Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Budapest nem tervezi dugódíj bevezetését



A fővárosnak nincs terve dugódíj bevezetésére ? mondta a főpolgármester kabinetfőnöke azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet azzal harangoztak be, hogy kevesebben használják a tömegközlekedést és többen autóznak a fővárosban a koronavírus-járványt megelőző időszakhoz képest. 

Balogh Samu hozzátette: a felújításoktól eltekintve is nagyobb kihívások érik a közúti infrastruktúrát, mint korábban, mivel a közösségi közlekedés még nem heverte ki a járvány okozta sokkot, és egy 2019-es átlagos naphoz képest most jóval alacsonyabb a tömegközlekedés kihasználtsága. Ellenben az autóforgalom bővült a két évvel ezelőtti képest, az M3-as autópálya bevezető szakaszán például 15 százalékkal. A tavaly kezdődött kerékpáros fellendülés is folytatódik, júniusban másfélszer akkora volt a biciklis forgalom, mint korábban.

A kabinetfőnök szerint ugyan a főváros által kezdett felújítások, köztük a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a pesti alsó rakpart rekonstrukciója kevésbé zavaró, mint az úgymond ?elfuserált? kormányzati beruházások, amelyek a csepeli HÉV és az M0-ás hídjának lezárásával járnak, de azt elismerte, hogy a Nyugati pályaudvar ugyanúgy megérett a javításra, mint a nagy fennakadásokkal járó többi útlezárás. 

Balogh Samu emlékeztetett: évtizedes gyakorlat, hogy a nyári időszakra igyekeznek korlátozni a beruházásokat, hogy minél kevésbé terheljék a közlekedőket. Szerinte a Blaha Lujza tér felújítása érdemben nem rontja az erre közlekedő buszok forgalmi helyzetét.

A Nagykörúton az átlagos haladási sebesség lényegében nem változott a tér felújítása miatt 

? fogalmazott a városházi politikus, de tegyük hozzá, hogy ez nem nagy csoda, miután a kerékpársávok felfestésével kétszer egysávosra szűkített főútvonalon a Blahán kezdődött építkezés előtt sem volt túl rózsás a helyzet.

Balogh Samu szerint a Hegyalja úti buszsáv érdemben segítette az autóbuszok közlekedését: a reggeli és a délutáni csúcsban 5-6 percet tudnak nyerni a Pestre tartó járatok ezen a rövid szakaszon. Az autósok viszont vélhetően csak akkor fognak némi időt nyerni, ha a nyár végére befejeződnek a fővárosszerte folyó útfelújítások.





Source link

Exit mobile version