Index – Gazdaság – Egy új szakmai platform segítené a világ élvonalába Magyarországot

általa megosztva admin
Kategória:


A közlekedés kiemelt problémáira, kihívásaira keres megoldást az újonnan megalakult Mobilitási Platform – áll az Autós Nagykoalíció közleményében.

A szövetség feladatának tekinti, hogy szakmai alapokon egységbe terelje a mobilitásban tágabb értelemben érdekelt és érintett piaci, állami és civil szereplőket.

Küldetése összehangolni az autóipari cégek, közlekedésszervezők, a mobilitásmenedzsment országos és városi szintű szereplőinek, szervezőinek, döntéshozóinak és szakértőinek, valamint a kapcsolódó és kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások érdekeit, igényeit, tapasztalatait.

A platform fókuszában az autó– és járműipar előtt álló legjelentősebb kihívások: a biztonságos, környezetbarát, energia- és költséghatékony közlekedési eszközök és módok előtérbe helyezése áll.

A szövetség nagy hangsúlyt fektet a társadalmi tudatosságra, a közlekedők biztonságos és környezettudatos magatartásának erősítése, a közlekedési szemléletformálásra.

A jelenlegi gazdasági helyzet különös aktualitást ad a Mobilitási Platform megalapításának. Szakmai összefogással, együttműködéssel képesek leszünk átvészelni ezt az időszakot. A mobilitással biztosan foglalkozni kell, hiszen az élet nem áll meg, az emberek közlekednek, az áruk vándorolnak, még ha egy kicsit másképp is, mint eddig

– mondta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.