Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Külföld – Tüntetnek a párizsi reptéri dolgozók, késések vannak az utasforgalomban



Késéseket okozott pénteken a légi közlekedésben a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle és az Orly repülőterek dolgozóinak sztrájkja, amellyel a jövedelemcsökkenést eredményező új munkaszerződések ellen tiltakoznak.

A repülőterek három szakszervezete hétfőig hirdette meg a munkabeszüntetést, miközben képviselőik tárgyalásokat kezdeményeztek a vezetőséggel annak érdekében, hogy visszavonják az újfajta munkaszerződéseket. 

A Roissy repülőtér 2F terminálján a dolgozók  péntek délelőtt egyébként füstbombákkal és konfettik dobálásával próbálták megakadályozni az utasok bejutását, a blokád kora délutánig tartott. Az utasokat más terminálokra irányították át, de így is sokan lekésték a járataikat, miután nem volt elég biztonsági személyzet az igazgatóság szerint, amely ötszázra becsülte a tüntető dolgozók számát.

A Roissy repülőtéren átlagosan 45 percet késtek napközben a járatok valamennyi terminálon ? közölte a párizsi repülőterek vezetősége. Az Orlyn csak negyedórás késések voltak. A vezetőség azt is jelezte, hogy a szakszervezetekkel megkezdődtek a tárgyalások az igazgatóság ajánlatairól. A repülőtéri igazgatóság szerint ugyanakkor az újfajta munkaszerződés elengedhetetlen azokhoz a megtakarításokhoz, amelyeket a korona-vírusjárvány miatti forgalomcsökkenéssel indokolt a többségében állami tulajdonú vállalat.
      
A nyári szabadságolások megkezdésével a párizsi repülőtereken az elmúlt héten ismét jelentőssé vált a légi közlekedés, de még mindig jóval kevesebb járat közlekedik, mint a járványt megelőzően. Jelenleg mintegy 100 ezer utas fordul meg naponta a Roissyn és az Orlyn, míg két évvel ezelőtt ennek duplája volt a napi utasforgalom. A válság miatt a párizsi repülőterek igazgatósága decemberben arról állapodott meg a szakszervezetekkel, hogy kollektív elbocsátás keretében 2021-ben önkéntes alapon 1150-en távoznak a vállalattól, hétszáz munkahely pedig teljesen megszűnik.





Source link

Exit mobile version