Index – Gazdaság – A világ legjobb városnegyed-fejlesztése lett a BudaPart Párizsban

általa megosztva admin
Kategória:


Schrancz Mihály, a városfejlesztést irányító Property Market Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy három évtized után először díjazott magyar városnegyed-fejlesztést a világ legnagyobb, ingatlanfejlesztőket és befektetőket tömörítő szervezete, a FIABCI, és úgy vélte, az elismerésben nagy szerepe van a fenntartható, zöld, környezetbarát megoldások alkalmazásának, amelynek részeként elindult a városi parkfejlesztés következő üteme.

Ötödik legnagyobb közpark Budapesten

A BudaPart projekt zöldfejlesztéseinek harmadik fázisában 3 hektárral bővül a városi park területe, amely a fejlesztés végére eléri majd a 20 hektárt, és ezzel az ötödik legnagyobb közpark lesz Budapesten. Eddig 13,5 hektár megújítását, illetve minőségi karbantartását végezték el: 110 darab fát és 1000 négyzetméternyi cserjét telepítettek. A szintén a beruházó tulajdonában lévő Lágymányosi öböl további 10 hektárral növeli a teljes természetes felületet – tette hozzá.

A 32 ország 63 szakemberéből álló szakmai zsűri pozitívan értékelte a fejlesztői koncepciót, amely a közlekedés hangsúlyát az autókról a gyalogos és a biciklis forgalomra helyezi át a BudaPartban

– hangsúlyozta Schrancz Mihály.

Az irodai fejlesztéseknél is megjelenik a fenntarthatóság, ide sorolta többek között az energiahatékony megoldásokat, a víztakarékos öntözést és berendezéseket, az elektromosautó-töltők telepítését, valamint az újrahasznosított tartalmú beépített anyagok magas arányát. A lakóépületekben az intelligens megoldások, a beépített okosotthon rendszer, a mennyezeti fűtés és hűtés, az intelligens aljzatok és a távvezérelhető termosztátok is a fenntartható szemléletet tükrözik – emelte ki.

Schrancz Mihály felidézte, a vállalat első projektje a BudaPart 2016-ban indult, a különleges városrészként fejlesztett területből 10 hektár a Lágymányosi Öböl vízfelülete, és 20 hektár városi park, amelynek része Budapest egyik legnagyobb közparkja, a Kopaszi-gát is. A megközelítőleg tízéves, maximum hat fázisban megvalósuló beruházás 54 hektáron épül, itt 15 lakóépületben 3 ezer lakás, 12 irodaházban 250 ezer négyzetméter irodaterület és 15 ezer négyzetméter kereskedelmi terület jön létre, mintegy 25-30 ezer városlakó élhet és dolgozhat a közeljövőben.

Rekordméretű értéknövekedés

Emlékeztetett arra is, a Property Market fejlesztési portfóliójának értéke rekordméretűre nőtt, tavaly elérte az 500 milliárd forintot, ami több mint 500 ezer négyzetmétert jelent 26 épületben, amelyből 16 lakóépület, 7 iroda és 3 hotel. A cég a passzív portfóliójában további 500 milliárdos, 27 épületre vonatkozó, 500 ezer négyzetméternyi fejlesztési potenciállal rendelkezik fejlesztési szerződéssel.

A koronavírus-járvány újabb hullámai, az erősödő infláció és a növekvő bizonytalanság ellenére is jó évet zártak 2021-ben, a cég árbevétele 2019 és 2021 között a duplájára nőtt, 2021-ben elérte a 2,3 milliárd forintot, míg adózott eredménye 847 millió forintot tett ki. A vállalat fejlesztési portfóliója jelentősen bővült, a járvány előtt 7, jelenleg 26 projekt fejlesztése zajlik vagy már befejeződött. Ezzel párhozamosan a cég szakértői létszáma is megduplázódott, elérte az ötvenet.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.