Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Megivott másfél deci töményet, bevett egy komplett kémiai labort, aztán beült a volán mögé



Gyorsan elkapták a rendőrök azt a férfit, aki kilopta az akkumulátort egy fóti utcában lévő ideiglenesen kihelyezett közlekedési lámpából május 12-én este. A férfi szervezetében egy valóságos kémiai labor nyomai bukkantak az egyenruhások ? olvasható a rendőrség portálján.

A lopás után a rendőrök annyit tudtak, hogy a tolvaj egy járművel érkezett és távozott, ennek ismerték a típusát, és arról is volt tudomásuk, hogy a jármű oldalán milyen matrica található. Azonban ez is elég volt, hogy két nappal később egy dunakeszi áruház parkolójában kiszúrják a járművet. Az egyenruhások megvárták, míg a sofőr visszatért járművéhez, majd igazoltatták. 

https://www.youtube.com/watch?v=o6Mtkk3qND0

Ekkor indult csak el igazán a végtelen történet, ugyanis a harminchét éves férfiról kiderült, hogy ittas, állítása szerint 

másfél deciliter töményet és egy üveg sört gurított le indulás előtt. Emellett a drogteszt THC-t, amphetamint és morfiumot kimutatott a szervezetéből.

Ehhez még hozzájött, hogy korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, illetve a járműre nem volt érvényes kötelező biztosítása, műszaki állapota is hagyott kívánnivalót maga után, az utastérben másfél palack pálinka, a kesztyűtartóban kábítószergyanús anyagmaradvány lapult.

A férfit elfogták, beismerte a lopást, elmondta azt is, hogy az ellopott akkumulátort el akarta adni, mert nincs munkája és alkalmi lopásokból tartja fenn magát.

Nem különösebben érdekelte, hogy tettével milyen veszélyt okozott,

 ellenben kérte, hogy enyhítő körülményként értékeljék azt, hogy megmutatja hol találják a zsákmányát: egy Mogyoródhoz közeli, erdős területen.

A lakcím nélküli férfi ellen lopás bűntettének, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének, járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntettének, járművezetés bódult állapotban vétségének, kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság. Az ittas járművezetés miatt közigazgatási eljárás indult, a kötelező biztosítás hiánya miatt ötvenezer ezer forint bírságot szabtak ki.





Source link

Exit mobile version