Index – Belföld – Megújult a 13-as főút a komáromi körforgalom és az M1-es autópálya között

általa megosztva admin
Kategória:



A beruházás, amelynek keretében eltávolították az elöregedett kopóréteget, majd a főpályán három réteg aszfaltot építettek be 14 centiméter vastagságban, négy hónapig tartott. A komáromi körforgalomban két réteg marása és aszfaltozása történt meg kilenc centiméter vastagságban – tájékoztatott Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az átadón.

Hozzátette: egy hatvanméteres szakaszon a megcsúszott rézsű miatt az útburkolat helyreállítása a teljes pályaszerkezet cseréjével történt meg.

Felújították az érintett útszakasz padkáit, a buszmegállókat, a csatlakozószegélyeket és a középszigeteket, valamint az M1-es autópálya feletti csomóponti hidat is. A munkák zárásaként felfestették a burkolati jeleket, új fényvisszavető jelzőtesteket és új közúti táblákat helyeztek el.

Czunyiné Bertalan Judit, a térség Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselője megköszönte a közlekedők négy hónapos türelmét, valamint kiemelte, hogy mostantól magas műszaki szinten megvalósított, jó minőségű úton lehet közlekedni.

A szerdán átadott útszakasz felújítási munka volt, ugyanakkor 

folyamatban van egy Komárom–Székesfehérvár–Sárbogárd közötti, országos jelentőségű, európai forgalmat is kiszolgáló korridor építésének tervezése.

A 13-as út azért nem lett kétsávos, mert az M81-es tervezési fázisai előrehaladottak, túl vannak a nyomvonal egyeztetésén is – tette hozzá a parlamenti képviselő.

Molnár Attila, Komárom polgármestere (Fidesz–KDNP) elmondta: a 13-as út most átadott szakaszának felújítására a Monostori híd átadásával megnövekedett forgalom miatt volt szükség. A beruházás ugyanakkor fontos a város ipara és gazdasága szempontjából is, hiszen a jobb közlekedés még több befektetőt vonz.

Az érintett útszakasz összeköttetést biztosít az M1-es autópálya és a kétszáz hektáros komáromi ipari park között. A forgalomszámlálási adatok szerint óriási az átmenő forgalom, napi nyolcezer jármű halad erre, ezek közül 1500 kamion. Előfordul, hogy egy nap akár háromezer autó is áthalad az új Monostori hídon, ez a megnövekedett forgalom tette szükségessé a mostani felújítást.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében. We are committed to protecting your privacy and ensuring your data is handled in compliance with the General Data Protection Regulation (GDPR).