Index – Belföld – Vihar utáni csönd, de nincs még vége

általa megosztva admin
Kategória:


Budapesten és környékén is sok riasztást kaptak a tűzoltók délután a nagy mennyiségű, hirtelen lezúduló csapadék miatt. Kora estig közel harminc esetben riasztották a fővárosi egységeket. Főként pincékbe, ingatlanokba befolyt vizet és kidőlt fákat távolítottak el.

Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese az Index érdeklődésére elmondta, legfőképpen a nagy mennyiségű csapadékvíz okozott problémát, fennakadást. Hozzátette, a legtöbb riasztás Baranya megyéből érkezett, majd Veszprém megye délnyugati részéből és Pest megye több településéről is nagyon sok segélyhívás érkezett.

A szóvivőhelyettes azt is közölte lapunkkal, hogy Szob és Nagymaros között földcsuszamlás miatt vasúti pályazár van. A rendőrség tájékoztatása szerint Nagymaros és Zebegény között leomlott a hegyoldal a 12-es főútra mintegy 1 kilométer hosszan, ezért a főutat a 18-as kilométernél lezárták. A 0627.hu hivatalos Facebook-oldalán megosztott egy felvételt, miszerint a hegyoldalból ömlött a víz, a sár, és hatalmas kövek, faágak zúdultak az útra.

Pécsett kora délutánig több mint húsz bejelentés érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeletére. Főként pincékbe, garázsokba befolyt víz eltávolításához kértek segítséget. Az egyik udvarban homokzsákokat is be kellett vetni, egy épület alagsorából nagy mennyiségű vizet kellett kiszivattyúzniuk, a Móricz Zsigmond téren pedig egy kidőlt tuját távolítottak el a tűzoltók. 

Pest megyében főként Szigetszentmiklóson, Halásztelken és Érden elsősorban ingatlanokba befolyt víz és kidőlt fák miatt kérték a tűzoltók segítségét. Pilisszentivánon mintegy ötven négyzetméteren beázott egy iskola teteje, több helyen leszakadt a mennyezet, három helyiséget le kellett zárni.

Lebénult a főváros

Csütörtök délután a fővárosban több helyen is megbénította a forgalmat az intenzív esőzés: Budapesten egyik percről a másikra szakadt le az ég, nagyobb mennyiségű eső lepte el az utcákat. A BKK délután közleményt adott ki a BKK Info Facebook-oldalon, miszerint több helyen nehezítették a közlekedést a heves időjárási viszonyok.

A nagy esőzés több villamos vonalát is érintette, szakaszosan nem járt teljes vonalán többi között a 19-es, a 41-es, a 4-es, a 6-os, a 17-es, az 56-os, az 56A és a 61-es, a 62-es, a 62A, a 69-es, a 28-as, a 28A és a 37-es villamos. A BKK késő délután azt közölte, fővárosszerte a viharos időjárás által érintett vonalakon többnyire megszűnt a forgalmi akadály. 

A II. kerületben, a Margit körúton például egy építkezéshez, a XVII. kerületben a Rákóczi Ferenc utcába pedig egy családi házhoz vonultak ki, itt a pincében mintegy másfél méter magasan állt a víz. Szintén a II. kerületben, a Keleti Károly utcában egy nagy faág lehasadt és egy autóra esett, míg Fóton két gépkocsira dőlt egy fa. A Flóris utcából egy olvasónk felvételt is küldött.

Budapesten a II. kerületi Fazekas utcában beszakadt az útburkolat egy autó alatt , és a baleset akadályozza a forgalmat. Az egységek kiemelik a járművet. A BKK közleménye szerint a 11-es és a 111-es autóbusz terelt útvonalon jár, nem érinti a Fazekas utca és a Horvát utca megállót, mert a Fazekas utcában beszakadt az útpálya.

A vihar a légi közlekedést sem kímélte: a heves zivatarok miatt lezártak két futópályát a fővárosi repülőtéren, a légtérben tizenkét gép várakozott, mert nem tudott leszállni. A Budapest Airport kommunikációs osztálya megkeresésünkre elmondta, a hatalmas esőzés miatt először a 2-es futópályát 15:50 és 16:20 között, majd az egyes futópályát is le kellett zárni 16:10 és 16:25 között, mivel a felület alkalmatlan volt a le- és felszállásra.

Hétvégére is marad a rossz idő

Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott előrejelzése szerint hétvégén kezdetben gomolyfelhős idő várható záporokkal, zivatarokkal, de vasárnap már sok napsütésre lehet számítani. 

Pénteken általában gomolyfelhős, napos idő ígérkezik, de kezdetben a Dunántúlon erősen felhős területek is lesznek. Több helyen várható zápor, zivatar – legnagyobb eséllyel az ország középső harmadán alakulnak ki –, és a hevesebb zivatargócokban felhőszakadás is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon megerősödik, az Alpokalján, Kisalföldön viharossá fokozódik, emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23-30 fok között valószínű, de nagy különbség alakulhat ki az ország keleti és nyugati része között: a Tiszántúlon akár 31-33 fok, a Nyugat-Dunántúlon viszont csupán 21-22 fok lehet.

Szombaton a Dunántúl nagy részén derült vagy gomolyfelhős, napos idő várható. A Duna vonalában, illetve a Dunától keletre erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés és helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északkeleti szelet erős, zivatarban néhol viharos széllökések kísérhetik. A hőmérséklet szombat hajnalban 13-18, délután 24-31 fok között alakul. A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint szombaton tíz megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarok miatt. 

Vasárnap sok napsütésre lehet számítani gomolyfelhőkkel, csapadék nem valószínű. Az északi szél országszerte élénk, néhol erős lesz. A hajnali 11-18 fokról délutánra 26-31 fok közé melegszik fel a levegő vasárnap.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.