Index – Belföld – Így ne legyenünk áldozatok mindenszentekkor

általa megosztva admin
Kategória:


A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából egyre többen látogatják meg a temetőket, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre, azonban nem mindenki ebből a célból érkezik a temetőbe – hívta fel a figyelmet a rendőrség honlapján.

Tapasztalataik azt mutatják, hogy ilyenkor gyakrabban fordulnak elő gépkocsifeltörések, kerékpárlopások a temetők környezetében, illetve többször történik, hogy a sírokról ellopják a virágot, koszorút vagy kegytárgyat, esetleg az őrizetlenül hagyott táskát.

Ebben az időszakban zsúfoltabbak lehetnek a tömegközlekedési eszközök, ahol különösen figyelni kell értékeink megóvására, a zseblopások elkerülésére.

A bűnmegelőzése a következőket tanácsolja a rendőrség:

  • A temetőben a táskáját és egyéb értékeit egyetlen pillanatra se hagyja őrizetlenül! Ne vigyen nagyobb összegű készpénzt, értéket magával, ne tartsa PIN-kódját bankkártyája mellett vagy arra felírva!
  • Ha kerékpárral vagy gépjárművel érkezik, lehetőség szerint a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolót vegye igénybe! Járművét gondosan zárja le/be, értéket az utastérben, látható helyen ne hagyjon!
  • Ha tömegközlekedési eszközön utazik, értékét a belső zsebében, táskáját testközelben tartsa, feltűnő ékszert ne hordjon látható helyen! 
  • Idős rokonait, szomszédjait kísérje el a temetőbe, így jobban tudnak egymás biztonságára, értékeire vigyázni! 

Fokozott rendőri jelenlét az utakon

Ebben az időszakban sokan autóval közelítik meg a temetőket. A négynapos munkaszüneti napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, ezért fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közutakon, elsősorban a temetők környékén és az odavezető utakon. A rendőri jelenlét elsősorban a forgalom segítésére irányul, de a szabálytalan közlekedők ellen is felléphetnek. A baleset-megelőzési tanácsaik a következők:

  • Számítson a lassabb haladásra, legyen türelmesebb, kerülje a felesleges kockázatvállalást!
  • Utazás előtt ellenőrizze gépkocsija műszaki állapotát!
  • Minden esetben vegye figyelembe az időjárási, látási és útviszonyokat, és annak megfelelően válassza meg sebességét!
  • A gyalogosokra különösen figyeljen, mivel ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői! Rövidebbek a nappalok, a sötét ruhában közlekedő gyalogosokat még nehezebb észrevenni.





Source link

Translate ?