Index – Belföld – Villámárvíz Ferihegyen, összeomlottak a menetrendek
A vihar miatt szinte megbénult a közlekedés a fővárosban, a vidéki városokat elárasztotta a víz. Földcsuszamlások, letört ágak adtak munkát a tűzoltóknak, néhol még a homokzsákok is előkerültek.
Lapunk a Budapest Airport honlapján délután 5 óra körül kiszúrta, hogy számtalan járat késik, vagy törölve lett. Kerestük a cég kommunikációs osztályát, ahonnan Valentínyi Katalin, vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgató az Indexnek küldött levelében azt írta, a délutáni órákban a repülőtér környezetében is heves zivatar tombolt, amelynek epicentruma éppen a repülőtér felett volt.
A hatalmas esőzés miatt először a 2-es futópályát 15:50 és 16:20 között, majd az egyes futópályát is le kellett zárni 16:10 és 16:25 között, mivel a felület alkalmatlan volt a le- és felszállásra. A felhőszakadás miatt 12 gép várakozott a légtérben, míg négy járat másik repülőtéren történő leszállás mellett döntött. Több mint fél órán át nem szállt le gép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és ezen idő alatt a földi kiszolgáló szervezetek is leállították a gépek kiszolgálását az időjárási körülmények miatt. A további induló járatok esetében is várhatók késések a mai napon
– írja az igazgató. Hozzátette, a cég a kialakult helyzetről az utasokat folyamatosan tájékoztatta és tájékoztatja a repülőtéren lévő monitorokon, továbbá a repülőtér weboldalán.
Megbénult a tömegközlekedés
A heves esőzés a tömegközlekedést is megbénította. Fővárosszerte több helyen intenzív esőzés nehezíti a haladást – adta hírül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök délután fél 3 körül. A meteorológiai szolgálat az egész országra kiadta zivatarok miatt a figyelmeztetést, hét megyében pedig másodfokú riasztás van érvényben felhőszakadás miatt. Olvasóink videót is küldtek a budapesti viharról, ezeket ebben a cikkünkben nézheti meg.
Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese az Index érdeklődésére elmondta, hogy Szob és Nagymaros között földcsuszamlás miatt vasúti pályazár van. Elmondása szerint legfőképpen a nagy mennyiségű csapadékvíz okozott problémát, fennakadást. Elsőként Baranya megyéből riasztották több alkalommal a tűzoltókat, majd a Veszprém megyében, ott is a megye délnyugati részén, Pest megyében Szigetszentmiklós, Halásztelek, illetve Érdről érkezett nagyon sok segélyhívás – erről bővebben itt írtunk.