hírek

Hétfőn kísérték el utolsó útjára a néhai uralkodót, akit milliók búcsúztattak Londonban. A temetés előtti napokban érkeztem az angol fővárosba, és megfordultam párszor a Westminster negyedben is – ahol felravatalozták II. Erzsébetet, majd a westminsteri apátságban egy szertartást is tartottak a tiszteletére –, hogy felmérjem, mekkora tumultusra kell majd számítani. Nem voltak túl jók a tapasztalatok.

Az irtózatos, szinte kontrollálhatatlan tömeg mellett ugyanis már akkor letáboroztak a kordon mögötti első helyeken a királyi család fanatikusai. Sátorral, kempingszékkel, hálózsákkal, termosszal, takaróval készültek, ami a britek körében teljesen normális. Nekem, aki nem élhette át azt, hogy egy uralkodó áll az ország élén, ez a fajta imádat sokkal szokatlanabb, mint nekik. Ők mind rajonganak a királyi családért, amelynek tagjait pont a megérinthetetlenségük teszi érdekessé, illetve II. Erzsébet esetében a határtalan tisztelet sem elhanyagolható tényező.

A temetés napján már hajnali fél ötkor a Westminster-palotához tartottam, ami nem volt túl egyszerű próbálkozás, mivel szinte egyik arrafele tartó tömegközlekedési eszköz sem járt, vagy módosították a menetrendjét, így mindenki inkább gyalog ment. A Hyde Park környékén még úgy tűnt, nem sokan keltek útnak korán, hogy jó helyről nézhessék a királynő utolsó útját, azonban London belvárosába érve már érzékelni lehetett a hömpölygő tömeget. Hatalmas volt a készültség, csak a kijelölt útvonalakon lehetett haladni, így a Google Maps mondhatni hasznavehetetlenné vált. Rendőrök lepték el az egész várost, és irányították a tömeget, de nem volt könnyű dolguk, mivel a szigorú szabályok miatt egyes utakon csak odafele lehetett haladni, visszafele már nem, ez okozott némi fennakadást.

Végül hat óra körül értem a Parliament Streethez, ami a Westminster-palotától vezet a The Mall út felé. Bár itt még nem volt nagy a perpatvar, fogadni mertem volna rá, hogy közvetlenül az apátság mellett már egy szalmaszálat sem lehet berakni az emberek közé. Ugyanakkor, mint az később kiderült, a szervezők ügyeltek arra, hogy ne legyenek túl sokan a megfigyelőpontoknál, így ott sem lett heringparti, ahol én álltam. A királynő születésnapját és uralkodásának hetvenedik évfordulóját ünneplő Trooping The Colouron más tapasztalataim születtek, azonban úgy tűnik, tanultak a hibából. Odaérkezésemet követően pedig öt óra várakozás várt rám a nevetgélő britek között, akik már a kordont szorongatták, nehogy bárki is elvegye a helyüket. Sőt, volt, aki ki is nyomtatta a nap menetrendjét, hogy pontosan tudja, mikor, hol lesznek a királyi család tagjai.

Megszállottságuk a királyi család iránt nem ismer határokat. A nyugdíjas korúaktól a páréves gyermekekig mindenki kíváncsi volt az eseményre, amit nem feltétlen “csak” II. Erzsébet halálának tulajdonítanék, mivel minden olyan rendezvényen hasonló a felállás, amelyen részt vesz a família. A Londonban található szuvenírboltok többsége belőlük élhet, mivel minden létező terméket megvásárolnak, amin II. Erzsébet vagy a brit zászló található, a temetésen is volt belőlük bőven.

A hajnali hideg ugyan egyeseken némileg kikezdett, ők a földön ülve, pokrócokba burkolódzva, háttal a kordonnak fekve aludtak, mások a kempingszékben ülve kortyolgatták a teájukat, nyomon követték a BBC-t vagy épp még a sátorban heverésztek. Néhány óra várakozás után előkerültek a hokedlik is, amit sokan magukkal hoztak annak érdekében, hogy leüljenek, ha elfáradtak. Úgy tűnik, a fordított irányú közlekedés mellett ez is brit szokássá vált.

Az utcára rádión keresztül közvetített ceremónia kezdetével sűrűsödött csak még jobban a tömeg, a britek a kordonhoz futottak és előkerültek a mobiltelefonok is, amikor az első katonák bemasíroztak az apátság felé. Átjárta a levegőt az izgalom. Pláne miután begördültek autójukkal a királyi család tagjai, köztük III. Károly király, akit mindenki szeretett volna lefotózni, levideózni, de nem sokaknak sikerült. Egy mellettem álló brit hölgy teljes áhítattal nézte az általam készített felvételt, és megkért, küldjem el neki. Cserébe ő is mutatott egy képet, amin a néhai uralkodó és az ő apja látható, akinek szerencséje volt találkozni vele. Azóta igazi ereklyeként tekint a fotóra, ami a királynő halálát követően válik csak még értékesebbé. 

A gyerekek többsége ugyan nem II. Erzsébetet jött meggyászolni, hanem ünnepelni az új királyt. A fegyelmezett, de annál ünnepélyesebb felvonulás alatt bennem is ez a fura kettősség alakult ki. Az egykori uralkodó emlékének adózott két perc csend alatt viszont sokakban eltört a mécses. Érdekes volt megtapasztalni, hogy egy pillanat alatt elhalkult minden a városban, mintha hirtelen megszűntek volna létezni a hangok a Földön.

A ceremóniát követően, feszült várakozással töltött egy óra után érkeztek meg a Parliament Streetre az első katonák, több ezer volt belőlük, majd megjelent II. Erzsébet koporsója is mögötte a királyi család eminens tagjaival. Amint ők elhaladtak, és bekanyarodtak a Wellington Arch felé vezető úton, többen már szedték is a sátorfájukat, és indultak haza. Valószínűleg mindnyájan tudják, hogy minden vég egy új kezdet, így most, II. Erzsébet elvesztése után III. Károly királyon van a világ szeme, hogy úgy képviselje a monarchia érdekeit, ahogy azt édesanyja tette évtizedeken át.

(Borítókép: II. Erzsébet királynő koporsóját hordozó halottaskocsi megérkezik a windsori kastélyba 2022. szeptember 19-én. Fotó: Leon Neal / Pool / Reuters)