Index – Belföld – Jöhet az állami támogatás a tömegközlekedésre, Karácsony Gergely aláírta a megállapodást

általa megosztva admin
Kategória:



Karácsony Gergely aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást, miután hétfő reggel találkozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel a minisztérium épületében ? adta hírül az MTI.

A főpolgármester a megbeszélés után tartott sajtótájékoztatóján kifejezte reményét, hogy a 12 milliárd forint, ami a budapesti közösségi közlekedés költségeinek 7 százalékát jelenti, még ebben az évben megérkezik a főváros számlájára.

Karácsony Gergely elmondta: nem érti, hogy ehhez miért volt szükség ?látványpékségre?, üzengetésre és a főváros részéről politikai nyomásgyakorlásra, hiszen a támogatás normatív kifizetése eddig évről évre automatizmus mentén történt, és az összeg szerepel az állami költségvetésben.

Közösségi oldalán a főpolgármester úgy fogalmazott: közös ellenzéki akció és hetekig tartó üzengetés kellett ahhoz, hogy a kormány végre betartsa a saját törvényét, vagyis éves szinten 7 százalékkal járuljon hozzá a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozásához.

Veszélybe sodorták a közlekedési cégek működését, bizonytalanságban tartották az utasokat, és feleslegesen fitogtatták az erejüket. Nem kellett volna ürügyeket keresni arra, hogy miért tartották vissza a törvényben előírt szerződést, nem kellett volna hazudozni, hogy már a fővárosnál vannak a dokumentumok aláírásra várva, és érthetetlen az is, hogy minderről miért egy vasárnap délután világosodott meg Palkovics miniszter úr, belekavarodva eddigi magyarázkodásaiba

? írta bejegyzésében Karácsony Gergely. Leszögezte: ?Budapesten a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának megőrzése nemzeti érdek.?

Munkatársaink a BKK-nál és a BKV-nél egy átlagos napon 4,2 millió utazást tesznek lehetővé a közel 3000 km hosszú útvonalhálózaton: a budapesti M3-as metrót például többen használják, mint a MÁV egész vonathálózatát

? írta a főpolgármester, aki szerint a kormány eddig minden közlekedési fejlesztésnek igyekezett keresztbe tenni. Karácsony Gergely szerint a kormány blokkolja a kedvezményes hitelfelvételi lehetőségeket, hogy elektromos trolik és új villamosok közlekedjenek a fővárosban.

Hiába van rengeteg lehetőség az Európai Unió helyreállításai alapjából közlekedési fejlesztésre költeni, Budapest nem kap ebből semmit. A főváros és az agglomeráció közlekedésének fejlesztésében partnerségre törekszünk, erről nem háborúzni kell, forrásokat elvonni és politikai hasznot lesni, hanem közösen tenni azért, hogy a budapestieknek és az agglomerációban élőknek a legjobb szolgáltatást nyújthassuk

? tette hozzá.

A Fidesz közleményt adott ki, miután megszületett a megállapodás a kormány és a főváros között.

A főváros kormánypárti frakciója fontosnak tartja, hogy a koronavírus-járványban és a karácsony előtti időszakban ne kerüljön veszélybe a budapesti emberek mindennapi élete. Azért szorgalmaztuk, hogy létrejöjjön a kormány és a főváros közötti megállapodás, mert szerintünk a budapestieknek nagyobb szükségük van a közösségi közlekedés megfelelő működtetésére, mint arra, hogy Karácsony Gergely tovább folytathassa a politikai csatározását a kormánnyal

? olvasható a közleményben.

Palkovics László vasárnap kora délután hívta egyeztetésre Karácsony Gergelyt. A főpolgármester később közösségi oldalán közölte, hogy elmegy a tárgyalásra a budapesti közösségi közlekedés finanszírozása ügyében. A kifizetést az ITM és a fővárosi önkormányzat között megkötendő támogatási szerződés alapozza meg. A helyi közösségi közlekedés biztosítása a fővárosi önkormányzat törvényben előírt elsődleges feladata, ezt a központi költségvetés idén 12 milliárd forintos hozzájárulással segíti.

Múlt hét közepén Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a közösségi közlekedési normatíváról azt mondta, az egyébként is veszteséges fővárosi közszolgáltatás költségének csupán hét százalékát kellene az államnak viselnie, míg a jegyárbevétel nagyjából 33 százalék, a többit pedig a főváros állja.

(Borítókép: Karácsony Gergely nyilatkozik Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel [ITM] történt találkozó után az ITM épületében 2021. november 29-én. A főpolgármester aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást. Fotó: Kovács Tamás / MTI)





Source link

Translate ?