Index – Futball – Futball

általa megosztva admin
Kategória:



A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján közleményében azt írta: az eset során senki nem sérült meg, a busz üvegének külső felülete rongálódott meg.

Az ügyben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, és még az éjszaka azonosították a feltételezett elkövetőt, akit hajnalban a XII. kerületi lakásán elfogtak. Cs. Gábor gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és azt mondta, hogy megbánta azt.

A Nemzeti Sport értesülése szerint a pozsonyi együttest szállító buszt kedden este az edzés után három rendőrautó kísérte a szálláshely felé, amikor a Népligetnél, a trolibuszmegállónál kővel megdobták a járművet. A busz ablaka kétrétegű, az egyik masszív, golyóálló anyagból készült, így csak a külső réteg roncsolódott, a Slovan labdarúgói, edzői közül senki sem sérült meg.

A Ferencváros és a Slovan Bratislava BL-selejtezős párharcának első felvonása szerdán 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában – a meccset az M4 Sport élőben közvetíti –, a visszavágót pedig egy hét múlva Pozsonyban rendezik. A továbbjutó már biztosan csoportkörös lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.