Index – Belföld – Karácsony Gergely: Nem brahiból akadékoskodtunk

általa megosztva admin
Kategória:



Karácsony Gergely arra emlékeztetett, hogy a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) által készített terveken a lehetőségekhez képest jóval kevesebb fa elültetésével számoltak a tervezők, a budai felső rakpart érintett részén nem alakítottak volna ki egységes fasort, ezt viszont ők nem fogadták el.

És milyen jól tettük, hogy nem fogadtuk el, mert a kérésünkre átdolgozott terveken már 71 fával több szerepelt, ráadásul egységes fasorban. Nemcsak a fák száma növekedett, hanem 1000 négyzetméterrel növekedett a cserjés területek nagysága és megháromszorozódott az évelők területe is. Az új tervek tehát mennyiségi és minőségi változást is jelentenek

– olvasható Karácsony Gergely Facebook-posztjában.

A politikus azt is leszögezte, hogy amikor a tervekről tárgyaltak, „akkor nem brahiból akadékoskodtunk, hanem tettem, amire felhatalmaztak 2019-ben a fővárosiak: képviseltem az érdeküket”.

Karácsony Gergely arra is kitért, hogy a kormány állami beruházások felülvizsgálatát jelentette be, ezzel kapcsolatban a főpolgármester azt üzeni, hogy „értelmetlen presztízsberuházásokon van mit spórolni, de a fenntartható közlekedés fejlesztését nem szabad leállítani”.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.