Index – Gazdaság – Csak minivakációt engedhetnek meg maguknak az olaszok

általa megosztva admin
Kategória:



Megteltek az autósztrádák a nyaralásra indulók járműveivel. A legnagyobb forgalom a tengerpartokhoz tart déli irányban – írja az MTI.

A Coldiretti termelői szövetség adatai szerint 15,4 millióan mennek július első felében szabadságra, hét százalékkal többen mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. A termelői szövetség azonban a rendkívüli, a városokban elviselhetetlen hőségnek tulajdonítja az elutazások számának növekedését, nem pedig az anyagi lehetőségeknek.

Júniusban a tavalyihoz képest hatvanhét százalékkal többen vettek ki nyári szabadságot, mivel akkor alacsonyabbak voltak az árak. A nyaralási főszezonnak hagyományosan augusztus közepe számít Olaszországban.

A családok többsége csak legfeljebb egyhetes vakációt engedhet meg magának az infláció miatt. Drágább a szállás, az étterem, a közlekedés és a kirándulás is. Az Istat statisztikai hivatal szombati adatai szerint a júniusi nyolc százalékos infláció a legmagasabb, amelyet 1986 januárja óta mértek. 

Drágult a fagyi, több vonatjegy fogyott

Egy kétgyerekes családnak egy hét a tengerparton a tavalyi valamivel több mint négyezer euró helyett az idén közel ötezer euróba kerül. Ugyanaz a hegyekben a tavalyi háromezer-nyolcszáz euró helyett most több mint négyezerbe.

A fogyasztóvédelmi Federconsumatori szövetség szerint az egyhetes „nem luxus színvonalú” családi vakáció, amely során nem akarnak lemondani a bárban fogyasztott csésze kávéról vagy a gyerekeknek vásárlandó fagylaltról, a tavalyihoz képest 16,8 százalékkal kerül többe.

Az olaszok nagy részének a literenkénti több mint kéteurós üzemanyagár is nehézséget okoz, így vonattal közlekedik a kedvezményes napokon.

Júniusban az eladott vonatjegyek száma kilencven százalékkal nőtt.

Marina Lalli, a Federturismo idegenforgalmi szövetség elnöke elmondta, hogy egy 170 szobás szálloda energiaköltsége hatvan százalékos foglaltsággal egy év alatt 38 ezer eurótól 78 ezer euróra emelkedett. Az éttermek is megnövekedett kiadásokkal számolnak: a tojás ára ötven százalékkal, a vajé huszonhárommal, az étolajé hetvennel emelkedett, ami az asztalokra kerülő fogásokat is drágítja. A hal, megemelkedett ára miatt, „ritkasággá” vált, és több étterem le is vette a menüjéről.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.