Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Gulyás Gergely: Lemondott Palkovics László, új minisztérium jön létre


Gulyás Gergely hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy strukturális változtatást hajtanak végre a kormányban, önálló energetikai minisztérium alakul, feladata az energiapolitika egységes irányítása lesz, ezért az Energiahivatal hatásköreinek többségét az új tárca veszi át. Az minisztériumot Lantos Csaba fogja vezetni, aki december elsejétől vállalja a feladatot.

Palkovics László lemondását elfogadta Orbán Viktor, a távozó tárcavezető azzal indokolt, hogy egységes portfólióként tekint a tárcára, az önálló minisztérium megalakulását követően nem vállalja a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetését.

A miniszter megköszönte Palkovics László munkáját, és elmondta: a felsőoktatásban, a járműiparban és a védelemiparban lesz feladata. Az eddigi minisztérium megszűnik, feladatait szétosztják több miniszter között. Az ipari terület Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterhez, a közlekedés Lázár János építési és beruházási tárcájához, valamint a felnőttképzés és a innováció Csák János kulturális és innovációs miniszterhez került. Gulyás Gergely azt is elárulta, hogy a paksi beruházás az uniós szabályok miatt nem kerülhet a tárcához.

Gulyás Gergely újságírói kérdésre azt is elárulta, hogy Palkovics László nem marad a kormány tagja. Orbán Viktor egyébként próbálta meggyőzni a maradásról, ebben az esetben az energetikai tárca mellett a TIM is egyben maradhatott volna.

A lapunkhoz eljutott információk alapján szerdán arról  számoltunk be , hogy lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter. Értesüléseink szerint a tárcavezető távozásának hátterében az áll, hogy a kormányfő megváltoztatná a minisztériumi struktúrát, az energetika kikerülne a Technológiai és Ipari Minisztérium hatásköréből. A Miniszterelnökség akkor úgy kommentálta a hírt, hogy „a kormány tagjairól a miniszterelnök dönt, amennyiben a kormány szerkezetében változás történik, arról a nyilvánosságot tájékoztatni fogjuk”.

(Borítókép: Gulyás Gergely 2022. november 14-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)





Source link

Exit mobile version