Index – Belföld – Alig látható zebrák tucatjai fenyegetik a budapesti gyalogosokat

általa megosztva admin
Kategória:



„Jelentősen növeljük a közlekedés biztonságát mindenki számára, célunk, hogy egyetlen halálos kimenetelű vagy súlyos sérüléssel járóközlekedési baleset se történjen Budapesten. Új zebrákat festünk fel, ahol szükséges, és fellépünk a városi száguldozás, illetve a szabálytalan parkolás ellen” – mindez Karácsony Gergely főpolgármester 2019-es választási programjában olvasható. Ennek ellenére azonban 

a főváros közforgalmú útjain helyenként kifejezetten életveszélyes állapotok alakultak ki a lekopott zebrák miatt. Szerkesztőségünkbe tíz ilyen helyszíni fotó érkezett, de ennek többszöröse lehet a sürgősséggel újrafestendő gyalogos-átkelőhelyek száma. 

A festés, illetve karbantartás kérdése biztosan nem mondható új keletű problémának, hiszen már a Fővárosi Önkormányzat tavaly novemberi közmeghallgatásán is (46. percnél látható) felmerült. 

A zebrák le vannak kopva, én nem tudom, mennyit kellene rá költeni, de láthatóan hiányoznak ezek az útburkolati jelek, és ez veszélyes mind a gyalogosok számára, mind az autósok számára, különösen a sávváltásnál. A burkolattal is baj van, és ezek a jelek is nagyon hiányoznak

– jelezte a kérdező, aki egyébként Várnai László zuglói önkormányzati képviselő. E felvetéssel azonban az ügy el is halt, a képviselő szerint Karácsony Gergely sem a helyszínen szóban, sem azóta írásban nem reagált a problémára. A Járókelő.hu azonban szorgalmasan gyűjti a helyszíneket, így tudható, hogy például itt, itt és itt biztosan nem tartják karban a zebrákat.

Lapunk kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság az előzetes adatai alapján azt közölte, hogy 2021-ben 745 esetben történt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen személysérüléses közúti közlekedési baleset. 

A BRFK számai azt mutatták, hogy az előző évben 120 olyan baleset történt, amikor az út- és a látási viszonyokat köd, eső, vihar, zivatar vagy havazás, havas eső, ónos eső, jégeső nehezítette. Ezen időszak alatt négy baleset következett be olyan útszakaszon, ahol nem volt éjszaka közvilágítás, vagy éjszaka nem működött a közvilágítás. 

A statisztikai adatok szerint hat esetben volt az útburkolati jel lekopott vagy rosszul látható.

Úgy tudjuk, a gyors kopás problémája onnan ered, hogy a festéket csak ködölik, nem kenik fel vastag összezáró rétegben, mert ez esetben a száradási idő miatt a forgalom elől legalább egy napra le kellene zárni az adott útszakaszt. 

A kerületi önkormányzatok nem jogosultak arra, hogy útburkolati jeleket – köztük zebrát – festhessenek fel. Ezek, illetve a közlekedési táblák kihelyezése is a Fővárosi Közútkezelő kompetenciája.

Szerettük volna kikérni a főváros vezetésének álláspontját a pótlólagos festés elmaradásának okairól, illetve arról is, hogy az ezért bekövetkezett balesetben ki viseli a felelősséget. A zebrák számáról és a festési munka részleteiről a Budapest Közútnak is elküldtük kérdéseinket, de sem a főváros, sem a forgalomtechnikáért felelős cég nem válaszolt cikkünk megjelenéséig. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

(Borítókép: Járókelők a Baross utcában 2020. április 10-én. Fotó: Mónus Márton / MTI)





Source link

Translate ?