Index – Belföld – Nem vette észre a vonatot, az őzeket figyelte

általa megosztva admin
Kategória:



A Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy asszony ellen, aki figyelmetlenségből adódóan nekiütközött egy személyvonatnak – írja az ügyészség honlapján.

Május 7-én, fél öt körül személygépkocsival Polgár felől Hajdúnánás irányába tartott a hajdúnánási nő. Borult volt az idő, de még természetes, nappali fényviszonyok uralkodtak, gyér volt a forgalom, az úttest pedig kátyús, töredezett.

Hajdúnánáshoz közeledve az utat vasúti sínpár keresztezi. A fénysorompó tilos jelzést mutatott, ezt azonban nem vette észre a vádlott, mivel figyelmét az út melletti erdősávból előbukkanó őzek elterelték.

Az asszony egyenletes tempóban haladt a vasút-közút kereszteződéséhez, amikor észrevette az óránként 60 kilométeres sebességgel áthaladó személyvonatot és

vészfékezés ellenére nekiütközött a szerelvény utolsó kocsijának.

Hajszál híján nem lett nagyobb baj

A vonaton kétfős személyzet és 22 utas tartózkodott, az ütközéstől személyi sérülés nem történt, azonban a cselekmény veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

Az ügyészség szerint a sofőr a vasúttársaságnak több mint fél millió forint kárt okozott, melynek megtérítését kérte a sértett képviselője a Hajdúnánási Rendőrkapitányságon folyó nyomozás során.

A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon.

A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján az elkövetőt határozott időre tiltsa el a vezetéstől, míg a sértett képviselője által előterjesztett polgári jogi igény elbírálását utasítsa egyéb törvényes útra.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.