Index – Gazdaság – Újabb pályázat elektromos kerékpárok vásárlására

általa megosztva admin
Kategória:


Az elektromos kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a hatodik fordulója nyílt meg május elején, a kormány eddig mintegy 3500 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá csaknem 376 millió forinttal ? közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

Az októberben induló pályázaton a jármű árának felét lehet elnyerni az innovációs minisztériumtól.

Szerinte a ?kormány számára a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés, ezért is alkottuk meg és hajtjuk végre a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, amelynek fontos része a közlekedés zöldítése? ? írta a távirati iroda. 

Az államtitkár hangsúlyozta: az elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázat célja, hogy csökkentse a munkavállalók autóhasználatát, illetve egészséges, környezetkímélő kerékpározásra ösztönözze a magyar embereket a hétköznapokban is.

A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig 150 ezer forint. Tavasztól egyszerűsödött a pályázatok elszámolásának folyamata, így már nem szükséges benyújtani és megkötni sem az adásvételi szerződést.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.