Index – Belföld – Főpolgármester-helyettes: Sikeres volt a túlélőprogram, nem lesz csőd

általa megosztva admin
Kategória:


Azt mondta, a túlélőprogram végrehajtásához szükséges döntéseket a Fővárosi Közgyűlés a korábbi ülésein meghozta. Ha ezek nem történnek meg, akkor augusztus végén mínusz 76 milliárd forinton állt volna a város költségvetése – írja az MTI.

Kivételesen plusz az előjel és nem mínusz

 – fogalmazott Kiss Ambrus.

Ez meghaladta volna a fővárosi önkormányzat átmenetileg 40 milliárd forintra emelt folyószámla-hitelkeretét, és ennek érdekében át kellett strukturálni a kifizetéseket.

A főpolgármester-helyettes kiemelte, ez egy „likviditási mentőprogram” volt. Méretét tekintve:

a rendszerváltás óta ez volt nominálisan a legnagyobb likviditási program, amit végrehajtottunk

– tette hozzá.

A legnagyobb tétel a közlekedés

Kiss Ambrus közölte, az év első nyolc hónapjában a főváros működési kiadása 203 milliárd, működési bevétele pedig 193,4 milliárd forint volt. A működési kiadás 36 százalékát a közösségi közlekedés tette ki. A második legnagyobb tétel, amely a működési kiadás 19 százalékát vitte el, a szolidaritási hozzájárulás volt – ismertette.

Kiss Ambrus a szolidaritási hozzájárulás általuk vitatott része kapcsán azt mondta, amiben hittek, az nem történt meg, az államkincstár ugyanis eddig minden alkalommal inkasszózta a számlájukat a túlélőprogram ideje alatt 12 milliárd forint értékben.

Hozzátette, továbbra sem érti ennek a mechanizmusát, mert ez „hitelfelvétel volt”, hiszen a főváros számláján nem volt pozitív az egyenleg.

Ebből kifolyólag, amikor inkasszálták a számlájukat, hitelt vettek fel a nevükben.

Kiss Ambrus

Kiss Ambrus

Fotó: Karip Tímea / Index

Közölte azt is, hogy a kamatkiadás a működési költség 9 százalékát vitte el. A főpolgármester-helyettes emlékeztetett, szeptember 15-ig kellett befizetni a iparűzési adóelőleget, majd azt mondta: megvalósult, amire vártak, azaz a túlélőprogram sikeres volt, jelenleg 39,7 milliárd forint van a főváros számláján.

Kiemelte, nem arról van szó, hogy találtak ennyi pénzt a rendszerben, hanem átütemezték a kifizetéseket szeptember 15. utánra.

Kiss Ambrus ismertette, augusztus végén a Főpolgármesteri Hivatal folyószámláján mínusz 23,9 milliárd forint volt, a Budapesti Közlekedési Központ 20,8 milliárdos mínuszban volt, valamint a BKV 8,5 milliárd forintos hitelkerettel működött.

Nem lesz csőd

A túlélőprogram költsége 1 milliárd 260 millió forint volt. A kamatköltségeket a Budapest 150 programból elvett pénzből és az energiamegtakarításaikból tudták fizetni – mondta.

Kiss Ambrus közölte, augusztus végéig 141,4 milliárd forint iparűzési adó érkezett a fővároshoz. A főpolgármester-helyettes kitért arra is, még mindig megvan az az 55 milliárd forintot jelentő négy tétel, amely nem változott: az egyik a Lánchíd felújításához ígért támogatás, a másik a rezsitámogatás, a harmadik a fejlesztési hitel engedélyezése, a negyedik pedig az 58 milliárdos szolidaritási hozzájárulás vitatott része.

Ezzel likviditási szempontból a legrosszabb esetben is talpon tudják tartani a várost.

Kiss Ambrus szólt arról is, hogy az elmúlt két évben 250-nel csökkent a fővárosban a hajléktalanoknak fenntartott éjjeli férőhelyek száma három civil szolgáltató megszűnése miatt. A kieső férőhelyeket a téli időszakban „átmeneti pontok” megnyitásával pótolnák.

A főpolgármester-helyettes kitért arra is, ha az Oltalom Karitatív Egyesület által fenntartott 300 éjszakai férőhely kiesik a rendszerből, akkor az komoly problémát jelent majd. Ebben az esetben a fővárosnak a civil szervezetekkel kell majd összefognia, hogy a téli időszak végéig megoldást találjanak – mondta, megjegyezve: „a megoldás kulcsa a (…) kormány kezében van”.

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).