Index – Kultúr – Afrodité szétszakított szülőföldje nem fogyókúrásoknak való vidék

általa megosztva admin
Kategória:



Az ókorban még leginkább rézbányáiról volt híres a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete. Ciprust görögül Küprosznak hívják, ami a kémiaórákról lehet ismerős, hiszen

a Mengyelejev-féle periódusos táblázatban a fémek között található cuprum, vagyis a réz vegyjele a sziget nevéből eredeztethető.

Ezt a jól megmunkálható fémet ónnal ötvözve veszélyesen kemény bronzzá alakították a korábban használatos pattintott kőbaltákon és nyílhegyeken már csak kacagó fegyverkovácsok. Míg rá nem jöttek, hogy a vasércből még jobb kardot lehet készíteni, minden magára valamit adó harcos modern bronz fegyverzettel indult csatázni, hogy örök időkre emlékezetessé tegye hősi nevét.

A mediterrán sziget nem csak rézbányái miatt volt évezredek óta fontos állomása a földközi-tengeri kereskedelemnek, hiszen a görögök, majd a hatalmas római birodalom is Egyiptomból szerezte be gabonaszükségleteinek jelentős részét, és az út során a szél és evezősök hajtotta gályák alig várták, hogy kiköthessenek végre Ciprus szigetén.

Ennek megfelelően a ciprusi települések alapvetően tengerpartiak, bár a későbbi időkben már kicsit megunták, hogy a kalandozó kalózok állandóan kifosztják városaikat, ezért kénytelenek voltak beljebb költözködni. Ciprust uralták görögök, meghódította Nagy Sándor, tartozott egyiptomi, velencei, török és brit fennhatóság alá.

Ciprus kártya a földközi-tengeri monopoliban

Ami a celebritásokat illeti, itt született Zénón, a sztoikus filozófia atyja, és Cipruson tartotta esküvőjét az Oroszlánszívű Richárdként számon tartott brit uralkodó. Az utóbbi híresség gyorsan eladta a szigetet a Templomos lovagrendnek. A lovagok után néhány évszázadig önálló köztársaságként funkcionált Ciprus szigete, míg a velencei kalmárok úgy nem döntöttek, hogy ez a hely az övék. Döntésüket a török birodalom uralkodói kétségbe vonták, így a sziget csaknem egy évszázadon át tartó harcok után oszmán fennhatóság alá került.

Mivel a törökök számára akkoriban nem volt kardinális kérdés, hogy a meghódított népeket áttérítsék Allah hitére – amennyiben rendesen fizették az adót –, a ciprusi ortodox keresztényeknek is engedélyezték vallásuk gyakorlását.

Angol gyarmati sorba úgy került az alapvetően görög és török ciprióták által lakott sziget, hogy  egyszerűen bérbe vették az akkor már komoly anyagi nehézségekkel küzdő török birodalomtól. A többek között az Egyesült Királyság és a Brit Dominiumok királya, valamint India császára címeket viselő

V. György uralkodása alatt 1925-ben a bérleményt hivatalosan is a brit gyarmatbirodalom részévé nyilvánították a híresen kiváló jogérzékkel megáldott angolok.

Ennek köszönhető többek között az is, hogy Afrodité hányatott sorsú szülőszigetén ma is baloldali közlekedés van, ami elég bosszantó, ha valaki, aki nincs ehhez szokva, autót bérelve szeretné megismerni vidéket.

A következő nagy fordulatot 1960-ban élték át a sziget lakói, amikor függetlenné váltak. Majdnem teljesen, hiszen a görögök, a törökök és a britek is aggódtak a helybéliek biztonságáért, ezért mindhárom ország katonai bázist hozott létre, nehogy valami bajuk essen. Igazából persze azt szerették volna, ha a ciprusiak önként csatlakoznak az anyaországhoz. Mivel még egy sok-sok évezredes történelemre visszatekintő népnek is ritkán van három anyja, a fenntartható béke nevében sikerült egymás ellen fordítani az odáig barátságos viszonyok között együtt élő ciprusi görögöket és törököket. Miután 1974-ben a szigetlakók egy része erős athéni biztatás mellett puccsal kívánta görög fennhatóság alá terelni Ciprust, a törökök – biztos, ami biztos – megszállták az északi részt, és azóta is ott tanyáznak, 1983-tól Észak-ciprusi Török Köztársaság néven.

Az ottani görögök a sziget déli részére menekültek. Létrehoztak egy demarkációs vonalat, a fővárost, Nicosiát pedig kettészelték, mint Berlint az oroszok. Az északi részen található földek, kikötők, ipari vállalkozások, vendéglők, szállodák és hasonló javak török kézre kerültek. Ezzel egy időben persze a déli törökök északra futottak, vagyonukat hátrahagyva. A vagyoncserét a ciprióták érthető okokból azóta se sorolják szép emlékeik közé.

A sziget Ciprusi Köztársaság néven 2004-óta az Európai Unió tagja, így az észak-ciprusi törökök is rendelkeznek uniós jogokkal, de ezek a jogok fel vannak függesztve azokon a területeken, amelyeket nem ellenőrizhet a ciprusi kormány.

 Nem egyszerű jogállapot. A turisták számára gyakorlatilag átjárható a sziget két része, bár némi papírmunka azért szükséges hozzá.

Ciprus legfőbb bevételi forrása a kereskedelem mellett az idegenforgalom. A görög térfélen szinte mindenütt korszerű szállodák szegélyezik a tengerpartot, és folyamatosan építik az újakat. Ennek következtében a kisebb településeken viszonylag kevés a sziget történelmét építészetileg is őrző részlet.

Ókori képregények kőből

Szerencsére a föld alatt bőven maradt nyoma a sziget több ezer éves történelmének. Amikor a Wizz Air és a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából néhány újságíró kollégával együtt lehetőségünk nyílt néhány napon át körülnézni a szerelem istennőjének szülőföldjét, eljutottunk többek között Kourion csodálatos ókori színházba is. Ezt a helyet a már említett trójai háború idején is régóta lakták, amit az időszámításunk előtti 13. század körülre tesznek a történészek. Később görögök, rómaiak, bizánci keresztények éltek és építkeztek ott a régészek legnagyobb örömére. A tengerre néző színpadon természetesen ma is tartanak előadásokat. 

A hatalmas területen bolyongva meggyőződhettünk arról, hogy a testi és szellemi wellnesst már az ókorban sem vetették meg. A pompás meleg vizes fürdőkkel, szökőkutakkal és csodálatos mozaikpadlókkal burkolt márványpalotákkal teli helyiség lakói nyilván gyakori vendégei voltak a több ezer főt befogadni képes amfiteátrumnak is. Mindez persze fenséges kilátással kell elképzelni a végtelenbe hullámzó Földközi-tengerre a Limassol városától mindössze tizenhét kilométerre fekvő ősi településen.

Innen egy kicsit délebbre található Páfosz városa, mellette azokkal a sziklákkal, amelyek közül kiemelkedett a habokból Afrodité. A szépség és szerelem istennője, aki Homérosz szerint Zeusz lánya, anyai ágról pedig az Okeánosz nevű titán unokája (más ókori források ennél durvább születési előzményekről beszélnek, amiben van sarló is, de ezt ne forszírozzuk). Földi megtestesülése tehát egy jól fényképezhető, naplementében különösen látványos kőképződményhez köthető. 

A helybéliek másik magyarázata a jókora kövekre sokkal harciasabb: egy félig bizánci, félig arab hősük, bizonyos Digenes Akritas hajigálta a hatalmas sziklákat a vízbe, hogy elhajtsa a közeledő szaracén kalózok hajóit.

A hagyomány szerint örök szerelem vár azokra, akik párjukkal háromszor körbeússzák Afrodité szikláját, ám az energikus hullámverés tetőzve az erős áramlatokkal, meglehetősen veszélyessé teszik ezt a szerelmi kötést.

Persze miért is lenne veszélytelen az örök szerelem?

Egyszerűbb módja is lenne a mézeshetek hangulatának hosszú távú megőrzésére, mivel aki szív alakú kövecskére bukkan a kaviccsal borított parton, szintén esélyes a tartós boldogságra. Jómagam azt tapasztaltam, hogy kacsázni való lapos követ bőven találni, ám amelyik csak kicsit is hasonlíthatott a mézeskalács szívekre, azt már rég felkapkodták a szerelmesek.

Páfosz mellett fekszik a köztársaság második legnagyobb repülőtere, tehát itt is el lehet kezdeni az ismerkedést a szigettel. Annál is inkább, mivel aki vonzódik az antikvitáshoz, ezen a részen is csodálatosan feltárt épületmaradványokat, és színes kövekből alkotott képregényeket nézegethet a görög és római kori mozaikpadlókon a régészeti parkban.

A város kikötője is megér egy sétát, a bejáratot őrző 13. századi erőd miatt is. Az előtte lévő téren gyakran felléptek a moszkvai Bolsoj Balett művészei, annak is köszönhetően, hogy a sziget az orosz turisták egyik kedvenc helye volt. Ukrajna lerohanása óta csak a mindenütt látható, ám jelenleg feleslegessé vált kétnyelvű táblák emlékeztetnek arra, hogy a világ távoli tájain is megsínylik ezt a szörnyű háborút. 

A belvárostól néhány kilométerre újra a régmúlt emlékei közé kerülhetünk, ha megnézzük a Krisztus előtti 3. századból való földalatti sírokat, ahová a korszak előkelő családjai temetkeztek. A sírok az egykori föld fölötti világot idézik, palotákat, termeket vájtak a puha kőbe halottaik számára.

Ebédelni csak órákig lehet

Limassoltól számolva nagyjából huszonöt kilométert kell megtenni hegynek fölfelé, hogy jelentősen hűvösebb helyre kerülhessünk. A Tróodosz-hegység déli felén található Pano Platres nevű falu kiváló úticél, ha már unjuk a strandot. A valamivel több mint ezer méteres tengerszint feletti magasságban meghúzódó település egyike azoknak a falvaknak, ahová a ciprusiak nyaralni járnak. A parti települések tavasztól őszig igen melegek, ráadásul a páratartalom is meglehetősen magas, ám a hegyekben ilyenkor is kellemes a klíma, sőt, mint a helybéliek büszkén mesélik, megesik, hogy kikapcsolják a légkondit és könnyű kardigánt húznak, amikor esténként kiülnek a teraszra.

Itt bejutottunk, és enni is kaptunk a Petite Palaise szállodában, ami végre egy felújított, száznál is több éves tradíciót felmutató épület, ahol minden szoba ablakából fenséges kilátás nyílik a hegyekre.

Mivel kiváló a konyhája is, itt térnénk ki a ciprusi gasztronómiára, ami a görög, török, arab ízek keveredése miatt különleges és emlékezetes. A hegyi hotelben grillezett halloumival indult a menü. Ezt az ezen a néven kizárólag Cipruson gyártott félkemény sajtot szinte minden formában fogyasztják, de grillezve egyszerűen tökéletes. Abban nem volt igazam, hogy ez volt az első fogás, mert a szigeten minden étkezés egy hatalmas tál salátával indul, amelyben bőségesen találunk paradicsomot, olajbogyót és feta sajtot is. Szerintem még a cukrászdában is ezzel indul a vendéglátás. A lakoma helyi neve meze, ami rengeteg egymás után felszolgált fogásból áll, és ahogy érkeznek az újabb meglepetések, a régiek is ott maradnak az asztalon. Négy fő részére cipruson legalább nyolc főre méretezett asztallapra lenne szükség. Vigyázni kell az előételekkel, mert egy átlagos gyomor hajlamos megtelni a halikrakrém, fokhagymás joghurt és a többi izgalmasan fűszerezett kence kenyérlepénnyel végrehajtott kóstolgatása során. Pedig ez még csak a laza bemelegítés.

A grillezett halloumi után megkóstoltuk a kolokasival készült helyi gulyást is. A kolokasi szintén helyi specialitás, egyfajta édesburgonya, és persze nagyon finom. A húsételeket se aprózzák el a ciprusiak, faszénen grillezett sertés és birkanyársak, fűszeres kolbászkák, lepények, rizses húsok, szőlőlevélbe töltött finomságok végeláthatatlan sorát zúdítják a mezét rendelő gyanútlan turistákra.

Egy másik helyen halas mezét kóstoltunk végig. A kóstolás a pontos kifejezés, hiszen a különféle módokon elkészített rákokkal, polipokkal, kagylókkal és halakkal megrakott tálak minden igyekezetünk ellenére is aggasztóan érintetlennek tűntek a lakoma végén. Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hagyományos éttermi étkezések után nem marad éhesen turista Cipruson.

A végén persze hozzák az édességet is. Izgalmas a cukorszirupban párolt zöld dió és csúnyán csapdába csalnak az olajban sült fánkok is. Arrafelé nincs desszertsor kandírozott gyümölcsök nélkül, amelyeket ráadásul kegyetlenül meghempergetnek porcukorban is. Ha édes, akkor legyen édes – vallják a helyiek. Sok helyen ciprusi kávét rendelhet a vendég – ez a török kávét jelenti, a csésze alján ülepedő, finomra őrölt kávészemekből készülő fekete leves óvatosan szürcsölendő változatát, de a legtöbb étteremben kaphatóak a felénk megszokott kávéfajták is.

Ne csak együnk, igyunk is

Ami a sört illeti, az arrafelé leginkább a Keo. A helyi sörgyár termelése nagyjából évi húszmillió literre becsülhető az általam fellelt adatok alapján, amit nagyjából el is fogy a szigeten. Jó torkú honfitársaimnak sem kell megijedniük attól, hogy egy üveg sört indulásnak kevés lesz, mert 6,3 deciliteres üvegben szolgálják fel a komlós italt.

A ciprusi szőlők túlnyomó része a magasabb hegyvidékeken található, jobbára ezer méter felett. Ott viszont érdemes ezzel foglalkozni, legalábbis a Linos borászatban megkóstolt italok alapján.

Az őshonos szőlőfajták közül a Mavro, az Ofthlamo és a Maratheftiko vörös, a Xynisteri pedig fehér. A Linos borászai az utóbbiból készítenek egy általuk kifundált és szintén általuk garantáltan vegyszermentes módszerrel egy megmagyarázhatatlanul türkizkék színű bort. Ízre nem rossz, de napfénynél nagyon fura a tengerkék borral telt pohár. Amennyiben a meze után némi emésztéskönnyítővel szeretné valaki helyrebillenteni belső egyensúlyát, annak ajánlom a zivania néven ismeretes borpárlatot, amelyhez hagyományosan a Xynisteri és a Mavra termését használják. Akinek bejön a grappa, ebben sem csalódik.

Larnaca városa is megér egy misét, annál is inkább, mert itt található a Szent Lázárról elnevezett bizánci templom. A hagyomány szerint miután Jézus feltámasztotta Lázárt, a betániai zsidók kiutasították szülőhelyéről, és ő Ciprusra költözött. A szigeten püspökként hirdette az igét harminc éven át. Halála után síremléke évszázadokra feledésbe merült, de amikor híre ment a 9. század végén, hogy megtalálták földi nyugvóhelyét, Bölcs Leó bizánci császár elrendelte, hogy építsenek ott egy templomot. A szent földi maradványait Bizáncba szállították, majd a keresztes hadjáratok során végleg nyoma veszett az ereklyének.

A sziget történelmére jellemző, hogy

Larnacában található a nevezetes Hala Sultan Tekke mecset is, amely Mekka, Medina és a jeruzsálemi El Aksza mecset után a mohamedánok negyedik szent helye.

Ciprus görög része tehát ma is csodálatos, a török fennhatóság alatt lévő északi terület pedig talán még annál is több természeti szépségben bővelkedik. Nyáron persze az igen nagy meleg és a már említett magas páratartalom miatt a tengerparton és a légkondicionált szállodákban töltik a legtöbb időt a turisták. Aki viszont szeretné meghosszabbítani a nyarat, annak a helyiek azt ajánlják, hogy szeptember végén vagy akár október elején látogassanak el a szigetre, ahol még akkor is tart a strandszezon, amikor itthon már sárgult faleveleket rugdosva lépkedünk fázósan az esernyőnk alatt.

(Borítókép: Paphos városa és kikötője Ciprusban. Fotó: Richard Cliff /  Getty Images)





Source link

Translate ?