezetőre.
  • A lezárás miatt a Volánbusz Stadion autóbuszállomásról az M3-as autópálya felé induló járatai is terelve közlekednek. A Hungária körúton lévő, „Budapest, Kacsóh Pongrác út” megállóhely helyett az M1-es metró Mexikói úti végállomásánál a Mexikói úton a villamos-végállomás mellett kijelölt ideiglenes megállóhelyen állnak meg. 

A pályaudvarok környékén sem lesz könnyű közlekedni. A Nyugati téri parkolót szombaton és vasárnap egész napra lezárják, mert a Nyugati pályaudvar délkeleti tornyának (Eiffel tér felőli oldal) felújításában részt vevő toronydarut elbontják. Míg a Déli pályaudvaron teljesen leáll a vonatforgalom a hétvégére, mert november 4-én és 5-én komplex karbantartást végeznek.

A munkálatok miatti forgalmi változásokról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.