Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Izgalmakkal teli hosszúhétvége vár ránk


Budapesten bőven lesz lehetőség a szórakozásra a hosszúhétvégén. Az alábbi listában összeszedtünk néhány izgalmas eseményt a kikapcsolódni vágyóknak.

Május 26., péntek

Május 26. és 28. között a II. Zsámbéki Pünkösdi Fesztivállal nyílik meg idén a Zsámbéki Nyári Színház kapuja. Az eseményen a hazai könnyűzene meghatározó, emblematikus alternatív előadói lépnek színpadra a Zichy-kastély ősfás udvarának színpadán.

A programsorozat csendes erdei sétával, indul Vecsei H. Miklós színművész vezetésével, majd a Páty-Zsámbék 14 km-es túra után a fesztivál helyszínére érhetnek az indullók. Itt pedig olyan zenekarok és előadók játszanak, mint a 30Y, a Felefánt, Henri Gonzo és a Papírsárkányok, Wunderlich József, Vecsei Miklós és a QJÚB.  

Norbert Kristof és Kálmán Lili Anna pedig melankolikus dallamokkal szórakoztatja hallgatóságát május 26-án a Három Holló Kávéházban.

Május 27., szombat

A Madách téren pedig bárki vásárolhat különleges dolgokat, ugyanis déltől megnyitja kapuit a vásárolhat különleges dolgokat a Madách Zsibi.

Resellerek, insta vintage butikok, alkotók, designerek, gyűjtők próbálhatják ki magukat kofaként a május 27-ei Madách Zsibin, a TELEP-en. Persze a másik oldalra, a vevők csapatába is elkell az ember, úgyhogy érdemes lesz a portékát figyelni a 12 órától kezdődő piacon – olvasható a We Love Budapest oldalán.

Kikeltető 2023 Záróbuli is lesz szombaton mégpedig a Turbinában. Áprilisban egymás után háromszor töltötte meg a közönség a Gólyát, ahol az ország legfrissebb tehetségei mutathatták meg magukat, május 27-én pedig a Turbinában, két színpadon egymást követve lépnek fel a shortlisten szereplő előadók, és olyanok is akiket előző szezonokból ismerhetünk.

Visszatér a magyar rap új királynője, Sisi, a jazzes hip-hopban utazó Lighghty, az eddigi legnézettebb koncertvideót magáénak tudó Lenkke_, az újhullámos r’n’b-t meghonosító Kollár Dea, a kiváló debreceni posztpunk Lakótelep, Juhász Zoli, aki szerint az élet gyönyörű, valamint Mádava is, akinek a szólóprojektjére a Jazzbois ugrott be háttérzenekarnak.

A Gödöllői Arborétumban pedig SANTSAT bulin vehetünk részt május 27-én. A Sziszi jógát és meditációt követően érkezik DARĀGE, Route 8, Terra Kontra DJs, Adis Is OK (SANTSAT) és Telemala (SANTSAT) az erdőbe.

Május 28., vasárnap

Vasárnap pedig a gyermeknapot ünnepeljük, így a Gyermekvasút kedvezményekkel és izgalmas programokkal ünnepli a gyereknapot: május 28-án a 18 éven aluliak díjmentesen utazhatnak a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton, a vonatok pedig 40-50 percenként járnak.

A Hűvösvölgy állomáson 10 és 17 óra között családi programok is lesznek: a kisebbeknek lesz arcfestés, óriásszínező, óriás társasjáték, alkotóház, ugrálóvár, akadálypálya, gyermekvasúti LEGO járművek, egyenruhás fotózás.

Emellett lesz családi kvíz, tűzoltóautó, és nosztalgiabusz is. A vasútrajongók egy terepasztallal, valamint vonatszimulátorral is találkozhatnak. A KRESZ pályán pedig a helyes közlekedés szabályaival ismerkedhetnek meg a gyerekek.  

De nem ez az egyetlen gyermeknapi program. A Lupa egy ingyenesen látogatható gyereknappal indítja a szezont. Május 28-án programok hosszú sora várja a családokat, ahol az apróbb és nagyobb gyermekek is megtalálják a számukra kedves időtöltést. Lesz majd Ninja warrior akadálypálya, lézerharc és kincskeresés, íjászat és célbalövés.

De a filmek szerelmesei is találnak maguknak programot, ugyanis lesz filmvetítés Ligeti György születésnapja alkalmából. A 2001: Űrodüsszeiát május 28-án, a Bakáts téren nézhetjük meg, a film zeneszerzője, Ligeti György születésnapja alkalmából.

Május 29., hétfő

A Játszóház Projekt 10. születésnapját közös játékokkal és egy nagy bulival ünnepli május 29-én, a Dürer Kertben. Lesz családi társasjátékozás, Blood on the Clocktower, rekorddöntési kísérletek, sőt, sor kerül egy várva várt társas hazai ősbemutatójára is. A jó hangulatért, az izgalmas játékok mellett, koncertek is felelnek: érkezik Illésfalvi Hajna ukulelével, Szacharoz és sqto.  

Két rocklegenda is érkezik május végén Budapestre: az angliai Def Leppard együttes és az amerikai Mötley Crüe februárban indult közös világ körüli turnéra, 29-én pedig az MVM Dome-ban koncerteznek. 





Source link

Exit mobile version