Index – Belföld – Kellene, mégsem fizet a kormány a fővárosi közlekedésért

általa megosztva admin
Kategória:



Miközben a közösségi közlekedés rendkívül nehéz helyzetben van, Palkovics László miniszter a fővárosnak járó közösségi közlekedési normatíva elbliccelésére játszik. Erről írt levelet Karácsony Gergely főpolgármester a miniszterelnöknek. A tét nem kevés pénz, 12 milliárd forint, a BKK működési költségeinek 7 százaléka.

Évekkel ezelőtt Önök ígéretet tettek, hogy kiveszik a részüket abban, hogy fenntartható legyen a fővárosi közösségi közlekedés működtetése, erről megállapodtak a Fővárosi Önkormányzattal, most  pedig felrúgnak egy olyan egyezséget, amely Tarlós István ideje alatt zavartalanul működött. Ha nem kapja meg a támogatást a Fővárosi Önkormányzat november 24-ig, akkor félő, hogy veszélybe kerül a budapesti közösségi közlekedés, ezzel pedig a budapestiek jogai sérülnek. 

– írta levelében a főpolgármester.

Az állam támogatási kötelezettségének annak ellenére sem tett még eleget, hogy Budapest közösségi közlekedésének központi költségvetési támogatását törvény írja elő. A közösségi közlekedési normatíváról lapunknak korábban Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes azt mondta,

a BKK-nak havonta körülbelül tízmilliárd forintot ad a főváros, amiből egymilliárdot az állami normatíva fedezne, a többit a főváros egyéb bevételeiből egészíti ki.

Mivel eddig az állam nem fizetett, a főváros kénytelen előfinanszírozni az állami részt. Azt is megemlítette, hogy 2016-ban még 18 milliárd volt az állami normatíva, 2017-ben már csak 15 milliárd most már csak 12 milliárd, miközben a cég működtetési költségei inkább nőttek, mint csökkentek.

Az Index rákérdezett Gulyás Gergely kancellária miniszternél a késlekedés okára. A tárcavezető az (állam által működtetett) HÉV Budapest határán belüli szolgáltatásának ellentételezéséről szóló vitával indokolta a nem fizetést. Azt nem tudta megmondani, hogy ennek a lejárt szolgáltatási szerződésnek a vitája, illetve az új számítási rend megalkotása hol tart a főváros és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyeztetési folyamatában.

Lapunk még november 5-én kérdésekkel fordult az ITM-hez azt tudakolva, hogy mi is pontosan az alapja az elszámolási vitának, a szaktárca azonban a mai napig nem válaszolt. 

(Borítókép: Karácsony Gergely sajtótájékoztatója 2021. november 12-én. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)





Source link

Translate ?