Index – Belföld – Okos labradorokkal vakon sem lehetetlen próba az akadályverseny

általa megosztva admin
Kategória:


Piliscsévre igyekszünk, a Hard Dog Race-re, egy újságíró kollégánk, Tamás Rita hívta fel a figyelmünket a különleges versenyre, amelyen maga is elindul menhelyről kiválasztott kutyusával. 

„Ha ősz, akkor HardDogRace. Ha Piliscsév, akkor kőkemény pálya, kihívás, örömkönnyek a célban. Ez lehet az üzenete a szeptember 24-én esedékes Hard Dog Race nevű kutyás futóversenynek, amely visszatér első helyszínére, Piliscsévre, és amely egy Base kihívással, 6 kilométerrel, valamint 16 akadállyal várja az indulókat, köztük sztárok sorát és külföldi versenyzőket is.”

Étvágygerjesztő sajtóanyag, kiváltképp úgy, hogy időközben megtudtuk, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola is indít három remek labradort a látássérült gazdáikkal együtt, akik négylábú társaikkal leküzdik a hat kilométeres, megannyi akadállyal nehezített pályát. Ami nem más, mint a piliscsévi motokrosszpálya, ez az igazán embert – és kutyát – próbáló terep. 

Le a kalappal!

Ahogy közeledünk Piliscsév felé, iszonyatos tömegű autó fogad, a parkolóban legalább ezer jármű, és ahogy kiszállunk saját, Milky Way nevű border collie-nkkal, fülsiketítő ugatáscunami fogad. Ha nincs itt kétezer kutya, akkor egy sem!

Már az első pillanatban rám tör a megvilágosodás: végzetes hiba volt elhozni Milkyt! Minden bokornál megáll pisilni, szaglászni, természetesen meg kell jelölni minden szegletet, és bizony kétszer-háromszor összeugrik a vérmesebb ebekkel, úgy kell lerángatni egy magyar vizsláról.  

Jó egy kilométeres séta – mit séta, küzdelem! – végén megérkezünk a versenyközpontba. Elképesztő kavalkád fogad, meglepve tapasztalom, hogy Milky fajtatestvéreiből, border collie-kből van a legtöbb. Ahogy végignézek a terepen, azt mondom magamban, ha ezt teljesítik a vak vagy majdnem teljesen vak kislányok, akkor le a kalappal előttük és természetesen kutyáik előtt. 

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolától Királyné Barkóczi Emese, a futók segítője barátságosan fogad minket. Ha már egyszer Baráthegyi az iskola neve…

A lányok –  Lengyel Zsófi Mokkával, Hegedűs Brigi Artúrral, Horváth Szindi Milkával – nyugodtan, egészséges izgalommal készülnek a versenyre, a négylábú segítők angyali nyugalommal készülődnek. Mokka és Milka átlagos méretű fekete labdaror, Artúr hatalmas termetű, szintén éjfekete eb, okosan csillog mindhármuk szeme, eszembe jut előző kutyám, Zsömi, a 16 évet élt, jóságos zsemleszínű labradorom, akinél hűségesebb és szeretőbb ebet nem is lehet elképzelni. 

Ennyit a nosztalgiázásból, már indulnak is a lányok Emese és a kutyák kíséretében, jómagam pedig elhelyezkedem a befutónál, ahová folyamatosan érkeznek a gazdi-kutya párosok, hiszen a Hard Dog Race az ő erőpróbájuk.

Túlcsorduló érzelmek

Amit Púza András talált ki évekkel ezelőtt. A magas, jó kiállású férfi most is itt van természetesen, serényen bukkan fel a terület minden pontján, beszél, irányít, szervez, ég a keze alatt a munka. 

Az egykor Afganisztánban is szolgáló kutyavezető tűzszerész a kutyás futóversennyel a gazdákat és a kutyákat is boldoggá szeretné tenni. Mottója, hogy a kutya nem lehet eszköz, hanem társállatként szabad csak tartani.

A gazdával való közös sportolás és tevékenység jó embernek és kutyának egyaránt, ennek az együttműködésnek – amely a régi, archaikus időkre emlékeztet, amikor az ember még együtt vadászott a kutyájával – csak nyertese lehet.

A szombati verseny az alap-, vagyis Base kategóriában valósult meg, tehát hat kilométert követelt az indulóktól, plusz 16 akadály teljesítését. A HDR visszatért arra a helyszínre, ahol született, 2016-ban Andrásék itt rendezték meg az első, zárt körű tesztversenyüket, majd ugyanazon év október elsején az első nyilvános eseményt.

Arról, hogy évről évre ilyen sokan indulnak a versenyeinken, csak az érzelmeimtől túlcsordulva tudok beszélni

– mondja András.

Elképesztően megható, hogy mindenki a maga versenyét futja, akár rákból gyógyult, akár látássérült, vagy éppen más jellegű harcát vívja. A mérce sosem a másik versenyző, hanem mindenki számára önmaga. Mi, szervezők is részesei vagyunk ezeknek a küzdelmeknek, nemcsak azért dolgozunk sokat, hogy a versenyzők a nevezéstől a célig jól érezzék magukat, de az is fontos nekünk, hogy lehetővé tegyük a legkülönfélébb problémák legyőzését, ami a versenyzők részéről felmerül.

Ennek a gondoskodó attitűdnek köszönhető tehát, hogy idén a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány részéről három látássérült hölgy induló is volt. Az indulók között ott volt Tóth Dávid világbajnok kajakos, aki a Royal Canin csapatában szerepelt, Mészáros László, vagyis Laz The Spartan spartanversenyző és Fonyódi Bernadette, Fodor Rajmund olimpiai bajnok vízilabdázó felesége.

Itt, Piliscséven, ahol először mutatkozik be egy új tervezésű akadály is – András szereti extra erőpróba elé állítani a versenyzőket –, nemzetközi mezőny gyűlt össze, hiszen jöttek futók Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból, Ausztriából, Németországból, Szlovéniából és Horvátországból is.  

Közben folyamatosan érkeznek a célba a versenyzők, kutya és gazdája nyakig sáros, az utolsó métereket egy akadály alatt négykézláb kúszva kell megtenni. Minden célba érkező érmet és hatalmas ölelést kap a rendezőktől, érem kerül a kutyusok nyakába is, vizslák, német juhászok, border collie-k, tacskók, dobermannok csaholnak boldogan a célban, még két hatalmas rhodesiai oroszlánölő ridgebacket is látok, tiszteletet parancsol a félelmetes, ugyanakkor nyugodt ebek látványa.

Jönnek jövőre is

Jó másfél óra elteltével felbukkannak sárga pólós lányaink, derekasan teljesítették a távot, hatalmas tapsvihar közepette, egyszerre szelik át a képzeletbeli célvonalat a két kísérő, Emese és Erdélyi Judit, no meg a fekete labradorok társaságában. 

Nagyon fantasztikus volt, remekül éreztem magam. El sem fáradtam, szerintem Mokka sem, aki nagyszerű munkát végzett. Minden percét élveztem!

– mondja Lengyel Zsófi.

Hegedűs Brigi és Artúr is csatlakozik: 

Hát, én elfáradtam, nekünk ez az első ilyen versenyünk. Artúr is lihegett rendesen. Bár ő futott már korábban, érezte az iramot. Amúgy nagyszerű mulatság volt.

Hát bizony nem volt egyszerű menet…

A súllyal való közlekedés volt a pálya legnehezebb része, még nekem is, aki kerékpárosként paralimpiára is készültem már. De ilyen megpróbáltatásban még nem volt részem. Jövünk jövőre is, az biztos!

– mondja Horváth Szindi.

A kutyák kétéves kiképzés után kerültek gazdáikhoz, az értékük felbecsülhetetlen. A három lány közül kettő aliglátó, egy pedig gyengénlátó, az akadályokat megtapintva haladtak előre, és derekasan teljesítették a távot.

És ahogy egybehangzóan jelezték, jövőre is itt lesznek, hiszen ez embernek és kutyának egyaránt meghatározó élmény.

Nem is beszélve az újságíróról. 

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)





Source link

Translate ?