Index – Gazdaság – Így változott az EU energiafelhasználása az elmúlt 30 évben

általa megosztva admin
Kategória:



Most, hogy az elmúlt két hétben szinte minden gondolatunk a rezsicsökkentés körül forgott, egyre többet filozofálunk az energiafogyasztáson, és egyre többet is akarunk tudni erről a témakörről. De mit is kell tudnunk pontosan? A villamos energia és a földgáz ára jellemzően három összetevőből áll:

  • az energia alapára,
  • hálózati díjak,
  • adók és/vagy illetékek.

Az adók és illetékek aránya viszont meglehetősen eltérőek az Európai Unió tagállamai között.

Dániától Magyarországig – avagy a két véglet

Az Eurostat közlése szerint 2021 második felében a háztartások villamosenergia-ára – a 2 500–5 000 kWh éves fogyasztású háztartások esetében – átlagosan 0,237 eurót tettek ki kWh-onként az EU-ban.

A LEGMAGASABB ÁRAT A DÁN FOGYASZTÓK FIZETTÉK AZ ÁRAMÉRT, 3,4-SZER ANNYIT, MINT MAGYARORSZÁGON.

Míg Dániában az adók és/vagy illetékek aránya a villamos energia teljes árának 56,9% volt, addig Hollandiában negatív (-3,0 %) arányt figyeltek meg támogatások, a visszatérítések és juttatások miatt.

A földgáz ára – itt a 20–200 GJ éves fogyasztású háztartásokat figyelték – átlagosan 0,078 euró/kWh volt az EU-ban 2021 második felében.

A SVÉD FOGYASZTÓK 6,1-SZER ANNYIT FIZETTEK A FÖLDGÁZÉRT, MINT A MAGYAROK.

Az adók és/vagy illetékek a fogyasztók által Hollandiában fizetett teljes ár több mint felét (57,8 %) tették ki, míg ez az arány Görögországban volt a legalacsonyabb (6,2%).

Növekszik a megújuló energia aránya

2020-ban az EU végső összenergiafogyasztása 886 millió toe volt; ez 5,6%-kal volt alacsonyabb a 2019-es, a COVID-19-válság előtti szintnél.

  • A kőolajtermékek az EU energiafelhasználásának több mint egyharmadát (35,0 %) tették ki (bár arányuk csökkenőben volt),
  • a villamos energia (23,2 %)
  • és a földgáz (21,9 %) is viszonylag magas arányt képviselt.

1990-hez képest az unió energiafogyasztása 2020-ban többé-kevésbé stabil maradt – átlagosan évi 0,1 %-os visszaeséssel. Azonban jelentős elmozdulást történt az EU végső energiafogyasztásának szerkezetében, méghozzá a szilárd tüzelőanyagoktól és a kőolajtermékektől a villamos energia, valamint a megújuló energiaforrások és a bioüzemanyagok felé való elmozdulást illetően.

  • A szilárd tüzelőanyagok aránya például 11,5%-ról 2,6%-ra csökkent 1990 és 2020 között,
  • ezzel szemben a megújulók és a bioüzemanyagok aránya 4,3%-ról 11,8%-ra emelkedett ugyanebben az időszakban.

Csak a válság és a pandémia csökkentette a közlekedés energiafelhasználását

2020-ban az ipar az Európai Unión belül elfogyasztott energia valamivel több mint egynegyedét (26,1%), míg a közlekedés 28,4%-át tette ki, 45,5%-ot hagyva az egyéb ágazatokra – ezek főként lakossági felhasználásra és szolgáltatásokra vonatkoznak.

Bár 1990-ben és 2020-ban szinte nem volt különbség az EU végső energiafogyasztásának általános szintjét illetően, jelentős különbségek voltak a különböző végfelhasználások között.

A közlekedés energiafelhasználása viszonylag gyorsan emelkedett – megszakítás nélküli ütemben – 1990 és 2019 között (kivéve a globális pénzügyi és gazdasági válságot és annak következményeit), tekintve, hogy a fogyasztás összességében 30,9 %-kal nőtt.

Ezzel szemben az iparon belüli végső energiafelhasználás közel egynegyedével (22,8%-kal) esett vissza ugyanebben az időszakban, és különösen nagymértékben csökkent a fogyasztás a 2009-es pénzügyi és gazdasági világválság idején (13,6%-kal).

Ezeket a hosszú távú tendenciákat 2020-ban megszakította a koronavírus-járvány. Az EU végső energiafogyasztásának általános szintje 2020-ban (2019-hez képest) 5,6%-kal esett vissza, különösen a közlekedés esetében, mivel a fogyasztás 12,8%-kal esett vissza.

Silányan állunk a megújuló energiaforrásokkal – nem úgy egyes tagállamok

2020-ban az EU bruttó végső energiafogyasztásának mintegy 22,1%-a származott megújuló energiaforrásokból, szemben az egy évtizeddel korábbi 14,4%-kal.

2020-ban Svédországban a végső energiafelhasználás több mint háromötöde (60,1%) megújuló forrásból származott, 

míg Finnországban, Lettországban, Ausztriában és Portugáliában is több mint egyharmados arányt regisztráltak.

Nem mindenki áll viszont ilyen jól a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban, ugyanis 15,0 % alatti felhasználást mértek Hollandiában, Magyarországon, Belgiumban és Luxemburgban is, míg Máltán rögzítették a legalacsonyabb, 10,7 %-os értéket.

Itthon is vége az aranykornak

S bár az Eurostat valamennyi energiaárral kapcsolatos mérési grafikonján Magyarország áll a legelőkelőbb helyen, a helyzet nálunk is változik, ugyanis augusztus 1-től vége a hagyományos rezsicsökkentési modellnek.

Aki ugyanis éves szinten átlépi

  • áramfogyasztásban a 2523 kWh-ot,
  • földgázfogyasztásban a 1729 m3-t,

az a többlethasználat után már világpiaci árat fog fizetni.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.