Index – Külföld – 115 milliárd forintnyi uniós támogatást kapott a földrengés sújtotta Horvátország

általa megosztva admin
Kategória:



Az Európai Bizottság folyósította a korábban jóváhagyott 319 millió eurós (átszámítva mintegy 115 milliárd forintos) támogatás második részletét Horvátországnak a Sziszek-Monoszlót (Sisacko-Moslovacka) és Károlyvárost (Karlovacka), valamint Zágráb megyét 2020 december végén, illetve 2021 januárjában sújtó földrengések utáni helyreállításra – közölte a brüsszeli testület hétfőn.

Elisa Ferreira, a kohézióért és a reformokért felelős biztos közölte, hogy az EU szolidaritási alapjából származó támogatás a megrongálódott infrastruktúra, a vízellátás, a szennyvízelvezetés, a távközlés, a közlekedés helyreállítását, valamint az egészségügy és az oktatás területén jelentkező kiadásokat segít finanszírozni.

Az uniós bizottság közleménye szerint Horvátország március közepén fordult a testülethez a 2020. december 28-án kezdődött földrengéssorozatot követő helyreállítás támogatására. A kérelem elbírálását követően az Unió augusztusban 41 millió euró előleg kifizetését hagyta jóvá, majd teljesítette a támogatás mintegy 278 millió eurós második részletének kifizetését is.

Zágrábot és környékét 2020 márciusában is földrengés sújtotta. A földrengés után az Unió több, mint 684 millió eurós (mintegy 246 milliárd forintos) támogatást nyújtott Horvátországnak – emlékeztetett az Európai Bizottság.

(via MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.