Index – Belföld – Ennyi pénzből építenek át HÉV-vágányokat

általa megosztva admin
Kategória:


Tegnap arról számoltunk be, hogy véglegessé vált a H5-ös, a H6-os és a H7-es HÉV nyomvonala; emellett a kormány felgyorsítja az 5-ös metró fejlesztését, aminek már látványterve is van.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban arról olvashatunk, hogy „a kormány az elővárosi közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának fejlesztése és emelése érdekében” egyetért a MÁV-HÉV vasútüzemeltetési infrastruktúrájának részleges felújításával.

A kormány egyetért azzal is, hogy a Budapest Főváros Önkormányzatával történő, a fővárosi és elővárosi vasúti személyszállítási közszolgáltatásokra vonatkozó 2021. évi elszámolása után a MÁV-HÉV Zrt.-t megillető, fennmaradt forrásból a finanszírozásra kerüljön felhasználásra legfeljebb 830 millió forint az alábbi projektekre:

  • A H8/H9 vonalon Cinkota járműtelep, szerelőcsarnok VI. vágányának átépítése,
  • a H5 vonalon Békásmegyer fordítóvágányok kitérőcseréje,
  • a H8 vonalon a Kavicsbánya elágazás – Kistarcsa bal vágány átépítése.

A kormányhatározat végrehajtásáért Palkovics László technológiai és ipari miniszter, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter felel.





Source link

Translate ?