Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Humanitárius tanácsot hozott létre az ukrajnai menekültek megsegítésére a kormány



Humanitárius tanácsot hozott létre a kormány az ukrajnai menekültek számára, hogy még összehangoltabbá és szervezettebbé tegye a kormányzati szereplők és a nagy karitatív szervezetek munkáját azok megsegítése érdekében – jelentette be Szentkirályi Alexandra.

A kormányszóvivő közölte: a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elnökségével megalakult tanácsban a köznevelés, a felsőoktatás, a szociális és a gyermekvédelmi terület, az egészségügy, a területi közigazgatás, a munkaügy, a nemzetpolitika, a Hungary Helps és a közlekedés képviselői is jelen vannak.

A kormányszóvivő szólt arról is, hogy kedden az ukrán határnál járt, ahol megnézte, hogyan történik az átengedés, és felkeresett három segítségpontot is.

Utóbbiakban a nagy karitatív szervezetek, az önkormányzatok és a kormányhivatalok munkatársai látják el az érkezőket információkkal, étellel-itallal, biztosítanak nekik pihenési lehetőséget és lelkigondozói segítséget.

Hozzátette: a környéken lévő kormányablakok folyamatosan nyitva vannak.

Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy február 24. óta majdnem 104 ezer ukrán menekült érkezett Magyarországra, akik közül több mint 1300 embert helyeztek el állami segítséggel.

A kormányszóvivő elmondta, hogy továbbra is él a Híd Kárpátaljáért segélyprogram 1357-es adományvonala, valamint a 11711711–22222222 számlaszám, ezekre eddig több mint 200 millió forint felajánlás érkezett.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arra is felhívta a figyelmet a tanács megalakulásával kapcsolatos sajtótájékoztatón, hogy karitatív szervezetek e-mailben várják az önkéntesek jelentkezését.

Hozzátette: szükség lenne továbbá pedagógusokra is, akik a gyerekek iskola utáni tanítását, magyar nyelvre oktatását vállalnák.

A politikus megjegyezte, nem biztos, hogy a karitatív szervezetek minden felajánlást azonnal képesek lesznek, de mindenkinek visszajeleznek. Mivel várhatóan hosszabb időre kell berendezkedni, így lehet, hogy később is szükség lesz  a segítségre – tette hozzá.

Az orosz–ukrán háború legfrissebb fejleményeiről percről percre beszámolunk, közvetítésünket  itt találja .





Source link

Exit mobile version