Index – Belföld – Lezárják hétvégén a Hősök terét és környékét

általa megosztva admin
Kategória:



Rendezvény miatt közlekedési korlátozások lesznek péntektől vasárnapig a Hősök tere és a Papp László Sportaréna közelében, ideiglenesen lezárják az Andrássy út és a Dózsa György út egy-egy szakaszát, valamint a Kós Károly sétányt, a Hősök terét és az Ifjúság útját ? közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.

Szombaton a Hősök terén és vasárnap a Papp László Sportarénában tartják az MTV Europe Music Awards (MTV EMA) záróeseményeit, emiatt a helyszínek környékén közlekedési korlátozások lesznek. Péntek 18 órától vasárnap 4:30-ig lezárják a közúti forgalom elől

  • az Andrássy utat a Bajza utca és Dózsa György út között,
  • a Kós Károly sétányt,
  • a Hősök terét,
  • valamint a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.

Szombaton a tervek szerint 8 órától másnap hajnalig a gyalogos forgalmat is korlátozzák a Hősök tere környezetében. Az Állatkerti körút egy rövid szakasza (a Gundel Károly út és a Hősök tere között), valamint az Olof Palme sétány egy szakasza (a Zichy Mihály út és a Hősök tere között) szerdán 12-ig lesz lezárva ? olvasható a közleményben.

Pénteken 18 órától hétfőn 4:30-ig lezárják az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között.

A forgalomkorlátozások a közösségi közlekedés járatait is érintik.

Az M1-es földalatti péntek 18 órától szombat üzemzárásig a Hősök terénél nem áll meg.

A 105-ös és a 178-as buszok péntek 18 órától vasárnap 4:30-ig módosított útvonalon közlekednek. A Gyöngyösi utca felé a buszok nem érintik a Bajza utca és a Hősök tere megállókat, viszont megállnak a Bajza utcában a Lendvay utca kereszteződése után kialakított ideiglenes megállóhelyen, a 72M trolibusz Bajza utca megállójában, valamint a Honvédkórház (Hősök tere) megállóban a Podmaniczky utcában. A belváros felé a buszok nem állnak meg a Hősök tere és a Bajza utca megállókban, viszont érintik a 72M trolibusz Honvédkórház (Hősök tere) és a Rippl-Rónai utca megállóit.

A 20E busz péntek 18 órától vasárnap 4:30-ig módosított útvonalon, a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hungária körúton közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere megállót. Az Ötvenhatosok terén a 30-as buszcsalád járatainak megállójában, a Kacsóh Pongrác útnál pedig az éjszakai járatok megállójában lehet felszállni rá.

A 30-as, a 30A és a 230-as buszok péntek 18 órától vasárnap 4:30-ig a Dózsa György út lezárt útszakaszát a Városligeten át kerülik el, ezért nem érintik a Hősök tere és a Benczúr utca megállókat, továbbá a Keleti pályaudvar felé a Damjanich utca/Dózsa György út megállót sem. A terelt vonalszakaszon a 70-es és a 72M troli érintett megállóiban lehet felszállni a buszokra.

A 75-ös trolibusz péntek 18 órától üzemzárásig módosított útvonalon, a Puskás Ferenc Stadion helyett a Keleti pályaudvarig, a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hermina úton át közlekedik. Szombaton szintén módosított útvonalon, de az eredeti végállomások között, a Jászai Mari tér és a Puskás Ferenc Stadion között jár a 75-ös troli, a Zichy Géza utca és a Hősök tere közötti megállóit nem érinti. A terelt vonalszakaszon a 72M és a 74-es troli érintett megállóiban lehet felszállni rá.

A 79M trolibusz péntek 18 órától üzemzárásig módosított útvonalon, a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hermina úton át közlekedik, ezért nem érinti a Damjanich utca/Dózsa György út és a Hősök tere közötti megállóit. A terelt vonalszakaszon a 72M és a 74-es troli érintett megállóiban lehet felszállni rá.

A 979-es éjszakai járat a péntekről szombatra, valamint a szombatról vasárnapra virradó éjszaka az Andrássy út lezárt szakasza helyett – Újpalota felé a Kodály körönd megállótól, Csepel felé pedig a Bajza utca megállóig – a 70-es trolibusz útvonalára terelve közlekedik. A járat nem érinti a Bajza utca, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállóhelyeket, helyettük a 70-es trolibusz Damjanich utcai és Bajza utcai megállóiban lehet felszállni a buszokra. A 979A éjszakai járat a Hősök tere helyett csak az Oktogonig jár.

(via MTI)





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.