Index – Külföld – Koronavírus miatt halt meg az oltásellenes kenyai orvos – Nem lassít a járvány: 860 ezer új beteg egy nap alatt

általa megosztva admin
Kategória:


Stephen Karanja, a Kenyai Katolikus Orvosok Szövetségének elnöke hetekkel korábban teljesen feleslegesnek minősítette a koronavírus elleni védőoltásokat, és kitartott amellett, hogy a vírusos fertőzés kezelésére elég a gőzinhaláció és hidroxiklorokin-tablettákat szedni.

Az orvos végül maga is elkapta a vírust, súlyos szövődményekkel kórházba került, ahol végül a szervezete nem bírta legyőzni a kórokozó miatti betegséget – írja a BBC

Eközben a kelet-afrikai országban bejelentették a nyitást Nairobiban és környékén, véget vetve a március végén elrendelt vesztegzárnak a tízmilliós fővárosban. Az erről rendelkező elnöki utasítás szombat éjféltől lép életbe, és Nairobi visszatér az ország vérkeringésébe, ugyanis egy hónapig tilos volt a közúti, vasúti és légi közlekedés a főváros, a szomszédos négy megye és az ország többi része között – adta hírül a távirati iroda. 

A Reuters szerint Kenya azon öt afrikai ország egyike, ahol a legmagasabbak a fertőzöttségi és halálozási számok, bár európai viszonylatban Kenya eddig olcsón megúszta a járványt. Eddig 160 ezer fertőzöttet azonosítottak, és 2724-en vesztették életüket. 





Source link

Translate »