Index – Belföld – Idén nem maradnak el, több ingyenes gyereknapi rendezvény is lesz
A világon először Törökországban vált hivatalossá a gyermeknap, 1920. április 23-án ünnepelték. Öt évvel később a Svájcban tartott Nemzetközi Gyermekjóléti konferencián a nyugati országok megegyeztek abban, hogy minden évben június elsején tartanak gyermeknapot. Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy mindenhol tűzzenek ki egy dátumot erre a célra. Ennek ellenére Afrika legtöbb államában nincs ilyen ünnepnap. Magyarországon már 1906-ban is tartottak ilyen rendezvényeket országszerte, ha nem is minden évben. Rendszeresé a 20-as években vált, ebben az időszakban lett általános, hogy májusban vagy júniusban szentelnek egy napot a gyermekeknek. Május utolsó napja itthon 1954 óta lett a gyerekeknek szentelt nap.
A gyermeknap üzenete, hogy felhívják a figyelmet a jövő nemzedékének jólétére, a kizsákmányolásuk elleni küzdelemre, egészségvédelmükre és a tanulási lehetőségeik kiterjesztésére szerte a világon.
Néhány ingyenes program Magyarországon
- Tűzoltólaktanyák nyílt napja
Május 29-én, vasárnap 10-16 óra között számtalan tűzoltólaktanyában nyílt napot tartanak. A gyerekek felülhetnek a járművekre, kipróbálhatják a felszereléseket, láthatnak imitált riasztást, szirénával, csövön lecsúszással. A „Nyitott szertárkapuk” kezdeményezésben rész vevő 283 tűzoltóegység listája itt található.
- Gyermeknap a Városligetben
Két év kihagyás után ismét óriási gyermekrendezvény lesz május utolsó hétvégéjén a Városligetben. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a fővárosi önkormányzat szervezésében több színpaddal, változatos programokkal várják a családokat. Az edukáció és prevenció keretében lesz Internetes Biztonság sátor, elsősegélyoktatás, fogászati felvilágosító- és szűrőpont. A Sportszigeten a bemutatók után kipróbálhatják a gyerekek a hozzájuk legközelebb álló sportot, a nemzetek utcájában a különböző országok ételeit, hagyományit ismerhetik meg az ide érkezők. A színpadon lesz bohóc, meseszínház, artista- és táncbemutató, valamint több gyermekzenekar fogja szórakoztatni a kicsiket.
- Margitsziget – reggeli mesék
Szombaton, május 28-án az Interaktív meseszínpadon a Pártás királylány bábelőadás, vasárnap, május 29-én a Szent Margit kolostor-romoknál Rúzsa Sándor, az alföldi betyár című zenés bábjáték lesz műsoron. Mindkét műsor 10.30-kor kezdődik, megtekintésük ingyenes.
- Várkert Bazár – interaktív játékok
Május 29-én, vasárnap részben ingyenes gyermekprogramokat tartanak 10-18 óra között. Különböző játékkal várják a kicsiket, Föld körüli kalandtúra feladványokkal, ásványrulettel, Toldi erőjátékkal, az előadások sorában lesz énekeltető, kacagtató, és Csipkerózsika táncbemutató. A játékok teljes egészben, a műsorok 4 év alattiak számára ingyenesek.
- A közlekedés rajongóinak
A Hungária kocsiszínben ingyenes nyílt napot tart a BKV május 28-án 10-16 óráig. Vezetett csarnoklátogatás keretében mutatják be a villamosok pihenőhelyét. Járműkiállítás, gördülő játszóház, közlekedésbiztonsági élményprogram, arcfestés várja a gyerekeket.
Két repülőtéren is készülnek gyereknapi programokkal. Budaörsön vasárnap 10-18 óra között lesz légvár, kézműves program, lufihajtogatás, be lehet ülni katonai járműbe, vagy lehet menni egy kört elektromos kisautóval. Az esztergomi repülőtéren egész hétvégén várják a gyerekeket, továbbá légi bemutatóval, lövészettel készülnek a szervezők.
- Veszprém – Színházkert
Veszprémben több napon át tartanak gyermekprogramokat. A Színházkertben gyermekfesztivált rendeznek: Gizella királyné udvarát idézve a palotakert, lovagterem, könyvtár, lovarda is megelevenedik, saját udvari zászlót készíthetnek a kicsik maguknak. Meseelőadás, koncertek, horgászverseny és vetélkedők szerepelnek a programkínálatban.
Pécsen az egész hétvégén 10-18 óra között lesznek változatos ingyenes programok, szabadtéren és beltéren egyaránt. Lovagi piknik, koncertek, kötélpálya, lézermező, lián, kötéltánc, mászófal, ugrálóvár, 3D karika, trambulin, színdarabok, koncertek, bábjátékok képezik a Városi Gyereknap bőséges, sokrétű kínálatát, mindezt ingyen. Mindemellett be lehet ülni helikopterbe, tűzoltó- és kukásautóba, az állatkertben lesz állatsimogató és meglepetéssel készülnek a családoknak.
- Kecskemét – Deák tér, Vadaskert
Kecskeméten is több ponton zajlanak a gyereknapi rendezvények: Deák téren a Ciróka Bábszínház mesehősei fogadják a legkisebbeket, a Hírös Agóra kulturális központban táncházat tartanak. Mindemellett ügyességijátékok, vidámpark, festhető ház, kutyás bemutató és koncertek képezik a programkínálatot. A Vadaskert előtt vasárnap 10-18 óra között ingyenes programsorozattal készülnek: lesz látványetetés, bűvész előadás, gyerekzenekar és meseszínház.
Az ingyenes városi gyermeknapi programsorozatot 9-14 óra között a Szent-Györgyi Albert Agórában tartják. Mesejáték, bábelőadás, látványszínház, festőműhely, gyerekzene, bűvész, zsonglőr, pónicikli várja a legkisebbeket. Emellett lesz láthatatlan kiállítás, planetárium és játéksziget.
Az országos ingyenes gyermeknapi programkínálatból csak néhányat emeltünk ki, a legtöbb önkormányzat készül rendezvénnyel az eseményre. A további információkért érdemes a honlapjukon tájékozódni.
(Borítókép: Gyermeknapi műsor a Családi Fesztivál rendezvényen Budapesten az Andrássy úti nagyszínpadon 2017. május 28-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)