Index – Vélemény – Magyar fiatalok, akik szembeszálltak a nácikkal

általa megosztva admin
Kategória:



Tankok szürke, végeláthatatlan sora, ponyvás teherautók, motorkerékpárok oldalkocsival, minden látható emberen rohamsisak. Lánctalpak dübörögtek Budapest utcáin, félelmet és irtózást keltve. Megtörtént, ami a környező országokban már végbement, az éj leple alatt a németek magyar kiszolgálóinak közreműködésével a Gestapo elfoglalta a várost. Már aznap este és másnap riasztották egymást a cionista ifjúsági szervezetek tizen-huszonéves vezetői, és úgy határoztak, hogy szervezetük 17 éven felüli tagjait kereszténységet tanúsító iratokkal látják el. Ez az az akció, ami a korábban hozott zsidóellenes intézkedések tükrében életmentő lett. 

Először is eltűntek a figyelő szemek elől, álcázták magukat, megváltoztatott néven, adatokkal tevékenykedtek, és legfőképpen nem engedelmeskedtek a nácik és az általuk irányított magyar nyilasok parancsainak.

Iratok nélkül szinte még lélegzetet venni sem lehetett, a mentőakciókhoz kellettek az életmentő papírok. Ezek a lányok és fiúk bemagolták az új adataikat, ügyeltek, hogy mindig a zsebükben legyen a keresztlevél és a többi szükséges irat, hogy új identitásuk védelmében szabadon mozogva tudjanak másokat menteni. A szervezetek tagjai közül jó néhányan még ezekben a nagyon zűrös időkben is a szüleikkel laktak. Meg kellett győzni őket, de a szülőket is, hogy el kell költözniük. Ha túl akarják élni ezeket a ki tudja meddig tartó időket, az árja (vagyis keresztény) papírokkal mentőmunkát végezhetnek. Persze az új iratok birtokában is a lebukást, végső soron az életüket kockáztatták. 

David Gur ekkor már 18 éves volt. Egy évvel korábban ment Békés megyéből Budapestre, ahol építkezésre állt be dolgozni, hogy később hasznosítható tudást szerezzen, mert Izraelbe készült, az akkori Palesztinába. David már kőművesinasként dolgozott, munka után esténként műszaki rajzolónak tanult, amikor a cionista mozgalomhoz csatlakozott. A műszaki rajzoló majdnem grafikus, vagyis pontosan képes látni, hogy mikor tűnik teljesen hitelesnek például a hamisított lakcímbejelentő lap. Így lett a teljes zsidó lakosságot szolgáló, legszélesebb körű tevékenység egyik szervezője.

Ő koordinálta az iratokat készítő műhelyt, aminek helye konspiratív okokból állandóan változott, és az elosztóhelyeket, amelyekből a fővárosban majdnem egy tucat működött.

Hogyan zajlott az életmentés? Először is beszereztek valódi igazolványokat és üres (eredeti) formanyomtatványokat. Ennek alapján kitöltötték az újakat, rájuk másolták különböző furfangokkal a szükséges pecséteket, majd eljuttatták őket a rászorulóknak. A sok ezer papír között volt rendőrségi lakásbejelentő (a legfőbb irat, mert fénykép nélküli volt), születési és házassági anyakönyvi kivonat, keresztlevél (ezek alátámasztották az igazán fontos iratok hitelességét), semleges országok védlevelei és sok más irat.

Mindenkinek igazolnia kellett, hogy árja, azaz nem zsidó, és rá nem vonatkoznak a zsidótörvények meg a naponta kihirdetett megalázó, megszorító, korlátozó rendeletek. A valódi személyi adatok megszerzése nem volt egyszerű. David és társai az anyakönyvi hivatalokat járták, furfanggal és ügyességgel rengeteg valódi adathoz jutottak. Ezeket használták fel aztán a különféle igazolványok kitöltésekor.

Túl azonban a technikai megoldásokon a fedőneves papírok előállításához, a rejtett „műtermek” bérléséhez, a szervezet tagjainak ellátásához pénz kellett. Később a tevékenység kibővült: a gyerekek védelmére gyerekotthonokat hoztak létre, embereket csempésztek át a határokon, élelemmel látták el a gettóba zsúfoltakat. Pénz kellett a gyerekek élelmezésére, az otthonok berendezésére, a vonatjegyekre, a szállodai szobákra, ha a határ menti városokban adódó akadályok miatt várakozni kellett, az embercsempészek megvesztegetésére, hogy átvezessék a menekülőket a határon. 

legfontosabb pénzforrásuk az 1943-tól Palesztinából küldött és Isztambulban tartozódó cionista mozgalmi képviselők voltak, akik zsidó emberek mentésével foglalkoztak, például Oskar Schindlernek is ők küldtek pénzt, de később, október 15. után kaptak egyéni támogatásokat jómódú zsidóktól is.

A hivatalos támogatás dollárban érkezett – amit a mozgalomban „zöld pénznek” hívtak –, ezt eladták, és a feketepiacon Napóleon-aranyakat vásároltak belőle. Az arany ott kemény valutának számított, egy pisztoly ára fél és két arany között mozgott, egy személy átcsempészése a határon egy aranyba került. Önmagában nem lett volna elég a pénz, de nélküle nem lehetett nekivágni az embermentésnek. 

Az utcai közlekedés is gyanút keltett. Az embermentők vállalták a két fő veszélyt: a nyilasok rajtaütését vagy a bombázásokat. A lebukástól, feljelentőktől tartva nemegyszer magukat életveszélynek kitéve költöztek egyik albérletből a másikba. Egyetemistának adták ki magukat, hogy legalizálják a kisebb-nagyobb összejöveteleket, mert az iratok előállításához egyidejűleg három-négy, néha több ember munkájára volt szükség ugyanazon a helyszínen. Amikor egy ilyen „munkanapra” nem jött el a külvilággal kapcsolatot tartó társuk, rögtön összepakoltak, és új helyre költöztették a műhelyt.

Mégis lebuktak. David Gurt és két társát az Erzsébet körút 13-ban kapcsolták le. Riadókészültséget küldtek értük, hét, állig felfegyverzett nyilast.

Az elsötétített Erzsébet körúton még az üzletek redőnyei is le voltak húzva, hogy a kiszivárgó fény se adjon tájékozódási pontot a repülőgépeknek a bombázáshoz. Nem látták, csak hallották egymást, így beszélték meg, hogy megeszik a dokumentumaikat, a bejelentőlapot, ezzel eltüntetik az fedőnevüket és a lakhelyük nyomait. De a bőröndökben árulkodtak az iratkészítő felszerelések.

A várost az oroszok már körülzárták, az előőrsök elérték a közeli Széll Kálmán teret. Éjjel a csapat elfogott tagjai a szökésüket tervezték, de nem tudták, hogy a nyomozók közben meglógtak, másnap virradóra már csak hűlt helyüket találták. 

Reggel a börtönőrök szólították őket, és egy kisebb katonai csoport, egy főhadnagy és két őrmester egy listáról neveket kezdett olvasni azzal, hogy a felolvasottak álljanak ki a sorból. Már a sokadiknál tartott a főhadnagy, és még senki sem moccant, amikor egyszer csak David a mentőakciókban használt nevét, a Rapos Tibort kiáltotta. Ezt csak egy társa ismerte, aki szintén a cionista mozgalom tagja volt. David ekkor döbbent rá, hogy a katonák őket jöttek megmenteni.

Az árulkodó iratok sose kerültek elő – hiszen már a gyomorsav dolgozott rajtuk.

A nyomozók jól tudták, mi a cionizmus, ezért azt igyekeztek kiszedni az elfogott fiatalokból, hogy mi közük van a cionista mozgalomhoz.

Jeruzsálem egyik erődítményének a neve volt Cion, amely a héber Bibliában Jeruzsálem elfoglalásának történeténél (Sámuel 2. könyvében) jelenik meg először. De a név szimbolikusan nemcsak Jeruzsálemet jelenti, hanem az egész országot is. Annak ellenére, hogy Herzl Tivadar, a cionizmus hivatalos arca magyar születésű volt, a háború előtt a cionista mozgalom Magyarországon gyenge lábakon állt, a cionista ifjúsági szervezetek tagsága még ezen belül is csekély volt. A zsidók elsősorban a magyar társadalomba szerettek volna szervesebben beilleszkedni, és csak egy egészen vékony, nem is egységes csoport szorgalmazta a cionizmus meghatározó eszméjének valóra váltását: a zsidóság hazatérését Izraelbe, a zsidó nép újjászületését nemzetként. A Cionista Ifjúsági Mozgalom az 1902-ben alakított Magyar Cionista Szövetség keretében működött, a háború előtt fontos szerepet játszott a zsidó fiatalok nevelésében és oktatásában. A cionista ifjúsági szervezeteket a Horthy-korszakban többször betiltották, a tevékenységüket korlátozták, 1944-ben pedig véglegesen feloszlatták őket.

A szervezet a hivatalos feloszlatás után földalatti mozgalommá vált, tagjai illegalitásba vonultak. Kicsi volt a bors, de erős. A fiatalok a zsidó szervezetekben ismerték meg egymást. Tettre készek, céltudatosak voltak, és hihetetlennek tűnik, de a kemény mag ötven főt sem számlált. Az iratok készítése csak a belépő volt a heroikus munkához, amit az életmentő iratok használatával hoztak létre. 55 gyerekotthont állítottak fel és működtettek, csaknem tizenötezer embert csempésztek át a határokon, tízezreket láttak el életmentő iratokkal, és futárokat küldtek a vidéki zsidókhoz, hogy értesítsék őket a tervről: a maradék zsidóság teljes megsemmisítéséről.

Földalatti illegális tevékenységükkel tudatosan veszélyeztették saját életüket emberéletek megmentéséért, zsidókért és nem zsidókért egyaránt. Ők voltak a cionista ifjúsági mozgalmak tagjai, héberül: halucok. 

Ennek a nem túl nagy létszámú – de nagyon sok segítőt magához kapcsoló – csoportnak az összetartása attól volt különösen példaértékű, hogy mindannyian alárendelték magukat egyetlen célnak, harctársakként cselekedtek – gyakran egymást is mentve. A környező országokban élő ismerősök, személyes kapcsolatok révén tudtak a haláltáborok létezéséről, és hogy a nácik „végső megoldása” elől a magyar zsidók sem menekülhetnek. Nem fegyverrel, hanem munkával, szervezetten, egymást segítve szálltak szembe a fasizmussal. 

A holokauszt emlékezetének feldolgozása a mai napig sem befejezett folyamat. Politikai szélirányváltozásoktól függ, hogy egy-egy ország elismeri-e a múltban elkövetett bűnöket, vagy alternatív történelmet megfogalmazva bújik ki a holokauszt felelőssége alól. Magyarországon még ma is csak töredékes a magyar felelősség elismerése. Pedig ez fontos eleme az ország megítélésének, és a hiánya árnyékot vet az ország politikájára, jogrendszerére, turizmusára, médiájára, nemzetközi kapcsolataira. A magyar kormánynak ugyan rendkívül jó a kapcsolata Izraellel, ez azonban nem teszi semmissé, hogy a köztudatban máig nincsenek benne azok a magyar zsidók, akik ezreket mentettek meg.

A halucok később felépítették Izraelt a történelmi Palesztina helyén. A mozgalom más tagjai Magyarországon élték túl a háborút, gyerekeik, unokáik köztünk élnek. 

David Gur a földalatti cionista mozgalom utolsó túlélője, kilencvenöt éves. Ramat Ganban, Izraelben él. Építészirodájából már nyugdíjba vonult, de egyébként nyughatatlan: a Magyarországi Cionista Ifjúsági Mozgalmak Történetét Kutató Társulat ügyvezető elnöke. Számtalan kitüntetést kapott, visszaemlékezéseit könyvek, interjúk és videók örökítik meg, és a mai napig azon dolgozik, hogy a magyar cionista ifjúsági ellenállásra méltón emlékezzen a világ.

A szerző az Újkelet főszerkesztője.

Ez a véleménycikk nem feltétlenül tükrözi az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.





Source link

Translate »