Index – Külföld – Uhelyi István és Cseh Katalin is az év EP-képviselője lett

általa megosztva admin
Kategória:


A rangos elismerést az uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a The Parliament Magazine hirdeti meg és adja át minden évben. Legutóbb a koronavírus-járvány miatt maradt el egyedül az esemény.

Több kategóriában versenyeznek a politikusok, akiket magánszemélyek, képviselők, érdekvédelmi- és civilszervezetek is jelölhetnek. A beérkezett többezer jelölésből végül egy független, szakmai zsűri választ ki minden kategóriában négy-négy EP-képviselőt, alapvetően az alapján, hogy kik és hányan jelölték, illetve milyen valós indokok és munka támasztja alá a jelölésüket.

Ujhelyi István idén már harmadik alkalommal került a döntőbe. 2017-ben egy alkalommal pedig már el is nyerte a rangos elismerést, akkor a „közlekedés” kategóriában választották a legjobbnak. 

Az MSZP európai politikusát idén az „infrastruktúra, közlekedés és turizmus” kategóriában találták a legeredményesebb és legsikeresebb európai politikusnak.

Ujhelyi István a bejelentést követően úgy fogalmazott: rendkívüli megtiszteltetés számára, hogy immár második alkalommal választották az Év EP-képviselőjének, különösen úgy, hogy nem csak a turizmust érintő, de az egészségügyi kategóriában is számos jelölést kapott, például az Európai Orvosok Állandó Bizottságától. 

 Ezzel egyértelműen elismerték Brüsszelben, hogy a magyar emberek képviseletében számos úttörő programot, így például az Európai Egészségügyi Uniót, az ingyenes InterRail-bérletprogramot, vagy épp a turisztikai szakmai szervezetek együttműködését megerősítő, az ágazatnak végre érdemi, európai figyelmet hozó kezdeményezéseket sikerült az asztalra tennem

– fogalmazott Ujhelyi István.

Cseh Katalin momentumos képviselő is díjat nyert

A „koronavírus okozta válságra adott válaszok” kategóriában pedig a Momentum EP-képviselője, a párt alelnöke, Cseh Katalin nyert.

Rengeteget jelent ez a díj, az, hogy a munkámat így is elismeritek, köszönöm

– írta közösségi oldalán Cseh Katalin.

A koronavírus megjelenése után a politikusnő önkéntes orvosként dolgozott egy budapesti kórház sürgősségi osztályán, EP-képviselőként pedig az elsők között támogatta, hogy létrejöjjön a koronavírus utáni helyreállítási alap. Továbbá nemrég az első, nevét viselő EP-s jelentés is a városok előtt álló kihívásokról szól a koronavírus utáni időszakban.

„A továbbiakban is egy erősebb és egységesebb Európáért, az emberekért fogok dolgozni, azért, hogy az Európai Unió egy ellenálló és a kihívásokra valós válaszokat adó közösség legyen” – zárta bejegyzését Cseh Katalin.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.