Index – Belföld – Elfogták a sofőrt, aki miután vonattal ütközött, magára hagyta sérült utasát

általa megosztva admin
Kategória:



Egy hete érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Tápiószecsőn egy autó a Szolnok felől érkező tehervonatnak ütközött, majd egy oszlopnak csapódva állt meg. 

A sofőr és egyik utasa a roncsból kikászálódva elmenekült a helyszínről, viszont a balesetben súlyosan megsérült társukat magára hagyták. Őt a kiérkező mentők a földön fekve találták, csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét.

A rendőrök megkezdték a nyomozást a cserbenhagyók után, és végül azonosították a 31 éves tápiószecsői sofőrt, akiről az is kiderült, hogy korábban bevonták a jogosítványát. Mivel az eltiltás hatálya alatti vezetés bűncselekménynek minősül, most emiatt is felelnie kell.

A nagykátai rendőrkapitányság emellett a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt is büntetőeljárást indított, mivel a gyanú szerint a vezető a tilos jelzés ellenére, a sorompót kikerülve hajtott a sínekre. Az összetört autó és a mozgásképtelenné vált mozdony eltorlaszolta az utat, és a vasúti forgalom késő éjszakáig szünetelt. 





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.