Debrecenben üzembe helyeztek 12 elektromos buszt. Az intézkedésről Steiner Attila, a TIM államtitkára kiemelte, az ország kőolaj és földgáz kitettsége miatt nagy szükség van a megújuló energiakapacitások kihasználására. Hozzátette, hogy a zöld buszok üzemeltetése kilométerenként 60-70 forinttal olcsóbb és megtérülésük is gyorsabb.
Felértékelődött az elektromos járművek szerepe
A 12 méter hosszú, háromajtós, alacsony padlózatú, klimatizált és akadálymentesített buszok egy töltéssel 315 kilométert képesek megtenni, alacsony károsanyag-kibocsátás mellett.
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta, hogy
napjainkban, amikor 80 százalékkal nőtt a hagyományos üzemagyag beszerzési ára, felértékelődik az elektromos közlekedés előnye.
A járművek beszerzéséről Papp László az MTI szerint elmondta, azok 2,2 milliárd forintba kerültek, de ez az összeg 14 töltőállomás kiépítését is tartalmazza.
A polgármester beszédéből kiderült, idén 30 szóló és 10 csuklós autóbusz mellett a most átadott 12 elektromos busszal összesen 52 vadonatúj buszt állítottak üzembe Debrecenben.