Annak is inkább az elején, hiszen Jeles András hetvenkilences A kis Valentino című filmjében feltűnő Vidámpark, illetve az ott működő játékterem már inkább a pusztulat, mint az ígéret földje.
Ez volt a legvidámabb barakk legvidámabb helye. Akkor is forgott a ma már joggal műemlékként kezelt, rugós talpukon vágtába ugratható lovaival és tükrös tündérhintóival mesebeli utazást ígérő körhinta, csattogott az utasait fából ácsolt meredélyekről lezúdító hullámvasút, működött az Elvarázsolt kastély nyitott teraszán érintésre sűrített levegőt fújó csapda, amely a ház előtt állók örömére pajkosan röppentette égnek a felette áthaladó szoknyák szegélyét. Ezek a csodák persze még a park ifjúkorában kerültek oda, talán még bizonyos atyafiak vidám pesti kalandjairól szóló igen népszerű könyvecskében is feltűnnek, mely élményeket Göre Gábor bíró úr nevében Gárdonyi Géza vetette papírra.
A körhintáról például ilyenformán tudósít a kalandvágyó bíró:
„A városligeti erdőbe teheneket tanáltunk, tejet is mértek. No mondok nem embörnek való ital, de nem vót ögyéb, tsak azután tanáltunk rá a sörkotsmára és ott valahogy mögjavitottuk a gyomrunkat, továbbad ráakattunk az Riglispi urra is, akinek kerengő masinája vagyon, de ojanékös nagy szépségü, hogy majd mögvakultunk az sok mindönségtül, tyükörtül, lovaktul és hintóktul, a kik körüljárnak, egy teve is vót fábul, mög egy akkora tsirke, mint a zembör, deföstött fábul vót az is.”
Aztán jött Rákosi elvtárs, és az ötvenes évek elején újra vidám csodáktól lett hangos a liget. Büszkén keringették utasaikat a szovjet légierő rettegett vadászbombázóiról mintázott körhinta-gondolák, de maradt a régi forgó hordó is, amin csak látszólag volt könnyű az átkelés. Volt vízbe csattanó csónak és vízi labirintusban úszó ovisokra méretezett lélekvesztő is.
A kipecázható aranyhalak fából készültek, hasukon számok jelezték, melyik kívánsága teljesül a szerencsés pecásnak a bódéban kínált ajándékokat illetően.
Volt még céllövölde és barlangvasút integető csontvázzal és aranyozott sárkánnyal. Forgó állványra szerelt kerékpárokon élhette át a tisztelt publikum, milyen is az élményekben ugyan szegény, céljait tekintve pedig céltalan, ám igen biztonságos kétkerekű közlekedés.
Ma már nincs Vidámpark Pesten. Az Állatkertben szerencsére még megőriztek néhány csodát a régi szép időkből. Ami pedig eltűnt, azt már csak emlékek és képek idézik, ahogy ez más esetben is megszokott.
Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
Fotó: MTI Nemzeti Fotótár
Fotó: Cser István / MTI Nemzeti Fotótár
