Index – Belföld – A tervezettnél sokkal hamarabb befejeződik a Lánchíd felújítása

általa megosztva admin
Kategória:


Másfél hónappal a tervezett határidő előtt, ősz helyett már most nyáron befejeződik a Lánchíd felújítása – közölte Facebook-oldalán Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy „nemcsak a hídhoz, hanem a hídra is hamarabb térhetnek vissza a budapestiek”.

Ez egy sok-sok év halogatás után elkezdett beruházás, ami határidőre, sőt annak előtte, költségkereten belül, az eredeti terveknek megfelelően, a teljes átláthatóságot biztosítva valósul meg, és ez – sajnos – Magyarországon kuriózum

– jelentette ki. 

A politikus a bejegyzés alatt megosztott videóban elmondta azt is, hogy már ezen a hétvégén el lehet sétálni a Lánchíd pesti oldala előtti sétányon, erről korábban itt írtunk. A főpolgármester a legfontosabbnak azt nevezte, hogy – ha a hatóságok elvégzik a dolgukat, és kiadják a szükséges engedélyeket –, akkor már augusztus 20-án mindenki használhatja a Lánchidat.

A lakógyűlésen dől el a forgalom sorsa

Mint ismert, tavaly decemberben részben már visszakapta a Láncidat a főváros, de az elmúlt hónapokban csak a közösségi közlekedés autóbuszai, a taxik, motorok, kerékpárok, rollerek, valamint a megkülönböztető jelzést használó járművek közlekedhettek az úton.

Karácsony Gergely posztjában emlékeztetett, hogy a Lánchíd végleges forgalmi rendjéről a fővárosiak dönthetnek a most futó Budapesti Lakógyűlésen.

Mint ismert, a BKK a jelenlegi forgalmi rend fenntartását javasolja, míg a kormány addig nem száll be a felújítás költségeibe, amíg nem járhatnak rajta autók. A Magyar Autóklub az okos kompromisszumot támogatja. Álláspontjuk szerint egy olyan megoldásra van szükség, amely nem hozza vissza az eredeti torlódásos állapotot, ugyanakkor a másik szélsőséget, az üres híd állapotát sem tartósítja.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.