Index – Belföld – Akár vádemelés is lehet a papucsban vezetésből

általa megosztva admin
Kategória:


Komoly baj lett a papucsban vezetésből, miután egy férfi felborult az autójával, mert a lábbelije beszorult a pedálok közé ? írja a Pénzcentrum. Felhívják a figyelmet, hogy

a magyar jogszabályok ugyan nem tiltják, hogy valaki papucsban vezessen, de ha balesetet okozunk, akkor a károk, sérülések mellett még vádemeléssel is számolhatunk.

A lap szerint minden évben előkerül a téma, hogy milyen lábbelivel nem szabad vezetni, de úgy tűnik, vannak, akiknek még mindig nem esett le, miért is különösen veszélyes dologról van szó. Egy példát is hoznak: egy férfi májusban törte így össze az autóját. Konyár felé haladtak, amikor egy vasúti kereszteződéshez balra, majd jobbra ívelő útkanyarulat vezetett. A férfi papucsa beszorult a pedálok közé, ezért nem tudott eléggé lelassítani, így az autó letért a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára, majd kidöntötte a vasúti fénysorompót.

Az ügyészség közleménye szerint közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emeltek vádat ellene. A férfi az eset után beismerte a bűncselekményt, az ügyészség pénzbírság kiszabását kérte.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.