Index – Belföld – Rezidencia, elnöki hivatal és milliós fizetés várhat Novák Katalinra

általa megosztva admin
Kategória:



Áder János államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le, ezt megelőzően harminc–hatvan nappal kell megválasztani az utódját, tehát márciusban vagy legkésőbb április elején.

A Fidesz jelöltje a pozícióra Novák Katalin, a párt korábbi alelnöke, 2021 végéig családügyi miniszter. Az ellenzéki összefogás eddig nem nevezett meg indulót, de többször hangsúlyozták, hogy közvetlen államfőválasztást vezetnének be. A Mi Hazánk Popély Gyula felvidéki történészt, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) Pál Évát, a Neoton Família volt énekesét jelöli.

Ahogy ebben a cikkünkben részletesen foglalkoztunk vele, az új köztársasági elnököt még a jelenlegi kétharmados, Fidesz–KDNP-s többségű országgyűlés választja meg.

Az elnöki nyugdíj

A 2011. évi CX. törvény a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról meghatározza a leköszönt és az aktív államfő helyzetét.

A volt köztársasági elnököt havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű pénzbeli juttatás illeti meg, amely nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül. Ez alapján Áder János államfői nyugdíja ugyanakkora – bruttó négymillió forintot közelítő összeg – marad, mint a fizetése volt.

A volt köztársasági elnök, ha kéri, lakást kap használatra, és legfeljebb háromfős titkárságot is alkalmazhat. A lakást, annak fenntartását, valamint az üzemeltetési feladatok ellátásához egy fő alkalmazását is lehetővé teszik számára. A csomag része a térítésmentes egészségügyi ellátás és a személyes gépkocsihasználat.

Az egykori államfő munkáját segítő titkárságnak az Országgyűlés Hivatala kizárólag hivatalos célú használatra egy autót garantál. A titkárság elhelyezéséhez is biztosítanak megfelelő helyiséget, az iroda költségeit, a titkárság egyéb dologi és személyi feltételeit is állják.

A volt köztársasági elnök jogállását és juttatásait részletező törvényben van egy olyan kitétel is, amely az adományozásról rendelkezik: „A volt köztársasági elnök a közéletben történő részvétele, így közcélú felajánlások, adományozások céljából – a központi költségvetésről szóló törvényben az Országgyűlés fejezeten belül, külön soron tervezett – előirányzat feletti rendelkezésre jogosult.”

Ebből pályázat útján vagy pályáztatás nélkül, egyedi döntés alapján nyújtható közcélú felajánlás, adomány. Kivétel azért akad: nem részesíthető belőle párt, pártnak anyagi támogatást nyújtó szervezet vagy közvetlenül politikai tevékenységet folytató szervezet. A támogatottak listájának nevét, a felajánlás célját és összegét is közzé kell tenni.

Áder János november végén adott interjút az Indexnek. Arra is kíváncsiak voltunk, milyen tervei vannak a mandátuma lejárta utáni időszakra. Az államfő válaszában kifejtette: a környezetvédelmi téma velünk marad, és a Kék Bolygó Alapítványon keresztül lesz lehetősége arra, hogy tovább foglalkozzon ezzel a területtel.

Gyökeresen megváltozik az utód élete

A köztársasági elnök havi tiszteletdíja a házelnököt megillető összeg 1,1-szerese, ez bruttó négymillió forintot közelítő összeg.

Az államfő annyi időre maradhat távol az államügyek intézésétől, „amennyire azt az ügyek természete és kellő időben történő elintézése megengedi”, de ez az idő évi negyven munkanapnál nem lehet több.

A köztársasági elnököt nemcsak a hivatalos, hanem a magánprogramjaira is kiterjedően személyi védelem illeti meg.

A köztársasági elnök emellett

  • elnöki rezidencia használatára lesz jogosult, amit köteles igénybe venni;
  • személyi és hivatali célra személygépkocsi használatára jogosult;
  • a szolgáltatást nyújtó egészségügyi intézmény és a hivatal megállapodása szerint valamennyi egészségügyi ellátást térítésmentesen veheti igénybe.

A köztársasági elnök és a Köztársasági Elnöki Hivatal elhelyezésére a budavári Sándor-palota szolgál, a köztársasági elnöki rezidencia viszont a Béla király úton van, és még Áder János beköltözése előtt 38,5 millió forintból újították fel.

Az államfő hivatalos külföldi útjaira kísérettel mehet, napidíjat és költségtérítést kap, szükség esetén különjáratú repülőgépet is igénybe vehet. Ha esetleg a menetrendszerű közlekedés mellett döntene, az első osztályon utazhat.

A köztársasági elnökre a közcélú felajánlások, adományozások tekintetében ugyanaz a szabály vonatkozik, mint elődjére.

A házastársnak is lehet titkársága

Ha a köztársasági elnök felesége vagy férje „közéletben való részvétele indokolja, kérelmére őt legfeljebb kétfős titkárság alkalmazása illeti meg”, amihez az irodát és az egyéb feltételeket is a hivatal biztosítja.

Az államfő házastársa – szintén személyi és hivatali célra is – használhat személygépkocsit. Az elnök családja is jogosult a kormány központi üdülőjének használatára, de csak térítési díj ellenében.

Novák Katalinnal december végén készítettünk interjút, többek között az államfői jelöléséről is kérdeztük.

(Borítókép: Áder János és Novák Katalin. Fotó: Kaszás Tamás / Sóki Tamás / Index)





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.