Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Karácsony Gergelyék pótdíjcsekket vittek Orbán Viktornak, de nem engedték be őket



Ahogy arról korábban beszámoltunk, rövid időn belül komoly nehézségei lehetnek a budapesti közösségi közlekedésnek, ha a kormány nem fizeti ki a 12 milliárd forintos normatívát a működtetésre.

Karácsony Gergely azzal kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját, hogy a mai naptól kellene az államnak finanszíroznia a budapesti közösségi közlekedést. Ezután kifejtette, hogy az európai nagyvárosok túlnyomó többségében kialakult egy finanszírozási modell, amiben megoszlik az utasok, az illetékes önkormányzat és az állam között a finanszírozás. A főpolgármester szerint 2010 előtt nagyjából ez volt a modell Magyarországon is, de a támogatás az elmúlt években visszaszorult 12 milliárd forintra.

A politikus leszögezte, hogy ez az összeg rendkívül szerény, a főváros ennek több mint tízszeresét teszi a közösségi közlekedésbe, de idén még ez a 12 milliárd forint sem érkezett meg.

Politikai szándékot sem látunk arra, hogy megérkezzen, hiába a költségvetési törvény, hiába a korábbi évek bevett gyakorlata, hiába a sok-sok kormányzati ígéret

? jelezte Karácsony Gergely. Ismertette, hogy még a támogatási szerződés tervezetét sem küldték el Budapestnek, pedig a jegybevételen felüli részt ma már az állami összegből kellene finanszírozni.

A fővárosi önkormányzat nem tudja és nem is akarja ezt a 12 milliárdot újra összekuporgatni. Követeljük, hogy a kormány adja oda ami jár a budapestieknek, hogy tartsa a szavát és tartsa be a törvényeket

? jelentette ki a főpolgármester. Azt is világossá tette, hogy

Palkovics miniszter úr tegnapi nyilatkozata könnyen cáfolható hazugság, arról beszélt, hogy csak egy aláírás hiányzik, de valójában nincs is meg az a dokumentum, amit alá kellene írnom.

Az agglomerációs közlekedés finanszírozásáról szakmai egyeztetések folynak, de a fővárosi önkormányzat fizeti a megállapodás szerinti összeget, hogy a budapestiek külön jegy nélkül használhassák a főváros területén a vonatokat, a Volánbuszt vagy a HÉV-et.

A sajtótájékoztató végén Karácsony Gergely és budapesti ellenzéki képviselők, képviselőjelöltek megpróbálták bevinni a Karmelita kolostorhoz a 12 milliárd forintról kiállított pótdíjelismervényt, de néhány rendőr és egy kerítés ezt nem tette lehetővé.





Source link

Exit mobile version