Index – Gazdaság – A nyersolaj drágulása árthat a fosszilis tüzelőanyagok piacának

általa megosztva admin
Kategória:



Amikor a fosszilis tüzelőanyagok ára folyamatosan nő – ráadásul egyenlőre nem igazán látni mitől lesz vége –, a fogyasztók komolyabban kezdik venni a tiszta energiát. Hiszen ez értelemszerűen nem csak a környezetet, hanem az emberek pénztárcáját is kíméli.

A nagy vita két legfontosabb egymással ellentmondó érvből áll:

  • Egyik oldal szerint a gázolaj és más nyersolajból készült termékek áremelkedése a fogyasztókat gyorsan az elektromos járművek felé tereli. E szerint ez fellendíti a tiszta technológiákba, például a hidrogénbe történő beruházásokat.
  • A másik oldal szerint a magas világpiaci árak, több gázfúrást ösztönöz majd. Így az olaj ismét bőséges és megfizethető lesz. Mivel a fosszilis üzemanyaggal foglalkozó vállalatok is profitorientáltak, el fogják hitetni, hogy a fellendülés most visszafordul.

Reuters szerint ezt a gazdasági jelenséget, ami most a piacokon tapasztalható az orosz–ukrán konfliktus miatt, a világ már többször is látta. Ez a múltban keményen megbüntette a tiszta energiába fektetőket. De most, amikor az elektromos járművek globális értékesítése folyamatosan növekszik, vannak, akik ebben még nagyobb arányú fogyasztói igény átalakulást prognosztizálnak.

Ez a forgatókönyv egyszer már lejátszódott a 2008-as gazdasági világválság alatt. Akkor a kőolaj majdnem elérte a 150 dolláros hordónkénti árat, és nagy lendületet adott az elektromos járműveknek.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) most úgy véli:

Az emelkedő olajárak növelhetik a közlekedési ágazat villamosítását, valamint felgyorsulhatja a megújuló energiaforrásokra való átállást.

Több elemző ismét felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra igaz, hogy a személygépkocsik és teherautók a világ kőolajának csak mintegy 20-25 százalékát égetik el, ellentétben más ágazatokkal – feldolgozóipar, tengeri közlekedés, légi közlekedés, mezőgazdaság – amik nagyon kevés javulást értek el a fosszilis energiákra való átállásban.

A magas árak ösztönzik a fúrásokat

Az olaj évtizedek óta egy spirálban van: a magas árak ösztönzik az olaj- és gázfúrásokat. Ez viszont alacsonyabb árakhoz vezet, ami növeli az olaj iránti keresletet. 

Nincs okunk azt hinni, hogy ezúttal másképp lesz.

A világ legnagyobb olajtermelőjében már most a termelés növelésére készülnek. Az amerikai olajtermelés jövőre várhatóan minden idők legmagasabb szintjére, a 2019-es rekordot is meghaladó napi 12,25 millió hordó fölé emelkedik az amerikai Energiainformációs Hivatal szerint.

A magas árak csak felgyorsítanák ezt a tendenciát, nem pedig lassítanák.

A világ olajtartalékainak nagy részét – körülbelül 65 százalékát – a teljesen vagy részben a kormányok tulajdonában lévő nemzeti olajtársaságok ellenőrzik: amikor az olajárak emelkednek a szaúd-arábiai, orosz, iráni és iraki kormányok gyorsan gazdagodnak a szektorból.

(Borítókép: Mladen ANTONOV / AFP)





Source link

Translate ?