Index – Belföld – Fellebbezett a Ryanair, nem fogadja el Magyarország 300 milliós bírságát

általa megosztva admin
Kategória:



A légitársaság ellen még a nyár elején indult eljárás amiatt, hogy az extraprofitra vonatkozó különadó-szabályozás életbe lépése után megemelték az áraikat. Augusztus 8-án az ügyben eljáró szerv 300 millió forintos bírságot rótt ki a légitársaságra, és utóbb az is kiderült, hogy ezt miként indokolták.

A fellebbezésre harminc napja volt a légitársaságnak (a vállalat már korábban jelezte, hogy ezt megteszi). A Reuters tudósítása szerint a Ryanair szerdán közölte:

az uniós bíróságon megfellebbezték a pénzbüntetést – és azt is elárulták, milyen érvelés mellett tették mindezt. 

Michael O’Leary, a Ryanair ügyvezetője ugyanis a cég közleménye szerint úgy fogalmazott: az uniós jog garantálja a légitársaságoknak azt a szabadságot, hogy bármikor módosítsák az áraikat – és ez szerintük a mostani különadó esetében sincs másképp. 

A vezérigazgató megismételte azt a korábbi kijelentését is, amely szerint a veszteséges iparágra kivetett magyar különadó értelmetlen, és csak azt eredményezi, hogy a Magyarországra és Magyarországról való utazás drágább, kevésbé versenyképes lesz, mint ha más Közép-Európai repterekre mennének az emberek. 

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a magyarországi különadó nem annyira példa nélküli, mint ahogy azt a Ryanair állítja. Ugyanis Európa kormányainak több mint fele vetett már ki különadót a légitársaságokra azután, hogy 2022-ben ismét elkezdett fellendülni a légi közlekedés. 

(Borítókép: Pau BARRENA / AFP)





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.