Index – Belföld – A rakpart után most a Dunán fotóztak acélszörnyeket

általa megosztva admin
Kategória:


A Déli Körvasút az elmúlt évtizedek legnagyobb vasúti beruházása Budapesten és térségében. Ezzel akarják javítani a főváros átjárhatóságát és az elővárosi vasúti szolgáltatások minőségét és mennyiségét. A kormány döntése értelmében a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) együttműködésében megvalósuló beruházás első ütemeként először az új vasúti híd készült el a Duna fölött Budapesten áprilisban.

Mostanra a NIF által megbízott kivitelező, a Duna Aszfalt végzett az egyik régi híd bontásával és ahogy a Magyar Építők friss képein is látszik, már sorban állnak a Dunán az új hídelemek, beépítésre várva. A bontási munkálatok mellett folyamatosan zajlik az új hídszerkezet fogadásához az alépítmények átalakítása és az acélszerkezetű elemek szerelése, festése, bárkára helyezése. Már öt, egyenként 80 méter hosszú egység áll készen a beemelésre, ebből három már a közelben várakozik a Dunán, kettő még a csepeli szerelőterület előtt áll a folyón.

Az emelés a következő hetekben megkezdhető, és várhatóan jövő év végére be is fejezik a munkát. Ekkor kezdődhet a kapcsolódó vágányszakaszok felújítása, ami legalább öt évig tart majd, mivel két vágányon a kiemelt transzeurópai vasútvonalak forgalmát folyamatosan fent kívánják tartani. Emiatt vágányról vágányra zajlik a kivitelezés, jelentősen megdrágítva és megbonyolítva a munkát.

Ha nem így csinálnánk, Kelet- és Nyugat-Magyarországot, illetve Kelet- és Nyugat-Európát vágnánk el egymástól vasúton, ez pedig nem lehetséges

? hangoztatta közösségi oldalán Vitézy Dávid. A BFK vezetője emlékeztet, hogy a Déli Körvasút kiépítése összességében több mint 400 milliárd forintos fejlesztés, amely lehetővé teszi, hogy

  • az elővárosi vonatok sűrűbben járjanak Budapestre, hisz ma a fővárosi vasúti hálózati kapacitáshiánya a járatsűrítés fő akadálya;
  • nagyobb számban közlekedjenek InterCity-k az ország két része között;
  • ne kelljen éjszakáig várniuk a tehervonatoknak, hogy átjussanak Budapesten;
  • az elővárosi és távolsági vonatok megálljanak fontos budapesti csomópontokban az új megállók révén,

    kapcsolódva a budai fonódó villamoshálózathoz Nádorkertnél, a megújuló H6-os és H7-es hévekhez (vagyis a távlati 5-ös metróhoz), valamint a 3-as metróhoz a Népligetnél.

A körvasúti beruházás nemcsak közlekedés- és városfejlesztési, hanem környezetvédelmi projekt is, hiszen legfőbb célja, hogy a jelenleginél jóval több elővárosi és távolsági vonat járhasson a Kelenföld és Ferencváros közötti, három transzeurópai korridort egyesítő pályán. A több vonat utasainak egy része pedig az autó helyett választja majd a korszerű, sűrű elővárosi vasutat, így mérsékelhető lesz a Budapestre nehezedő forgalmi és környezetterhelési nyomás. ennek is köszönhető, hogy a beruházást az Európai Unió kiemelten támogatja, a CEF transzeurópai hálózatfinanszírozási eszköz segítségével.

A Déli Körvasút megépítése és a teljes vonalszakasz háromvágányúsítása már a Magyar Államvasutak által készített 1916-os stratégiában is szerepelt, azóta is folyamatosan tervben volt, és természetesen az idén elkészült Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia is tartalmazza. Nem túlzás tehát, hogy százéves álom valósul meg ezzel a jelenetős vasútfejlesztési beruházással a következő években.





Source link

Translate ?