Nyolc esztendővel ezelőtt, amikor a globális migrációs válság elérte a magyar határokat, éppen ezekben a napokban kezdett idegengyűlölő indulatokat felkorbácsoló plakátkampányba a kormány, többek között ezzel a szöveggel: „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját”. A migrációs plakátkampány nyolcadik évfordulóján a magyar parlament – a kormány előterjesztésében – a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló T/4026. sz. törvényjavaslat részletes vitájára készül.
A fordulatfélét kormányoldalon a következőkkel magyarázzák. Mostanra csak korlátozottan áll rendelkezésre új munkaerő idehaza, és ezek a munkáskezek sem mindig ott vannak, ahol szükség lenne rájuk. A szerb és ukrán munkaerőforrás lassan kimerül, s ezért egyre több vállalat toboroz akár Délkelet-Ázsiában is. A globális kapitalizmus logikája pofonegyszerű: ha egy multinacionális óriásvállalat nem talál megfelelő képzettségű és számú dolgozót, továbbáll oda, ahol majd talál – állítják a kormányzati gazdaságpolitika apologétái. A törvényjavaslathoz mellékelt hatásvizsgálati lap így fogalmaz:
A magyar gazdaság fejlődésének egyik kulcsa a jelenlegi beruházások megőrzése és fejlesztése. A beruházások működőképességének fenntartásához nélkülözhetetlen a szükséges munkaerő rendelkezésre állása. Az esetlegesen rendelkezésre álló munkaerő lokálisan szétszórt vagy képzettség tekintetében nem megfelelő. A mobilitási problémák kezelése, az átképzések megvalósítása mellett szükséges ideiglenes jelleggel a beruházások fenntarthatóság, a versenyképesség megőrzése érdekében a vendégmunkások foglalkoztatása.
Czomba államtitkár és Orbán kormányfő egyenesen azt mondták: miközben a következő években félmilliós pótlólagos munkaerőre lesz szükség, a magyarok nem elég mobilisak, „zsigerből” nem szeretnek költözni, márpedig a betöltetlen munkahelyek jellemzően mobilis munkaerőt kívánnak.
A kabinet ugyanakkor így is igyekszik tartani eddigi migrációs narratíváját. Orbán Viktor néhány hete kijelentette: „A vendégmunkások csak határozott időre maradhatnak, és ha kell, megszakítható jogviszonnyal – biztonsági okokból.” Az Európai Unión kívüli munkaerő-toborzást – ahogyan eddig is – kizárólag minősített munkaerő-kölcsönző cégek végezhetik. A vendégmunkás-törvényjavaslat általános indokolásában ezt olvashatjuk:
„Annak érdekében, hogy a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatása átlátható szabályozási keretek között valósuljon meg, a hatályos foglalkoztatási szabályok és kedvezmények figyelembevételével olyan jogszabályi környezet kialakítására van szükség, amely a munkavállalás engedélyezésének szempontjából kedvezményes helyzetben lévő foglalkoztatók számára is egyértelművé teszi, hogy vendégmunkást milyen feltételekkel és eljárásjogi szempontok figyelembevételével tudnak Magyarország területén, huzamosabb időtartamban foglalkoztatni.”
S valóban, az új szabályok nem engedik majd a vendégmunkások családegyesítését, illetve letelepedését, 2+1, azaz 3 évben maximálják a tartózkodási engedélyek időtartamát a vendégmunkások számára, továbbá a vendégmunkás összevont tartózkodási engedélyt kizárólag munkavállalás céljából kaphat. „Mindez védi a magyar munkaerőpiacot, amit továbbra is támogat egy új kvótarendszer. Ez azt jelenti, hogy maximalizáljuk a vendégmunkások számát. A tervek szerint úgynevezett országkvótát is bevezetünk, ami meghatározza, az egyes országokból maximálisan mennyi munkavállaló érkezhet” – magyarázta a kormányzati bizonyítványt Czomba államtitkár.
A globális migráció – amelynek haszonélvezetére most az orbáni gazdaságpolitika is bejelentkezett – rendszerkritikus szempontból három súlyos dilemmát vet fel. A teljesen felszabadított globális munkaerő-áramlás túlterhelheti az egyes társadalmak – amúgy is eltérő – integrációs kapacitásait,
a keletkezési helyüktől megfosztott kultúrák kakofonikus keveredése végső fokon a globális tudatipar pórázán tartott, „egydimenziósított”¹ tömegkultúrával fenyeget², nyomában rasszista indulatokkal és felbomlott társadalmi szövedékekkel.
A globális munkaerő-áramlás a perifériáról a félperifériára és a centrumba, illetve a félperifériáról a centrumba elsősorban a képzett(-ebb) munkaerőt vonzza: a folyamat végén elfogynak azok, akik a háborúk, polgárháborúk, a klímaváltozás következményei miatt bukott államokat és közösségeket újjá tudnák építeni. Végezetül, a globális munkaerő-áramlás világszerte nyomás alá helyezheti a bérszínvonalat, a centrumországokban is fékezheti a bérharcot, s globális méretekben növelheti a kizsákmányolást.
Az első két veszélyforrás – tehát a kulturális dimenzió és a bukott államok problematikája – vonatkozásában a készülő magyar szabályozás kevéssé kockázatos. Nem így a harmadikat, a munkavállalók béralku-pozícióját illetően!
A vendégmunkás-törvény körüli helyzetelemzések rámutatnak arra, hogy a jelenlegi, erősen munkaerő-hiányos állapot kikényszeríti a béremeléseket. Ettől talán nem függetlenül az elmúlt években javult Magyarország kivándorlási egyenlege. A magyar munkavállalók béralku-pozíciója azonban további tényezőknek is ki van szolgáltatva. A sztrájk a munkaharc egyik legfontosabb fegyvere. A rendszerváltás utáni Magyarországon – sajnálatos módon – ezt a fegyvert hatékonyan jószerivel csak a közszférában forgatták. A NER már 2010 végén ellehetetlenítette a közüzemi dolgozók sztrájkjogát, s most ezt teszi a pedagógusoknál is.
A bérharc hatékonysága jelentős mértékben függ a munkajogi védelem szintjétől.
Az Orbán-kabinet nem véletlenül pörgeti fel – és messze nem csak a vendégmunkások között – a munkaerő-kölcsönzést: a kölcsönzött munkaerő tudniillik szabadon kirúgható, így egyszerűen el lehet venni a kedvét a sztrájktól is. A NER a munkajogi védelem leépítését 2010-ben azzal indította, hogy visszavett a csoportos létszámleépítés garanciáiból, illetve legalizált bizonyos társadalombiztosítási védelem nélküli foglalkoztatási formákat. Ebbe a mintázatba illeszkedik a 2018-as túlóratörvény és a közalkalmazotti státusz aprólékos szétzilálása.
Amúgy a munkajogi védelem pontosan annyit ér, amennyit abból az állam a munkaügyi ellenőrzésen keresztül hajlandó betartatni. A számok viszont azt mutatják, hogy a munkaügyi ellenőrzés szervezetrendszere, hatékonysága folyamatosan gyengül. Ha tehát a kormány a béremeléseket kikényszerítő munkaerő-hiányos állapoton úgy változtat, hogy – a sztrájkjog korlátozásával, a munkajogi védelem leépítésével párhuzamosan – a magyar melósnál alacsonyabb bérigényt támasztó, az európai munkajogi szabályokat még hírből sem ismerő, ráadásul kölcsönzött vendégmunkásokkal tölti fel a magyar munkaerőpiacot, azzal hosszú távon dönti be a magyar munkások béralku-pozícióját. S pontosan ez a cél: a NER a könnyen kirúgható, olcsó munkaerővel nevezett be a globális nagytőke kegyeiért folytatott negatív bérversenybe.
Mi a válasz akkor a vendégmunkás-törvényt megalapozó kormánypárti vészharang-kongatásra? Mit tehetünk, ha a magyar munkaerő-tartalék úgymond „zsigerből nem szeret költözni”, a magyar nemzetgazdaság húzóerejét jelentő multik ugyanakkor megfelelő számú és képzettségű munkaerő híján egyszerűen kimennek az országból? Éppen itt, a rendszerváltás utáni Magyarország gazdasági szerkezetében találjuk a probléma gyökerét!
A XX. században sikeres felzárkózási pályák kulcsa abban rejlett, hogy a belső gazdaság természetes igényeihez illeszkedően hívták be a multinacionális befektetőket. Az elmúlt évtizedek Magyarországán ez éppen fordítva történik:
a külföldi tőke igényeihez próbálják igazítani a helyi gazdaság szükségleteit. A magyarországi német autógyárak lehet, hogy súlyos munkaerőhiánytól szenvednek. A „lokálisan szétszórt”, „nem megfelelő képzettségű” munkaerő számára viszont a lokális gazdaság fejlesztése jelentheti a kitörési pontot a nincstelenségből. A magyar melós nem jókedvéből nem eléggé mobilis: a leszakadt kistérségekből nem csak az ország másik részét, de a megyeszékhelyt sem lehet elérni épeszű, ütemes közösségi közlekedési menetrenddel, hiányoznak a szociális bérlakások, munkásszállók.
Ha a kormány gazdaságfejlesztési stratégiája a helyi gazdaság – no meg a honi tudásbázis – fejlesztését célozná meg és ezt a közösségi közlekedés, a szociális bérlakás-állomány fejlesztésével tenné, továbbá az elsődleges munkaerőpiacról tartósan kiszorultakat elérő mentorprogramokkal, felnőttképzéssel kombinálná, az is kiderülhet, hogy egyáltalán nem vagyunk rászorulva vendégmunkásokra. Főleg, ha a növekvő bérszínvonal, a tudás megbecsülése, a tervezhető jövő itthon tartana – és hazahívna – diplomásokat. A növekvő bérszínvonalhoz viszont – magasabb hozzáadott érték termelése esetén is – bérharcra, a bérharchoz munkajogi védelemre és szakszervezetekre volna szükség. A kör bezárult.
¹ „Az ideológia magában a termelési folyamatban rejlik: a termelőapparátus, valamint az általa előállított javak és szolgáltatások a társadalmi rendszer egészét »adják el« az embereknek, illetve kényszerítik rájuk. A termékek beprogramozzák és manipulálják őket; egy olyan hamis tudat kialakítását segítik elő, amely immunis önnön hamisságával szemben. A termékek által hordozott indoktrináció nyilvánvaló volta elvész; életmóddá válik. Méghozzá jó – a korábbinál sokkalt a jobb életmóddá, és mint jó életmód ellentmond a minőségi változásnak. Így jönnek létre az egydimenziós gondolkodás és viselkedés sémái, amelyben a beszéd és cselekvés fennálló univerzumát tartalmilag transzcendáló eszméket, törekvéseket és célokat vagy elutasítják, vagy ezen univerzum kifejezésmódjává fokozzák le, s az adott rendszer racionalitásával definiálják újra.”
² Dardot, Pierre – Laval, Christian: A globálrezon. A neoliberalizmus múltja és jelene. Egykettő Kiadó, Budapest, 2013. – 364.o.
A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.
(Borítókép: Zhai Huiyong / CFOTO / Future Publishing / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!