Index – Gazdaság – Elektromos autó vásárlása: Kitermeli-e a hitelköltséget az olcsóbb fenntartás?

általa megosztva admin
Kategória:


A közelmúltban érvénybe lépett új európai szabályozások miatt ? ami természetesen a CO2 kibocsátás mértékét hivatott minimalizálni ? az autógyártók egyre inkább az elektromos autópiac irányába igyekeznek orientálni a gyártást.

Amellett, hogy még mindig rengetegen vannak, akik maximum az ablakemelő működtetéséhez tudják elképzelni az elektromotort, szerencsére sokan felismerték, vagy kezdik felismerni a zöld megoldások nem csak globális, de egyéni előnyeit is, és lecserélték benzin, vagy dízel-üzemű autójukat, esetleg kacérkodnak egy környezetkímélőbb és jelentősen olcsóbb fenntartással bíró hibrid vagy elektromos gépjármű megvásárlásával.

A döntés természetesen nem lehet elhamarkodott, hiszen mindegyik megoldás mellett szólnak érvek és ellenérvek is. Ugyanakkor érdemes alaposan megvizsgálni, hogy jelenleg milyen előnyökkel jár egy új elektromos autó hosszú távú használata szem előtt tartva az autóárakat, az üzembentartási költségeket és az elérhető támogatásokat is. Megérheti esetleg a nagyobb vételárat megfizetni egy e-autóért? Érdemes személyi kölcsönből kipótolni a vételárhoz szükséges saját megtakarítást? A Bankmonitor szakértői ezeknek jártak utána.

Az elektromos autó megvásárlása és a finanszírozási lehetőségek

Az autóvásárlás költsége mind a használt autók piacán, mind az új benzin vagy dízel-üzemű személyautók kínálatában rendkívül széles skálán mozoghat. Ennél talán könnyebb a dolgunk, ha elektromos autó mellett döntünk. Habár itt is számos tényező befolyásolhatja a vételárat. Egy kisebb, városi e-autó már 6 millió forint körül, egy családi 8 milliótól, egy középkategóriás családi változat pedig átlagosan már 11-12 millió forinttól elérhető.

Felmerül a kérdés, hogy hogyan hasonlíthatnánk össze a két típust pusztán ár alapján, hiszen az új e-autókat többnyire sokkal több felszereltséggel kínálják a kereskedők. Az egyszerűség kedvéért mi most kizárólag a vételárat és az üzemanyagköltséget vesszük alapul egy olyan márka kapcsán, ahol egyazon típusnak létezik robbanómotoros és elektromos változata is.

Példánkban az új OPEL Mokka Edition F 1.2 XHL (74kW/100 LE) benzines és az OPEL Mokka-e Edition alapfelszereltségű modellek átlagos fogyasztói ára és üzemanyag költsége kerül górcső alá. (A tényleges vételár természetesen kereskedésenként változó.) Ezután pedig megkíséreljük kideríteni, hogy a drágább elektromos autó megvásárlása milyen léptékben hozhatja be lemaradását a benzines verzióhoz képest.

Előbb viszont nézzük a financiális lehetőségeket:

  • A legtisztább eset az, ha rendelkezünk elegendő saját megtakarítással a vásárláshoz.
  • Amennyiben az elektromos autót némi önerővel és hitel kiegészítésével vásároljuk meg, akkor kezd érdekes lenni a helyzet, sokan ugyanis nem rendelkezünk annyi megtakarítással, hogy önállóan kifizessük a magasabb vételárat. Cikkünkben erre nézve készült részletes számítás.
  • Ha tisztán elektromos verzióban gondolkodunk, akkor érdemes utánajárni a támogatási lehetőségeknek is, ugyanis a lakossági e-autó vásárlásra a közelmúltban is volt, illetve a közeljövőben is várható pályázat.
  • Szintén megfontolandó, hogy lízingeljünk, hiszen új autót a legtöbb esetben lízingszerződéssel vásárol a lakosság. Ugyanakkor ennek hátránya is lehet egy hitellel szemben. Például az, hogy a futamidő végén egy személyi kölcsön esetében nem kérdés, hogy a tulajdonunkba fog -e kerülni a gépjármű, míg lízing esetében ez nem magától értetődő.
  • Ha a tisztán elektromos üzemű autóknál olcsóbb, ám a belsőégésű modelleknél környezetkímélőbb megoldást keresünk, akkor szóba jöhet akár egy hibrid modell is.

Nézzük is meg a fenti lehetőségeket kicsit részletesebben.

E-autó vásárlás személyi kölcsönnel

Összehasonlításunkban a benzin-üzemű MOKKA árát 6 millió forintra, az elektromos MOKKA-e-t pedig ennek duplájára, 12 millió forintra helyeztük, nagyságrendileg ezekkel az árakkal kalkulálhatunk ma. Ehhez pedig vegyük csak az üzemanyagköltséget és a hitel törlesztőrészletét.

Példánkban azt feltételezzük, hogy rendelkezünk 6 millió forint saját megtakarítással, amely a benzines Mokka árát fedezi, a Mokka-e vételárához ugyanakkor még 6 millió forint személyi kölcsönt veszünk fel. Példánban a Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával, a 3 legolcsóbb konstrukció adatainak átlaga alapján számoltunk (havi 400 ezer forintos jövedelemszint mellett). A hitel havi törlesztőrészlete 92 ezer forint lenne, amennyiben 7 éves futamidőre vennénk fel a szükséges 6 millió forintot.

e-auto-bankmonitor.png

A megtérülés kizárólag az üzemanyag és a hitelköltség fényében ugyan nem egy éven belül látszik realizálódni, ugyanakkor a fent említett, számos financiális előnnyel rendelkező elektromos járműhöz képest egy új, benzines autónál évente és az évek előrehaladtával sokkal több lényeges kiadással (karbantartás, szerviz, adók, parkolás, amortizáció stb.) kell szembenéznünk.

Jelentősen olcsóbb üzemanyag-költség

A leginkább szembetűnő ? és saját pénztárcán is mérhető ? előny az e-autók esetében természetesen az olcsóbb üzemanyag. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi pénzt hagyunk egy hónapban a benzinkutakon. És egy év alatt? Ha az előbbi példánál maradva a Mokka benzines autót vesszük, amelynek a fogyasztása 100 kilométerenként 6 liter, és 15 ezer kilométert teszünk meg vele évente, akkor ez literenkénti 500 forintos üzemanyag-árral számolva 450 ezer forint kiadást jelent. Természetesen egy nagyobb családi autó esetében már ennél jóval többel lehet kalkulálni.

Egy elektromos autó otthoni töltőberendezésről ennek töredékéért tölthető, valamint ma már számtalan helyen, például áruházak parkolójában díjmentes töltési lehetőséget is találunk.

Ha otthon töltjük a kocsit, a benzinesekhez képest átlagosan legalább harmadannyi költséggel számolhatunk az áramra.

Sőt, az energiaellátás akár teljes mértékben függetleníthető az energiaszolgáltatóktól, ha rendelkezünk otthoni napelem-rendszerrel, vagy bármilyen más alternatív energia-előállítási lehetőséggel.

Mi történik, ha eladjuk az autót 3 év után?

A magasabb vételár miatt havi szinten 92 ezer forint extra kiadásunk keletkezik a személyi kölcsön felvétele miatt, viszont az üzemanyag-árakon sokat lehet spórolni. Ezek alapján nehéz megmondani, hogy megéri-e pusztán anyagi szempontból az e-autó választása.

Ennek könnyebb eldöntéséhez tételezzük fel, hogy 3 év után eladjuk az autónkat. Az eladási ár pedig minden esetben a vételár fele lenne (vagyis az e-autót 6 millió forintért, míg a benzines kocsit 3 millió forintért tudnánk eladni).

Az e-autóra 3 év alatt összesen 3,6 millió forintot kell megfizetni: ez tartalmazza a hitel törlesztőjét és a kocsi töltésének árát egyaránt. A benzines kocsi ugyanakkor csupán az 1,35 millió forint üzemanyag-költséggel kell számolni. Az e-autó esetében a kölcsön előtörlesztésére is gondolni kell, erre 3,85 millió forintot kell szánni.

A kiadások és az eladási ár összesítése alapján a benzines autó 4,35 millió forintba került nekünk, mig az e-autóért 7,4 millió forintot kellene kiadnunk. Vagyis ennyi idő alatt nem kompenzálta a fenntartási költségek előnye a magasabb vételárat. Azt azonban láthatjuk, hogy a különbség nem 6 millió forint, vagyis az árkülönbözet egy része eltűnt már 3 év alatt is.

Elektromos autó állami támogatással

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) által idén májusban kiírt E-AUTO 2021 pályázat hatalmas népszerűségnek örvendett, a felhívás 1 milliárd forintos kerete ugyanis kevesebb mint egy óra alatt kimerült.

A támogatásra magánemberek, egyesületek, civil szervezetek és felsőoktatási intézmények pályázhattak, akik elektromos személyautókra maximum 50 százalékos mértékben, akár 2,5 millió forintot kaphattak. Másrészt személygépkocsis és taxis személyszállítással foglalkozó vállalkozók elektromos taxikra pályázhattak 45 százalékos mértékben, akár 6,75 millió forint ?ajándékpénz? erejéig.

Az IFKA oldalán közzétett információk alapján a pályázat első része ugyan lezárult, de a hatalmas érdeklődésre való tekintettel az említett szervek további 2 milliárd forinttal járulnak hozzá az élhetőbb környezethez és ahhoz, hogy minél többen juthassanak e-gépjárműhöz a jövőben. Így tehát érdemes figyelemmel kísérni a pályázati híreket az iparfejlesztési vállalat hivatalos weboldalán, hiszen a szerencsések egyenként 2 és fél millióval csökkenthetik az elektromos autó megvásárlásával kapcsolatos kiadásaikat.

Ez a 2,5 millió forint ?ingyenpénz? jelentősen befolyásolja a választást is. Ebben az esetben ugyanis elég lehet a 6 millió forint önerő mellé már 3,5 millió forint kölcsön is. A kevesebb hitel pedig alacsonyabb törlesztőrészletet jelent: havi 54 ezer forintot 7 éven át. Emiatt a 3 év alatt kifizetett költség is lecsökkenne, ráadásul a 3. év végén a fennálló tartozás is jóval kevesebb lenne.

Mindezek miatt az e-autó nettó költsége közel azonos lenne a benzines kocsira kifizetett összeggel abban az esetben, ha a támogatást is ki tudjuk használni. (Csupán 150 ezer forinttal lenne magasabb a kiadás az e-autóra összességében 3 év alatt.)

Az autólízing is lehet alternatíva?

A finanszírozást illetően a lízinggel kapcsolatban is érdemes futni egy kört, ugyanakkor, ha nem rendelkezünk kellő mértékű megtakarítással, akkor ez nem lesz számunkra járható út.

Mindemellett egy személyi kölcsönnel ellentétben lízing esetén ? attól függően, hogy zárt, vagy nyílt végű konstrukcióról van szó ? csak az utolsó törlesztőrészlet, vagy a törlesztő plusz az ezen felüli maradványérték megfizetése után kerülhet saját tulajdonunkba a gépjármű.

A jelenleg elérhető fedezet nélküli személyi kölcsön kondíciók viszont nem ritkán előnyösebbek a legjobb lízing konstrukcióknál is, valamint az sem mindegy, hogy milyen gyorsan juthatunk hozzá az áhított autóhoz. A személyi hitelek tehát előnyt élveznek mind időben, mind ráfordítás tekintetében is.

Költséghatékony hibridek

Ha kedvezőbb árú, mégis környezetkímélőbb megoldást keresünk, akkor érdemes lehet a hibrid autók közül választani.

A 2010. környékén gyártott hibridek adott esetben már képesek 70-80 kilométert is megtenni csupán az elektromotor felhasználásával (vagyis 0 forint benzinköltség mellett). Ezek fényében a hibridek remek alternatívák városi közlekedésre, kicsit hosszabb távú munkába járásra, de akkor is, ha esetenként hosszabb túrákra mennénk. Vagyis használhatóságát tekintve remekül ötvözi a robbanómotoros és a tisztán elektromotoros autók előnyeit.

Az említett hibrid autók köre természetesen javarészt a 10 éves átlagéletkorú járművekre korlátozódik, tehát kisebb az esélye az amortizációból fakadó javítási, karbantartási feladatok szükségességének, mintha egy idősebb, kizárólag belső égésű motorral felszerelt gépjárműről beszélnénk.

Komoly érvek az elektromos autók mellett

Az Európai Unió teljes szén-dioxid kibocsátásának közel 30 százalékáért a közlekedés a felelős, ennek pedig majdnem háromnegyede közúti közlekedésből származik. Amíg bőven találunk olyan ipari szektorokat, ahol némileg sikerül visszaszorítani az üvegházhatású gázok kibocsátását, a közlekedésben még mindig emelkedés figyelhető meg, hiszen egyre többen vagyunk az utakon. A nagymértékű fosszilisüzemanyag-égetés visszaszorítása érdekében viszont muszáj cselekedni, így globálisan is egyre inkább kérdésessé válik a robbanómotoros járművek jövőbeli sorsa.

A tisztán elektromos árammal működő autók szén-dioxid kibocsátása ugyan nulla, de a gyártás és az elektromos áram előállításának folyamata sem tiszta, vagyis az e-autózáshoz ugyanúgy kötődik CO2 kibocsátás.

Mindemellett nem mehetünk el a tény mellett, hogy a nyersanyag-bányászattól kezdve az üzemeltetésen át az újrahasznosításig még mindig jóval kevesebb az üvegházhatású gázok kibocsátása egy e-autó esetében, mint a belsőégésű motorral működő társaiknál.

Az üzemanyag-előny mellett egy villanyautó szervizelése és karbantartása is jóval kedvezőbb, hiszen sokkal kevesebb mozgó alkatrész kerül felhasználásra a gyártás során. Nincs például fosszilis üzemanyagot használó motor, hagyományos sebváltó, generátor, az indukciós elven működő fékezésnek köszönhetően nincsen surlódás, így a fékrendszer kopása minimális, a villanymotor meghibásodását gyakorlatilag elfelejthetjük. A szinte észrevétlenül járó motornak köszönhetően pedig az alkatrészek is jelentősen kevesebb terhelésnek vannak kitéve (például szilentek, lengéscsillapító).

Így motorikusan egy elektromos jármű tulajdonképpen az évek múltán is kvázi újnak számít, ami nem elenyésző, ha az autó élettartamát, vagy az amortizációt vesszük figyelembe. Ezzel szemben egy benzines vagy dízelautó szervizelése gyakran igen fájdalmas költségeket eredményezhet.

Egy elektromos autó kapcsán évi egyszeri felülvizsgáltatást javasolnak a gyártók, ennek költsége szolgáltatótól függően még mindig jóval elenyészőbb, mint a környezetet nem kímélő társai karbantartása és javíttatása, amelyek az autók korával egyenesen arányosan egyre gyakrabban merülhetnek fel. Ráadásul e-oldalon az olajcsere is a múlté.

Már csak koktélcseresznye a torta tetején, hogy zöld rendszámmal rendelkező személyautóval a legtöbb helyen díjmentesen parkolhatunk, Magyarországon pedig mentesülünk a gépjárműadó, az útadó, a vagyonszerzési illeték és a cégautóadó alól is.

Új autó lévén ezen kívül a garancia is igen sokat számít, ami e-autók esetében az akkumulátorra és a hajtáslánc elemeire átlagosan 7-8 év és 100-160 ezer kilométer.

Összességében tehát a környezettudatos szemlélet az autóiparban egyéni szinten is – exponenciálisan, az infláció és az üzemagyagköltségek tükrében – drasztikus mértékben kifizetődő, emellett pedig a további előnyök kapcsán is jelentős megtakarításra számíthatunk.

Az e-ördög a részletekben rejlik

Az autóvásárlás ? mint ahogy például egy hiteligénylés is ? a legtöbbünk számára több évre szóló kapcsolat, ami komoly előkészítést és mérlegelést igényel. A legfontosabb, hogy a döntés mindenképpen annak megfelelően szülessen meg, hogy mik az egyéni igényeink, mik a céljaink, milyen az életvitelünk és ezeknek összhangban kell lenniük a rendelkezésre álló erőforrásokkal is.

Mindemellett, ha komolyan tervezzük az autóvásárlást és ahhoz hitelt is szeretnénk igényelni, akkor vegyük figyelembe, hogy az emelkedő energia- és alapanyagárak hozzájárulnak az inflációs ráta emelkedéséhez, ami a jegybank is igyekszik lekövetni és lehetőség szerint megfékezni. Sajnos a jelenleg emelkedő alapkamat lassan, de törvényszerűen hatást gyakorol a személyi kölcsönök kamatszintjére is.

Ugyanakkor még mindig elmondható, hogy az utóbbi évtizedben ennyire kedvező feltételek mellett nem lehetett fedezetlen hitelt igényelni, mint napjainkban. Emellett a kiélesedett hitelpiaci verseny a kamatokra is kedvező hatással bír, ami szintén remek hír az igénylés előtt állóknak.

Ez pedig rendkívül fontos, hiszen amennyiben nem rendelkezünk elegendő önerővel, akkor az autólízing nem járható út. Ha csak kipótolni szeretnénk a megtakarításunkat, vagy akár teljes egészében hitelből finanszíroznánk az vásárlást, személyi kölcsön felvétele esetében ? ellentétben a lízinggel ? az autó már a vásárlás pillanatában a nevünkre kerül. A jelenlegi személyi hitel kamatok pedig képesek versenyre kelni a legjobb lízing konstrukciókkal, valamint a gyors folyósítás érve is rendszerint a személyi kölcsön mellett szól.

Tóth Tímea a Bankmonitor szerkesztője.

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Bankmonitor közreműködésével jött létre.

(Borítókép:  Nagy Zoltán / MTI)





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.