Index – Belföld – Térképen mutatjuk, milyen lezárásokra kell számítani a pápalátogatás miatt

általa megosztva admin
Kategória:


Ferenc pápa április 28. és 30. között Budapesten tartózkodik, a katolikus egyház feje számos programon részt vesz, a részletekről itt írtunk bővebben. A rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több körben egyeztetett a szervezőkkel arról, hogy az esemény okán milyen forgalmi korlátozásokra, lezárásokra, menetrend-módosításokra lesz szükség, de a napokban a MÁV-Volán csoport és GYSEV, valamint a Wizz Air is közleményt adott ki. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság már napokkal ezelőtt közzétette részletes tájékoztatóját.

Eszerint lezárják

2023. április 26-án 6 órától 2023. május 3-án 20 óráig a

  • a Balassi Bálint utcát a Markó utcától a Balaton utcáig,
  • Stollár Béla utcát a Falk Miksa utca és a Balassi Bálint utca között.

2023. április 28-án 10 órától 11 óráig a

  • Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. – M4 autóút – M0 autóút – M5 autópálya – Nagykőrösi út – Gyáli út – Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd – Pázmány Péter sétány – Műegyetem felső rakpart – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Krisztina körút – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.

2023. április 28-án 12 órától 13 óráig a

  • Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Krisztina körút – Hegyalja út – BAH csomópont – Jagelló út – Apor Vilmos tér – Stromfeld Aurél út útvonalat.

2023. április 28-án 16 óra 30 perctől 18 óra 30 percig a

  • Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabadsajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Károly körút – Bajcsy Zsilinszky út (Bazilika) útvonalat.

2023. április 29-én 8 óra 15 perctől 8 óra 45 percig a

  • Stromfeld Aurél út – Orbánhegyi út – Istenhegyi út – Mátyás király út útvonalat.

2023. április 29-én 4 órától 11 óra 30 percig a

  • Rózsák terét körben,
  • a Dohány utcát az Alsó erdősor és a Rottenbiller utca között.

2023. április 29-én 9 óra 30 perctől 11 óra 45 percig a

  • Mátyás király út – Istenhegyi út – Orbánhegyi út – Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Rákóczi út – Szövetség utca – Dohány utca – Rózsák tere útvonalat.

2023. április 29-én 12 órától 17 óra 30 percig az

2023. április 29-én 16 órától 18 óráig a

  • Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Rákóczi út – Baross tér – Kerepesi út – Ifjúság útja útvonalat.

2023. április 29-én 12 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a

  • Báthory utcát a Honvéd utcától a Vértanuk teréig,
  • Alkotmány utcát a Honvéd utcától a Szemere utcáig,
  • Akadémia utcát a Zoltán utcától a Kossuth térig,
  • Nádor utcát a Zoltán utcától a Garibaldi utcáig,
  • Vértanuk terét.

2023. április 29-én 22 órától 2023. április 30-án 14 óráig az

  • Újpest rakpartot a Jászai Mari tértől,
  • Széchenyi felső rakpartot a Jászai Mari tér és a Kossuth tér között,
  • Balaton utcát a Falk Miksa utca és a Széchenyi felső rakpart között,
  • Honvéd utcát a Markó utca és az Alkotmány utca között,
  • Szalay utcát a Szemere utca és a Kossuth tér között,
  • Szemere utcát a Szalay utca és a Báthory utca között,
  • Alkotmány utcát a Bajcsy Zsilinszky út és a Szemere utca között,
  • Vadász utcát a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca között,
  • Hold utcát a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca között,
  • Kálmán Imre utcát a Honvéd utca és a Kozma Ferenc utca között,
  • Báthory utcát a Honvéd utca és a Hold utca között,
  • Lipót Garázs Vértanuk tere felőli le- és feljáratát,
  • Nádor utcát a Zoltán utca és a Széchenyi utca között,
  • Akadémia utcát a Széchenyi utca és a Zoltán utca között.

2023. április 30-án 1 órától 12 óráig a

  • Szent István körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Bank utca – Széchenyi utca – Duna által határolt területet.

2023. április 30-án 8 óra 30 perctől 9 óráig, valamint 2023. április 30-án 11 órától 12 óráig

  • Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Március 15. tér – Pesti alsó rakpart – Markó utca – Balassi Bálint utca – Kossuth Lajos tér útvonalat.

2023. április 30-án 12 órától 17 óra 30 percig a

  • Szigony utcát a Baross utca és a Lósy Imre utca között,
  • Práter utcát a Leonardo da Vinci utca és az Illés utca között.

2023. április 30-án 16 órától 16 óra 45 percig a

  • Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Kossuth Lajos utca – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Üllői út – Szabó Ervin tér – Baross utca – Szigony utca – Práter utca útvonalat.

2023. április 30-án 17 órától 18 óráig a

  • Szigony utca – Baross utca – Illés utca – Korányi Sándor utca – Üllői út – Könyves Kálmán krt. – Gyáli út – Nagykőrösi út – M5 autópálya – M0 autóút – M4 autóút – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. útvonalat.

Vigyázzunk, hol parkolunk

A BRFK azt is közzétette, hogy hol lesz tilos a parkolás.

Eszerint tilos megállni:

2023. május 10-én 20 óráig a

  • Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Falk Miksa utcáig,
  • Szemere utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utcától az Alkotmány utcáig,
  • Falk Miksa utca páros oldalán a 4. számig,
  • Alkotmány utca páratlan oldalán a Honvéd utcától a Szemere utcáig,
  • Széchenyi felső rakparton a Zoltán utcától a Széchenyi felső rakpart 8. számig.

2023. április 24-én 0 órától 2023. május 1-jén 6 óráig az

  • Alkotmány utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Honvéd utcáig.

2023. április 24-én 0 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a

  • Szent István tér mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Hercegprímás utcáig.

2023. április 25-én 22 órától 2023. május 3-án 20 óráig a

  • Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Jászai Mari tértől a Kossuth térig,
  • Stollár Béla utca mindkét oldalán a Falk Miksa utcától a Balassi Bálint utcáig.

2023. április 26-án 20 órától 2023. április 28-án 14 óráig a

  • Könyves Kálmán körút mindkét oldalán a Gyáli út és a Rákóczi híd között,
  • Laczkovich utca mindkét oldalán a Rákóczi híd alatt,
  • Dombóvári út mindkét oldalán a Rákóczi híd alatt,
  • Pázmány Péter sétány mindkét oldalán,
  • Műegyetem felső rakpart teljes területén,
  • Műegyetem rakparti felhajtó mindkét oldalán a Bertalan Lajos utcánál,
  • Szent Gellért téren,
  • Szent Gellért felső rakpart mindkét oldalán.

2023. április 26-án 20 órától 2023. április 28-án 22 óráig a

  • Hercegprímás utca mindkét oldalán a József Attila utcától az Arany János utcáig,
  • Sas utca mindkét oldalán a József Attila utcától az Arany János utcáig,
  • Károly körút mindkét oldalán,
  • Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Károly körút és az Andrássy út között.

2023. április 26-án 20 órától 2023. április 30-án 18 óráig a

  • Döbrentei téren az Erzsébet híd alatt,
  • Március 15. téren az Erzsébet híd alatt,
  • Szabad sajtó út mindkét oldalán,
  • Kossuth Lajos utca mindkét oldalán.

2023. április 26-án 20 órától 2023. április 30-án 22 óráig a

  • Nádasdy utca mindkét oldalán a Haller utca és a Tóth Kálmán utca között,
  • Nagykőrösi út mindkét oldalán az Autópiac középső bejárata és a Garázs utca között,
  • Nagykőrösi út főpályáján (M5 bevezető),
  • Nagykőrösi út MOL kút főpálya felőli oldalán,
  • Határ úton a Nagykőrösi úti felüljáró alatt,
  • Gyáli út főpályáján (M5 bevezető),
  • Fék utca mindkét oldalán a Gyáli úti felüljáró alatt,
  • Krisztina körút mindkét oldalán a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között,
  • Atilla úton a Dózsa György tér mellett,
  • Dózsa György tér teljes területén,
  • Palota út mindkét oldalán,
  • Dísz tér teljes területén,
  • Szent György utca mindkét oldalán,
  • Szent György téren,
  • Hegyalja út mindkét oldalán az Erzsébet híd és az Alkotás utca között,
  • BAH csomóponti felüljáró alatt az Alkotás utcától az Erzsébet híd felé,
  • BAH csomópont OMV kút útpálya felé eső oldalán,
  • Jagelló út mindkét oldalán az Alkotás utca és az Apor Vilmos tér között,
  • Apor Vilmos téren,
  • Stromfeld Aurél út mindkét oldalán,
  • Márvány utcai visszafordítón a Királyhágó utca felé,
  • Németvölgyi út 56. szám előtt a járdán.

2023. április 26-án 22 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a

  • Vajkay utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Szalay utcáig.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 12 óráig a

  • Orbánhegyi út mindkét oldalán a Stromfeld Aurél út és az Istenhegyi út között,
  • Istenhegyi út mindkét oldalán az Orbánhegyi út és a Költő utca között,
  • Költő utca mindkét oldalán az Istenhegyi út és a Mátyás király út között,
  • Mátyás király út mindkét oldalán a Költő utca és a Csillagvölgyi út között.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 22 óráig a

  • Rózsák tere mindkét oldalán a Péterfy Sándor utcától a Dohány utcáig,
  • Rózsák tere mindkét oldalán – Dohány utcánál – a Rózsa utcától az Izabella utcáig,
  • Dohány utca mindkét oldalán az Alsó erdősor utcától a Rottenbiller utcáig,
  • Péterffy Sándor utca mindkét oldalán az Alsó erdősor utcától a Rottenbiller utcáig,
  • Izabella utca mindkét oldalán a Dohány utca és a Hutyra Ferenc utca között.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 30-án 14 óráig a

  • Bajcsy Zsilinszky út mindkét oldalán az Andrássy úttól a Nyugati térig.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 30-án 22 óráig a Budapest VII.,

  • Damjanich utca 50. szám előtt 30 méter hosszan.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 20 óráig a

  • Rákóczi út mindkét oldalán,
  • Szövetség utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a Dohány utca között,
  • Szövetség utca 20. szám előtt,
  • Dohány utca 88. szám előtt,
  • Dohány utca mindkét oldalán a Szövetség utca és az Alsó erdősor között,
  • Baross téren a Rákóczi út és a Kerepesi út között,
  • Kerepesi út mindkét oldalán a Baross tér és az Ifjúság útja között.

2023. április 27-én 20 órától 2023. április 29-én 22 óráig a

  • Ifjúság útja mindkét oldalán a Dózsa György úttól a Stefánia útig,
  • Stefánia út mindkét oldalán – szervizút is – a Hungária körúttól a Szobránc közig,
  • Budapest Sportaréna – Hungária körút – Volánbusz végállomása.

2023. április 28-án 22 órától 2023. május 1-jén 6 óráig a Budapest V.,

  • Báthory utca mindkét oldalán a Szemere utcától a Vértanúk teréig,
  • Nádor utca mindkét oldalán a Vértanúk terétől a Széchenyi utcáig.

2023. április 29-én 0 órától 2023. április 29-én 22 óráig a

  • Dózsa György út mindkét oldalán a Verseny utcától a Kerepesi útig.

2023. április 28-án 20 órától 2023. április 30-án 20 óráig a

  • Március 15. tér teljes területén,
  • Pesti alsó rakparton az Erzsébet híd és a Markó utca között,
  • Markó utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bihari János utca között,
  • Múzeum körút mindkét oldalán,
  • Kálvin téren,
  • Üllői út mindkét oldalán a Kálvin tér és a Szabó Ervin tér között,
  • Szabó Ervin tér teljes területén,
  • Baross utca mindkét oldalán a Szabó Ervin tér és a Kálvária tér között,
  • Kálvária téren az Illés utca folytatásában,
  • Illés utca mindkét oldalán a Kálvária tér és a Korányi Sándor utca között,
  • Korányi Sándor utca mindkét oldalán az Illés utca és az Üllői út között,
  • Üllői út mindkét oldalán a Korányi Sándor utca és a Könyves Kálmán körút között,
  • Üllői úti felüljáró alatt a Könyves Kálmán körúttól a Nagyvárad tér felé,
  • Könyves Kálmán körút mindkét oldalán az Üllői út és a Gyáli út között.

2023. április 28-án 20 órától 2023. április 30-án 22 óráig a

  • Szigony utca mindkét oldalán a Práter utcától a Baross utcáig,
  • Szigony utcai 1 – 11-13/A előtti nagy parkolóban,
  • Práter utca minkét oldalán a Molnár Ferenc tértől a Bókay János utcáig.

2023. április 29-én 6 órától 2023. április 30-án 14 óráig a

  • Széchenyi rakpart mindkét oldalán Jászai Mari tértől a Kossuth térig,
  • Balaton utca mindkét oldalán a Falk Miksa utcától a Széchenyi rakpartig,
  • Markó utca mindkét oldalán a Széchenyi rakparttól a Honvéd utcáig,
  • Falk Miksa utca mindkét oldalán a Szalay utcától a Balaton utcáig,
  • Honvéd utca mindkét oldalán a Markó utcától a Báthory utcáig,
  • Kálmán Imre utca mindkét oldalán a Honvéd utcától a Kozma Ferenc utcáig,
  • Kozma Ferenc utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Báthory utcáig,
  • Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi utcától a Garibaldi utcáig,
  • Széchenyi rakparton a Garibaldi utcától a Széchenyi utcáig,
  • Garibaldi utca mindkét oldalán a Nádor utcától az Akadémia utcáig,
  • Zoltán utca mindkét oldalán a Szabadság tértől a Széchenyi rakpartig,
  • Steindl Imre utca mindkét oldalán a Nádor utcától a Széchenyi rakpartig.

A rendőrség közleményben figyelmeztetett: azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak, és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek arról, hogy járművüket hová szállította el az illetékes hatóság. A telefonszám 2023. április 30-án 24 óráig üzemel.

A tömegközlekedés is felbolydul

A Budapesti Közlekedési Központ is feltüntette már a weboldalán, hogy milyen változásokra kell számítani a következő napokban.

Ez alapján április 28-án különböző időpontokban, de

  • terelve közlekedik a 133E, a 8E, a 16A, 7-es, a 110-es és 112-es, a 15-ös, 153-as, a 154-es, az 5-ös, és a 116-os autobusz.
  • Szintén pénteken, ugyancsak hatósági zárás miatt másképp jár az 56A villamos: a 61-es vonalán közlekedik a Móricz Zsigmond körtér M és a Déli pályaudvar M között; nem érinti a Mikó utca, a Krisztina tér, a Dózsa György tér, a Döbrentei tér, a Rudas Gyógyfürdő, a Szent Gellért tér – Műegyetem M és a Gárdonyi tér megállót.
  • Továbbá a 72-es trolibusz útvonala is módosul.

Április 29-én szombaton nem közlekedik

  • a 221-es, a 21-es, a 212-es autobusz, 
  • a 80-as, a 73-as, a 72-es, és a 76-os trolibusz pedig a megszokottól eltérő útvonalon jár.
  • Emellett a 77-es trolibusz Puskás Ferenc Stadion M megállóját áthelyezik a Hungária körúton a 75-ös trolibusz, illetve a 941-es autóbusz Óbuda, Bogdáni út irányú megállójába.

Április 30-án is rengeteg menetrendváltozás lesz, ezek közül a fontosabbak:

  • Terelve közlekedik a 72-es, a 87-es, a 70-es trolibusz, a 83-as pedig 15 órától várhatóan 17 óráig egyáltalán nem jár.
  • Szintén a megszokottól eltérő útvonalon közlekedik a 15-ös, a 27-es, a 105-ös, a 9-es, a 102-es, és a 200E, míg a 110-es és a 112-es a nap egyes szakaszaiban egyáltalán nem közlekedés.
  • Továbbá a 47-es és a 49-es villamos a Deák Ferenc tér M és a Szent Gellért tér – Műegyetem M között nem közlekedik, a járatokkal a dél-budai végállomások és a Batthyány tér M+H között lehet utazni. A BKK az M3-as és az M4-es metró igénybevételét ajánlja.

Az összes menetrendet érintő változást itt tekintheti meg.

Mentesítő járatokat indít a MÁV

A MÁV-VOLÁN-csoport és a GYSEV a pápalátogatáshoz kapcsolódó eseményekre díjmentes közlekedést biztosít a zarándokok számára.

Közleményükben kiemelik: az április 29-én (szombaton) a Rózsák terén és a Papp László Budapest Sportarénában tartandó rendezvényekre érvényes belépővel rendelkezők, az azt igazoló regisztrációt felmutatva már április 28-án (pénteken) 12 órától megkezdhetik díjmentesen a Budapestre történő utazásukat.

Tájékoztatásukban kitértek arra is, hogy mivel április 30-án (vasárnap) a Kossuth téri pápai szentmisére várhatóan sokan utaznak Budapestre, könnyítésképpen vasárnap mentesítő vonatok indulnak az alábbiak szerint:

Budapest—Székesfehérvár-Szombathely vonal:

  • Szombathelyről a Déli pályaudvarra 3:07-kor mentesítő vonat indul, a Déli pályaudvarra 6:54-kor érkezik meg, Ajkáig minden állomáson és megállóhelyen megáll. Ajkától csak Veszprém, Hajmáskér, Pétfürdő, Várpalota, Székesfehérvár és Budapest-Kelenföld állomáson áll meg.
  • Egy hajnali személyvonat Celldömölk helyett meghosszabbított útvonalon, Szombathelytől közlekedik 3:57-es indulással, a Déli pályaudvarra 7:24-kor érkezik meg. Szombathely és Celldömölk között minden állomáson és megállóhelyen megáll, Celldömölktől változatlanul a 9009-es számú személyvonat megállási rendje szerint közlekedik.

Budapest—Pusztaszabolcs—Dombóvár—Pécs, illetve Kaposvár vonal:

  • A 18019-es számú Dombóvár—Pusztaszabolcs közötti személyvonat meghosszabbított útvonalon közlekedik, Pécsről indul 2:55-kor, Dombóváron és Pusztaszabolcson át a Déli pályaudvarig közlekedik, ahová 6:44-kor fut be. Pécs és Pusztaszabolcs között minden állomáson és megállóhelyen megáll, Dombóvár és Pusztaszabolcs között az eredeti menetrendje szerint közlekedik, Pusztaszabolcstól Iváncsa, Százhalombatta, Érd felső és Budapest-Kelenföld állomáson áll meg. 
  • Kaposvárról Dombóvárra személyvonat indul 3:35-kor, ahová 4:04-kor érkezik meg, csak Kaposszentjakab, Nagyberki és Dombóvár alsó állomáson áll meg. Dombóváron a vonatot egyesítik a 18019-es számú Pécsről érkező és a Déli pályaudvarra továbbinduló vonattal.

Budapest-Nyugati—Szolnok—Debrecen—Nyíregyháza vonal:

  • A 6029-es Cívis InterRégió meghosszabbított útvonalon közlekedik, Nyíregyházáról indul 3:44-kor, a Nyugati pályaudvarra 7:32-kor érkezik. Nyíregyháza—Debrecen között minden állomáson és megállóhelyen megáll, Debrecentől változatlan megállási renddel közlekedik.

Budapest-Keleti-Szolnok-Békéscsaba vonal:

  • Mentesítő vonat közlekedik Békéscsaba—Szolnok—Budapest-Keleti pályaudvar között. Békéscsabáról 4:45-kor indul, a Keleti pályaudvarra 7:15-kor érkezik, Mezőberény, Gyoma, Mezőtúr és Szolnok állomáson áll meg.

A repteret is nehezebb lesz megközelíteni

A napokban a Wizz Air is tájékoztatást adott a pápalátogatás miatt várható közlekedési fennakadásokról.

„2023. április 28-án ismét Budapestre látogat Ferenc pápa, így április 28-tól 30-ig több helyen lezárások, fennakadások várhatóak a fővárosban, többek között a Liszt Ferenc Repülőtér környékén is időszakos forgalomkorlátozások lépnek érvénybe. A Wizz Air légitársaság azt tanácsolja utasainak, hogy ebben a három napban a szokottnál is körültekintőbben tervezzék meg utazásukat a budapesti repülőtérre, hogy elkerüljék az utolsó pillanatos rohanást, és kellő idejük maradjon a check-in folyamatra, valamint a biztonsági ellenőrzésre” – írta a légitársaság.

Közleményükben kitértek arra is, hogy a Liszt Ferenc Repülőtér megközelítése során április 28-án 7:00 és 11:00 között, illetve április 30-án 16:00 és 20:00 között legalább egy óra menetidő-növekedéssel kell számolni.

„A Liszt Ferenc Repülőtérre Budapest belvárosából közlekedő 200E buszjárat módosított útvonal fog járni” – emlékeztetett a Wizz Air.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.