Index – Belföld – Rakpartügy: a főváros szerint nem lezárásról, hanem megnyitásról van szó

általa megosztva admin
Kategória:



„Nem lezárásról van szó, hanem éppen a rakpart megnyitásáról, ami szerepelt főpolgármester úr választási programjában is” – így nyilatkozott a Mandinernek Balogh Samu, Karácsony Gergely kabinetfőnöke. 

Mint arról korábban az Index is több cikkben beszámolt, a fővárosi vezetés visszaadná a Duna-partot a budapestieknek oly módon, hogy a belvárosi szakasz egy részét végleg elzárná a gépjárművektől. A Magyar Autóklub (MAK) az Index megkeresésére éles kritikával illette az ötletet, míg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által végzett felmérés arra világít rá, hogy a vállalkozások közel kétharmada ellenzi a rakpart végleges lezárását. Egyébként az Index is szavazást indított a kérdésben, olvasóink véleményét ide kattintva tekintheti meg.

A fővárosi önkormányzat ugyanakkor kitart a megvalósítás mellett, Balogh Samu a lapnak kiemelte, hogy a rakpart átalakítása már közel egy évtizede napirenden van, a terv pedig az, hogy azt fokozatosan adják át a gyalogosoknak.

Éppen ennek a fokozatosságnak a jegyében az új városvezetés első lépésként 2020 tavaszától hétvégente megnyitotta a pesti rakpartot a gyalogosok és biciklisek előtt

– idézte fel Balogh Samu, kiemelve, hogy olyan kompromisszumos megoldásra törekednek, amely a rakpart legszebb, belvárosi szakaszán egy gyalogos sétány megvalósítását jelenti, a közlekedés megbénítása nélkül.

A kabinetfőnök arra a kérdésre, hogy milyen alternatív útvonalat javasolnak a gépjárművel közlekedőknek, a következőt felelte: „A rakpart forgalmát a párhuzamos gerincútvonalak vehetik át, többek között a metrópótlást követően a korlátozások alól felszabaduló Bajcsy-Zsilinszky út–Kiskörút-tengely” – mondta Balogh Samu, hozzátéve, hogy odafigyelnek arra is, hogy a forgalom ne a belvárosi kis utcákat terhelje, Lipótvárosban már jelenleg is érvényben van egy forgalomcsillapítási projekt.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.