Index – Belföld – Halálos vonatgázolás történt Biatorbágy és Budaörs között

általa megosztva admin
Kategória:


Halálos gázolás miatt szünetel a vasúti közlekedés Biatorbágy és Budaörs között, a Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonalon pedig jelentős késésekre, járattörlésekre kell számítani – közölte a Mávinform és a rendőrség szerdán.

A Mávinform tájékoztatása szerint a Bécsből a Keleti pályaudvarra tartó Liszt Ferenc eurocity gázolt el egy férfit. A szerelvény utasait a katasztrófavédelem segítségével szállították le a vonatról, és kísérték Budaörsre.

Mint írták, a helyszínelés várhatóan kora estig tart, addig mindkét irányban szünetel a vonatforgalom Budaörs és Biatorbágy között. Kiemelték: a vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek. Továbbá felhívták a figyelmet arra is, hogy a Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonalon jelentős késésekre, elmaradó vonatokra kell számítani.

Egy 37 éves férfit gázolt halálra a vonat

Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Indexnek elmondta: július 26-án 15 óra 20 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy Budaörs közigazgatási területén nyílt pályán gázolt a vonat. A szóvivő lapunknak azt mondta, a 37 éves férfi nagy valószínűséggel öngyilkos akart lenni, azonban az eset pontos okát és körülményeit még vizsgálják a hatóságok.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.