Index – Belföld – Karácsony Gergely bejelentést tett a budapesti jegy

általa megosztva admin
Kategória:



Változatlan marad a BKK-vonaljegyek és -bérletek ára, jelentette be pénteken Karácsony Gergely a közösségi oldalán.

Bizonyos, főleg a turisták által vásárolt termékek – például a 24 vagy 72 órás jegyek – ára és a pótdíjak összege emelkedik, de a vonaljegyek és a bérletek esetében marad a 2014 januárja óta érvényes árképzés, közölte a főpolgármester.

Nem emelünk, annak ellenére sem, hogy az állam ma már csak nagyon kis részt (6 százalék) vállal a budapesti közösségi közlekedés finanszírozásából. Nem emelünk, noha az elmúlt években és főleg az elmúlt egy évben drámaian nőttek a közösségi közlekedéssel kapcsolatos költségek

– írta posztjában Karácsony Gergely.

A politikus hozzátette, a csapatával együtt hisz abban, hogy egy zöld és szolidáris világváros egyik legfontosabb feltétele a jó minőségű és mindenki számára elérhető közösségi közlekedés.

A jegy- és bérletvásárlás tehát nem lesz drágább mulatság a közeljövőben, a tömegközlekedőknek azonban így is készülniük kell a változásra. Ahogy arról az Index is beszámolt, jelentősen emelkedhet a jegyek és a bliccelésért kiszabott büntetés ára a BKK-nál. A részletekről ebben a cikkben írtunk.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.